Lukáts János

Erdőszéli csöndes hajlék

Hangjáték

Szereplők:
FIÚ
LÁNY
ÖREGEMBER
Idilli táj. Hegytető, a háttérben erdő, a völgyben patak. Kéz a kézben, vidáman ballag a Fiú és a Lány. Kakukkszó.
LÁNY	Kakukk!
FIÚ	Harkály!
LÁNY	Kakukk!
FIÚ	Harkály!
LÁNY	Kakukk, kakukk, kakukk! (Minden szóra bólint a fejével, és egy-egy csókot nyom a Fiú orrára.)
FIÚ	(Amint szóhoz jut) Harkály!
LÁNY	Lehet, de én kakukkolok. Kakukk, kakukk!
FIÚ	(Eltolja magától a lányt.) Miért nem tartasz ki a véleményed mellett? Egyébként nem kakukk!
LÁNY	Kitartok. Egyébként nem harkály!
FIÚ	Drágám, te nem értesz a madarakhoz!
LÁNY	Te honnan értesz a madarakhoz, drágám?
FIÚ	Te csak kiforgatod a szavaimat!
LÁNY	Ugyan, drágám! Hiszen én hallom! Hallom, hogy ka-kukk! (Apró csók.)
FIÚ	Kakukk befejezve! (Elhajít egy követ, a madár elhallgat.) Azért mondom!
LÁNY	Látod, milyen vagy! És ha most eltaláltad? Ha agyonkövezted az anyamadarat? Otthon meg sír utána a négy kis árvája? És ha most a fiókák bánatukban elzüllenek?
FIÚ	Ugye, mondtam, drágám, hogy nem értesz a madarakhoz! A kakukk nem tart kapcsolatot a fiókáival, mivel idegen fészekbe tojja a tojásait. Aztán: uzsgyi…!
LÁNY	Szóval mégis kakukk! Lehet, hogy tévedek, de mégis nekem van igazam!
FIÚ	Lehet, hogy igazad van, de mégis tévedsz. Harkály!
LÁNY	(Átöleli.) Tudod, mit, inkább… (Csók.) Mekkora nagy sűrű erdő…
FIÚ	… és nem mind a másé!
LÁNY	Csak a miénk! A tied meg az enyém.
FIÚ	Ami a tiéd, az az enyém.
LÁNY	Enyém, tied, övé?
FIÚ	Enyém, tied – senki másé!
LÁNY	(Csók, ölelés, egy utolsó józan pillantás a völgy felé.) Figyelj csak, egy ember! Ott a pataknál, a fák között. Egy öreg…
FIÚ	Ugyan, hagyd! (Elszáll a jó kedve.) Na és! Hát csak halásszon, bóklásszon, vagy csináljon, amit akar.
LÁNY	(Talán csak az időt húzza.) És mi az ott nála? Mintha vizet merne. De miért meri a vizet? És mibe öntögeti?
FIÚ	Miért, miért? Nem mindegy, miért? Vagy oda akarsz menni az öreghez megkérdezni, hogy miért meregeti a vizet, meg hogy mibe töltögeti? Megválaszolhatatlan kérdéseket teszel föl, aztán rágod a fülemet a válaszért?
LÁNY	Én rágom a füledet, ha válaszolsz is (rágja), de az azért nem normális dolog, hogy valaki az erdőben vizet gyűjt – akármibe.
FIÚ	Mi ebben a nem normális?
LÁNY	Mert ha iszik, akkor iszik. Akkor belehajol a vízbe és iszik, vagy megtölti a kulacsát vagy a kalapja karimáját, ahogy a népmesében mondják, és abból iszik.
FIÚ	(Nagyon unja, de logikával a végére akar járni.) … és ha nem iszik?
LÁNY	(lassan belejön) Ha meg nem iszik, akkor minek a víz neki? Mert ő ott valami másért gyűjti! De látsz te ott kertet? Vagy állatot, amelyet itatni kell, mert maga nem tud inni? Hiszen ott a patak, bármilyen állat odaállhat és ihat belőle.
FIÚ	Itt csak egy állat van, én, aki odaállok… és vitázom egy nyomorult kanna vízen, amit egy öregember összeöntöget a patakból, valami lyukas konzervdobozzal, tőlem egy kilométerre. És akkor jön a rengeteg kérdés! Miért önti, kinek viszi, mibe tölti, van-e kertje? Nem tudom, és nem is érdekel. Jó, hogy azt nem kérdezed, miért olyan öreg az az ember, akit különben már látatlanban is utálok!
LÁNY	Nem is olyan öreg. Csak egyszerűbb azt mondani valakire, hogy öreg, mert akkor már nem számít annyira!
FIÚ	Mi az, hogy nem számít annyira?
LÁNY	Ha azt mondom, hogy egy korunkbeli fiatalember, akkor rögtön ivóhavert látsz benne, vagy szerelmi vetélytársat szimatolsz. Akkor az egészből csak annyit értesz meg, hogy más férfiak után leselkedem. Ha azt mondom, hogy ott egy középkorú úr, az még rosszabb. Ne foglalkozzam a korával, meg: „Persze, már bemérted!”… és különben is, honnan tudom, hogy úr, és nem kutyapecér vagy szamárkereskedő, vagy mittudomén. Hát nem egyszerűbb azt mondani, hogy öreg?
FIÚ	(hallgatás után) Most mit nézel rám? Megint én vagyok a hülye?
LÁNY	Nem megint! (Csók.) Csak ne mondd nekem, hogy állandóan én kötözködöm és én miértelek. Ha bármi mást mondtam volna az „öregen” kívül, te estig oknyomoztál volna a lelkemben, hogy miért mondtam.
FIÚ	Tudod mit? Vagy száradjon ki az a patak, vagy fulladjon bele az öreg, de ennek legyen vége. És gyerünk… (Maga után rángatja a lányt.)
LÁNY	(Futva követi a fiút.) Rendben van, száradjon! De ha belefullad, akkor mi lesz a vödörrel? (Az indulatok és az érzelmek felizzanak, miközben távolodnak az úton. A kanyaron túl valami furcsaság tárul a szemünk elé, ami lehet barlang, lehet esőház is, ahová be lehet húzódni.) Nézd már, de különös! Akár azt is mondhatnám, hogy aranyos!
FIÚ	Ha ez a szó nem volna roppantul idétlen.
LÁNY	Roppantul fonák. És alkalmazhatatlan erre az… izére. Erre a… mondjuk, mire?
FIÚ	Ha mindenáron elemezni akarod, akkor házra… vagy barlangra. Ami állatnak túlságosan emberi, embernek meg túlságosan primitív.
LÁNY	Akkor nekünk éppen megfelel.
FIÚ	(nem minden hátsó gondolat nélkül) És milyen célra?
LÁNY	Arra a célra, amelyre minden barlangot, odút létrehoznak: hogy lakjunk benne, és hogy jól érezzük magunkat benne. (Két csók között be-benéznek a házba.)
FIÚ	Micsoda véletlen! Mész az erdőben, és egyszerre itt egy ház a sziklák kellős közepén. Fölszerelve, berendezve… mintha itt nőtt volna.
LÁNY	Pedig biztosan nem itt nőtt.
FIÚ	Mit akarsz ezzel mondani? (Meghökken, tart a Lány újrakezdődő miértjeitől.)
LÁNY	Hogy nem itt nőtt. Hogy ezt valaki csinálta. De az is lehet, hogy valaki kitalálta, és azóta mindenki változtat rajta valamit.
FIÚ	Én inkább azt szeretném hinni, hogy csak a miénk. Hogy azért csinálták meg valamikor, hogy most a miénk legyen. És tudod, milyen célból?
LÁNY	Azt hiszem, tudom. (A Fiú nyakába fonja a karját, lábujjhegyre áll, úgy csókolóznak.) Azért, hogy… most elfoglaljuk, és szeressük benne egymást! És tudod, mire gondoltam?
FIÚ	Azt hiszem, tudom.
LÁNY	Arra gondoltam, hogy nevezzük hajléknak. Ez a név éppen ráillik.
FIÚ	(némi csalódottsággal) Nevezd, ahogy neked tetszik!
LÁNY	Nem én nevezem, mi ketten nevezzük. Csak akkor érvényes! (A virágok között körbesétál.) Ha odúnak mondod: lebecsülöd, ha háznak: túldicséred. Ember létünkre csak nem mászunk borz búvóhelyére, mert az odú ezt jelenti. A háztól viszont többet várnál, annak túl szerény.
FIÚ	No most nevezheted még vacoknak, kuckónak, fészeknek, laknak, szállásnak, vagy akár fedezéknek, menedéknek… a lényegen nem sokat változtat! Akkor is az marad, ami.
LÁNY	Az lesz, aminek látni akarod. És ha a vágyadtól nagyon eltér, akkor csalódni fogsz benne. A legjobb lesz, ha maradunk a hajléknál.
FIÚ	Én csak azért is bódénak nevezem, viszont most bele is megyek. (Indul befelé, de a belső sötétség bizalmatlanná teszi.)
LÁNY	Képes volnál engem egy bódéba vinni?! Az állítólagos szerelmedet egy valóságos bódéba? Fagylaltos bódé, mutatványos bódé, műanyag bódé, bódéváros…
FIÚ	Szándékosan le akarod lohasztani a kedvemet? El akarsz riasztani magadtól, meg ettől az izétől… bódélaktól?
LÁNY	Hajlék! És nem akarlak elriasztani sem a hajléktól, sem magamtól. (Csók, már majdnem bemennek.)
FIÚ	Fene egy sötét van benne!
LÁNY	Inkább sejtelmes félhomály. És ugyanolyan odabent, mint idekint: egy kis természet, egy kis emberkéz!
FIÚ	De hiszen az emberkéz is természet!
LÁNY	(szavában gúny és elismerés) Ez volt ma a legértelmesebb, amit mondtál.
FIÚ	Pedig a legértelmesebbet még ki sem mondtam!
LÁNY	Hát mondd ki gyorsan! (A Fiú nyakába ugrik, de a kezdődő csók félbeszakad. Megjelenik az Öregember.)
FIÚ	Késő! (Elengedi, vagy inkább ellöki magától a Lányt.)
ÖREGEMBER	Jó napot, kedveseim! (Dézsát szorít két kézzel magához, óvatosan leteszi.) Ne zavartassák magukat! Csak megöntözöm a virágokat! (Csöbörrel öntözni kezd.)
FIÚ	(inkább csodálkozva, mintsem ellenségesen) Ki maga?
ÖREG	Az az öregember, akit az előtt a patak partján láttak.
LÁNY	És honnan tudja, hogy láttuk magát?
ÖREG	Ha én láttam magukat az út szélén, a kanyarban, akkor maguk is láttak engem a patakparton. Ott álltak, nézték a völgyet, még le is mutogattak a patak felé. Fogadok, hogy a dézsámat nézték. Olyan messziről nem láthatták jól, hogy mi is lehet.
FIÚ	Annyira azért nem érdekelt!
LÁNY	Pontosan így volt! Láttuk, amint merte bele a vizet. De nem tudtuk, hogy idetartozik a házhoz. És meglepődtünk, hogy ilyen hamar ideért.
ÖREG	Ugyan, csak ismerem az utat, és egyetlen fölösleges lépést sem teszek.
FIÚ	(keresett udvariassággal) Idevalósi, uram? Úgy értem, ehhez a házhoz tartozik?
ÖREG	(leteszi a csöbröt, legyint) Ugyan, ne nevezzenek engem uramnak. A környéken úgy hívnak: az Öreg. Pedig az éveim után még nem is volnék az.
FIÚ	(jó adag gúnnyal) Biztos az esze miatt!
ÖREG	Akik így hívnak, azok talán megmondhatják! Hogy a házhoz tartozom-e? Talán bizony a ház tartozik énhozzám. De még inkább úgy mondhatnám, hogy el sem lehet minket képzelni egymás nélkül.
FIÚ	Na, el lehet! (A Lány szemrehányóan néz rá.) Meg kell adni, minket is meglepett, amikor váratlanul rábukkantunk.
ÖREG	Ez a fő: a váratlanság. Megy az ember a rengetegben, és egyszerre egy berendezett, nyitott ház várja. Az asztalon virág, odabenn ágy, korsó víz. Télen pedig tűzifa, gyújtós.
LÁNY	És maga itt lakik benne, bácsi?
ÖREG	Nana, kedves, hát bácsi azért talán mégsem vagyok. A falusiak ugyan öregítenek, és mindenkit lebácsiznak, akit meg akarnak tisztelni. De ti nem vagytok falusiak, ugye nem baj, ha tegezlek benneteket? Mindig örülök, ha vendég fordul meg a szálláson.
LÁNY	Mi magunk között hajléknak neveztük el.
ÖREG	Bölcs dolog, lányom, ha valaki nevet ad a helynek, ahol megszáll. Ha te hajléknak érzed, akként fogsz emlékezni rá.
LÁNY	(súgva, a Fiúnak) Na ugye, mondtam!
FIÚ	Nagyon egyre jár az eszetek! (Mindkét irányba szóló gúnnyal) Csak az a különös, hogy itt egy ház, amelyik annyira nyitva van, hogy még ajtaja sincs… és mégsem lehet bemenni.
ÖREG	Nem-e?
FIÚ	Nekem már egy órája eltökélt szándékom, hogy bemegyek, aztán mégsem jutottam tovább a küszöbnél.
LÁNY	Persze, hol a kíváncsiságod, hol meg a gyávaságod tartott vissza tőle.
FIÚ	Vagy inkább nagyon is kézzelfogható dolgok. Meg olyan megfoghatatlanok, hogy most már azt sem tudom, szabad-e belépnem ebbe a szentélybe?
LÁNY	Hogy szentély volna, eddig eszedbe sem jutott, mégsem léptél be.
ÖREG	(miközben öntöz, gyomlál) A ház, fiam, azért van, hogy bátran lépj be.
FIÚ	Jó, jó, ennyit én is tudok. Csak éppen fogalmam sincs róla, hogy valójában kié is ez a ház?
ÖREG	(lassan leteszi a csöbröt) Hogy kié?
FIÚ	Igen, hogy kié!
LÁNY	(elbizonytalanodva) Szóval, úgy érted…? (az Öreghez) Úgy érti…
ÖREG	Hát kié volna? (Semmit nem ért a fiatalok dilemmájából.) Azé a ház, aki belép rajta. (Az ajtóhoz lép.) Lépjetek be, a ti házatok. Azoké, akik örülni tudnak egy háznak az erdő közepén. Akik örülni tudnak a váratlanul felbukkanó szépnek, akik mindig készek a váratlanra, és mindig készek az örömre. Most a tiétek!
FIÚ	(az utolsó szavakba kapaszkodva) Most a miénk. Szóval most… És tegnap kié volt? És kié lesz holnap? Azt is számon tartja?
ÖREG	A házat igen, a lakóját soha. Csak magamban mosolygok, ha látom, hogy fáradt utasok befészkelik magukat. Egy, kettő, de akár egész társaság is.
FIÚ	Lesi valahonnan, hogy ki jár erre? Onnan a szemközti erdőből, dézsatöltögetés közben?
ÖREG	Én, fiam, mindig tudom, milyen ember lakik benne. Bár legtöbbször csak ha már elment. Abból, amit maga után hagy. A rendet vagy az összevisszaságot. Volt, aki felgyújtotta, volt, aki kifosztotta…
LÁNY	Innen képesek voltak ellopni valamit?
ÖREG	… de a legtöbbje nem visz el mást, mint amit idehozott. A korsót feltöltik vízzel, a ládát gyújtóssal.
FIÚ	És ha valaki nem takarít, nem pótolja az aprófát, hanem csak veszi a kalapját, és elmegy? Akkor maga utánaered – gyorsan, hiszen minden ösvényt ismer –, és visszahozza? És addig nem ereszti el, amíg nem vágat vele egy kis büntetés-gyújtóst?
ÖREG	Én reggelenként eljövök, amit pótolni kell, pótolom. Nem nagy dolog, a növényeket úgyis meg kell öntözni.
LÁNY	És ha látja, hogy hiányzik valami?
ÖREG	Akkor egy kicsit szomorú vagyok.
LÁNY	És olyankor nem lehet utána menni…
FIÚ	… vagy feljelenteni?
ÖREG	(miközben egy nagy taplógombát igazgat a bejáratnál) Hogy gondoljátok?
LÁNY	(zavarban) Nem gondoljuk igazán. De mi nem fogjuk sem kifosztani, sem felgyújtani. (Indulnak befelé.)
FIÚ	Szóval a magáé a ház!
ÖREG	Hogy az enyém-e? (Nevet.) Én csak egy kiöregedett erdőkerülő vagyok, akit gyakran néznek bolondnak.
LÁNY	Aztán miért?
ÖREG	Hát éppen a szállás miatt, lányom. Azt mondják, minek csinálod, csak gondod van vele, az idődet herdálod. És kinek? Még ha fiad volna, vagy legalább valamilyen jószágod. De idegeneknek…?
FIÚ	Szóval mégiscsak a maga háza!
ÖREG	Nem az enyém.
FIÚ	Hát akkor?
LÁNY	Hát akkor kié?
FIÚ	És akkor mi köze van hozzá?
ÖREG	Nekem valójában semmi. Szeretem…
FIÚ	Tudom, hordozgatni a dézsáját meg locsolgatni a taplóit.
ÖREG	Azt, igen. Meg lesöpörni a hullott avart, gyújtóst aprítani, meg vizet hordani a korsóba, friss szénát tömni az ágyzsákokba. Sőt, amikor elszaporodott a szálláson az egér, egyszer még a macskámat is felhoztam, hogy…
FIÚ	(ingerülten közbevág) Minek csinálja, ha semmi köze hozzá?!
ÖREG	Azt nem mondtam, hogy semmi közöm hozzá.
FIÚ	Az előbb mondta, hogy nem a magáé!
ÖREG	Nem is.
FIÚ	Hát akkor?
ÖREG	Én csak rendben tartom, hogy minden utazó jól érezze magát benne.
LÁNY	Csak úgy?
FIÚ	Csak úgy?
ÖREG	Csak úgy.
FIÚ	Mi az, hogy csak úgy?!
ÖREG	Csak úgy.
FIÚ	Csak úgy nem tartanak rendben egy idegen házat! Valami értelme csak van!
ÖREG	Hát persze, értelme az van. (Locsol, de lassan elfogy a dézsából a víz.)
FIÚ	Szóval?
LÁNY	Mondja, miért csinálja ezt az egészet, ha nem is maga a ház gazdája?
ÖREG	Csinálom, mert szeretem, mert látom, hogy van értelme.
FIÚ	Éppen ez az, hát mi értelme van? Mi a haszna magának ebből az egészből?
ÖREG	(szégyenlősen mosolyogva) Hasznom? Az aztán semmi!
FIÚ	Vagy várjon csak! Kezdem már érteni! Hát persze, öreg, maga afféle gondnoka ennek az izének. Maga szerez bele lakókat. Nem is rossz! Ki tud ellenállni egy ilyen lehetőségnek! (benéz a házba, aztán fitymálva) No, azért olyan nagyon nem törte vele magát, hogy rendbe rakja! Füstösek a falak, az ágyak meg, mint a menhelyen.
ÖREG	Ami tőlem telik…
FIÚ	Hallja, ezért nem kap sokat!
ÖREG	Hogy nem kapok sokat?
FIÚ	Nem bizony!
ÖREG	Hogy gondolod, hogy én valamit is kapok érte? Hát kértem én tőletek bármit, akárcsak egy… Legfeljebb, hogy…
FIÚ	Na ugye… Legfeljebb mit?
ÖREG	(egyre keserűbben) Legfeljebb, hogy ne tegyétek tönkre.
FIÚ	Persze, kérni nem kért! De hát ez a locsolás, meg ez a tesz-vesz, amit itt művel a ház körül. Mi ez, ha nem kérés? Úgy némán, hogy majd mi adunk. Amennyire meg tudja hatni a szívünket. Jól van, öreg, ne féljen, nem vagyunk mi olyan izék, értünk a szóból. Meg fogunk egyezni, persze, ha maga is úgy gondolja. De lássa be, hogy ez a fal meg ez az ágynemű… Aztán ablak sincs, se kémény!
ÖREG	(elveszti a türelmét) Nem kérek én maguktól semmit! És az sem érdekel, hogy bemennek-e vagy továbbállnak! (Veszi a dézsáját, és indul.)
FIÚ	El ne menjen most nagy duzzogva! Inkább magyarázza meg értelmesen az egészet! Van éppen elég csavaros esze hozzá.
LÁNY	Ha már az előbb úgy megmozgatta a fantáziánkat.
FIÚ	… aztán meg hol betessékel a házba, hol meg tilt tőle.
LÁNY	És lassan nagyobb lesz a hűhó, mint maga a ház!
ÖREG	(sokára, nehezen) Miért nem hagynak elmenni? Maguk meg csináljanak, amit akarnak. Menjenek tovább, vagy telepedjenek be a házba. És ha felégetik, sok akkor sem pusztul. Kacat, csupa menhelyi holmi.
FIÚ	Minek néz bennünket?
LÁNY	Az előbb még nem így beszélt. Vagy azóta olyan sokat távolodtunk egymástól?
ÖREG	Miért nem akarják megérteni…
FIÚ	Hát éppen ez az! Ezt akarjuk végre mi is, hogy megértsük ezt az egészet. De maga az, aki rejtélyekben meg talányokban beszél, sokat sejtetően hallgat, meg olyan mélységes bölcsességeket mond, hogy már belépni sem merünk!
LÁNY	Egy órája itt állunk hárman, de még azt sem tudjuk, hogy kié ez a ház.
FIÚ	Hogy a magáé, vagy valaki másé. Hogy egyáltalán mit keres itt, a ház körül.
LÁNY	Hogy az őrzött házba szabad-e idegennek belépni.
FIÚ	Hogy kell-e fizetni, ha igen: kinek és mennyit.
LÁNY	És hogy egyáltalán ház-e vagy sem.
ÖREG	Csupa fölösleges kérdés. Tiltást és veszélyt látnak ott, ahol semmi sincs… És hiába veszi körül magukat a csend és a szabadság, ha itt belül csupa tiltást és félelmet éreznek.
FIÚ	(türelmetlenül) Szóval…?
ÖREG	Menjenek be a házba, ha be akarnak! Szálljanak meg békességgel, és ne legyen gondjuk semmire! A ház nem az enyém, és a gondnoka sem vagyok. Belépőt, bérletet, ágydíjat nem kell fizetni. Sem csősz, sem erdőkerülő nem fogja itt zavarni magukat. Hogy ház-e, azt pedig mindenki maga döntse el. (Indulna, de a Fiú szavai megállítják.)
FIÚ	Na végre, hogy beszélni kezd, öreg. De hát amit mond, azt eddig is tudtuk. Meg azt is, hogy nagy ravasz maga. Bizony az! Mert azt még mindig nem kottyantotta el, hogy magának mi ebben az üzlet. Mindegy, hogy haszon, érdek vagy üzlet, gondoljon, amit akar. De valami célja csak van ennek az egésznek, ennek a naponta való házgondozásnak.
ÖREG	Hát persze! Hogy aki erre jár vagy ide téved, az jól érezze magát. Ennyi és nem több. Olyan nehéz ezt megérteni? Vagy elhinni?
FIÚ	A ház, az biztos igaz, mert azt itt látom magam előtt, de a többit nem hiszem ám, öreg! Épeszű ember ilyet nem csinál! Hogy csak úgy, minden ok nélkül…
ÖREG	Lányom, te sem hiszel nekem?
LÁNY	(zavarban) Sok minden van, amit nehéz elhinni…
FIÚ	Érti, mit mondok? Hogy más ebből erdei fogadót csinál, és az újságban hirdeti. Meg idevezetteti az autóbuszt, meg kilátót épít fölé. Maga viszont látszólag ingyen locsolgat, és virágot ültet éveken át – és azt mondja: szívességből. Hogy másnak jó legyen. Gyanús! Nem is! Ilyen nincsen, öreg, érti! Ilyen szívesség, ilyen önzetlenség nincs! Ne akarja elhitetni velem. Ha meg mégis ilyen, akkor rejtse el magát, és ne mutogassa a nagy szívét. Az embereket zavarja, ha azt látják, hogy valaki ilyen fene jó ember, meg önzetlen, mint maga! Meg ha valami ingyen van!
LÁNY	Egyébként valóban lehetne belőle szép kis haszna. Ami munkát már beleölt ebbe!
ÖREG	Hát hiszen én a hasznomat visszakapom busásan.
FIÚ	Na ugye, megmondtam! Akkor meg hagyja ezt a jámbor szöveget!
ÖREG	Hogy minden reggel idejöhetek, és láthatom a virágaimat nőni, ahogy ezek a hegyek naponta visszaköszönnek, ez az én hasznom. Meg az a néhány jó szó, amit a vendégeimtől nagy ritkán kapok.
FIÚ	(egyre növekvő, szinte már hisztériás dühvel) Megőrülök ettől! Az én virágom, az én hegyeim, az én dézsám! De a ház az nem az enyém! Az nem tudom, kié, az senkié! Az én hasznom, és semmi hasznom belőle. Én gondozom, de nem én vagyok a gondnok. Mi hát maga itt, mit ártja bele magát, ha semmi köze hozzá?! Ott lenn, a völgyben van a saját háza vagy mit tudom én, micsodája, hát azzal törődjön! Ezt meg hagyja az erre járóknak, a szerelmeseknek, a vándoroknak! Hát nem érti? Utálom, hogy itt van, mert fölösleges! Mert tolakodó a jelenléte. Mert ne legyen itt más, ha én véletlenül rátalálok egy erdei házra. És ha mégis itt találom, el akarom zavarni, mert semmi köze az örömömhöz. Engem ne lásson senki bemenni egy házba, ne figyelje, ne lesse ki senki, hogy mit csinálok az erdő közepén… De magát még elzavarni se lehet, mert nem tudom, hogy kicsoda! Nem tudom, hogy mit keres itt! Hogy mi jogon jár itt! És hogy miért érzi olyan őrjítően otthonosan magát!
ÖREG	Elmegyek. (Elindul, de a dézsát a kőasztalon felejti.) Ha úgy érzik…
FIÚ	Igen, úgy érezzük! És végre érezni szeretnénk magunkat már valahogy!
ÖREG	(visszafordul) A dézsám.
FIÚ	A dézsája! (Az asztalhoz ugrik, felkapja az üres dézsát, és hatalmas erővel az Öreg fejére sújt vele.) A dézsád, a te dézsád! (Az Öreg egyetlen nyögéssel a földre zuhan.) A nyomorult! Hogy nem bírt nyugton maradni. A rohadt dézsájával együtt… (Odalöki a dézsát az Öreg mellé.)
LÁNY	Jézusom…
FIÚ	El ne kezdj siránkozni! (A felindultságtól reszkető kézzel a vállára veszi a sporttáskát.) Felbosszantott ezzel az örökös nyavalygásával meg lelkizésével… A vén hülye! Egy ilyen szép helyet így tönkretenni… Gyere, menjünk innen! (Maga után húzza a lányt a kezénél fogva.)
LÁNY	(rémülten hátra-hátra nézve) De hát mi lett vele? Meghalt? Nézzük meg legalább!
FIÚ	Hagyd el már! Ha újra megmozdul, biztos agyonverem! Majd lemászik a patakjához és rendbe szedi magát. (Elvonszolja a Lányt, visszafelé indulnak az úton.) A francba, a vén megátalkodott! Addig kötözködött, addig akadékoskodott, amíg ez lett a vége. De hát magának kereste a bajt! Most aztán megkapta
LÁNY	Istenem, ez a szép nap.
FIÚ	Jól beletenyerelt az öreg. Az erdő közepén sincs nyugta az embernek. (Elszállóban a mérge.) Gyere, most már késő van, induljunk vissza. (Átkarolja a lányt, kezdi magához édesgetni. A lány nem lelkesedik, de tűri.)
LÁNY	Pedig milyen szépen indult minden. Erdő, patak, kis ház… (Megállnak az útkanyarban, lenéznek a patak felé.) Micsoda csend és nyugalom… (Megszólal a kakukk.) Hallod, kakukk!
FIÚ	Harkály!