Lukáts János


Erdőszéli csöndes hajlék


Hangjáték



Szereplők:
FIÚ
LÁNY
ÖREGEMBER
 
 
Idilli táj. Hegytető, a háttérben erdő, a völgyben patak. Kéz a kézben, vidáman ballag a Fiú és a Lány. Kakukkszó.
 
LÁNYKakukk!
FIÚHarkály!
LÁNYKakukk!
FIÚHarkály!
LÁNYKakukk, kakukk, kakukk! (Minden szóra bólint a fejével, és egy-egy csókot nyom a Fiú orrára.)
FIÚ(Amint szóhoz jut) Harkály!
LÁNYLehet, de én kakukkolok. Kakukk, kakukk!
FIÚ(Eltolja magától a lányt.) Miért nem tartasz ki a véleményed mellett? Egyébként nem kakukk!
LÁNYKitartok. Egyébként nem harkály!
FIÚDrágám, te nem értesz a madarakhoz!
LÁNYTe honnan értesz a madarakhoz, drágám?
FIÚTe csak kiforgatod a szavaimat!
LÁNYUgyan, drágám! Hiszen én hallom! Hallom, hogy ka-kukk! (Apró csók.)
FIÚKakukk befejezve! (Elhajít egy követ, a madár elhallgat.) Azért mondom!
LÁNYLátod, milyen vagy! És ha most eltaláltad? Ha agyonkövezted az anyamadarat? Otthon meg sír utána a négy kis árvája? És ha most a fiókák bánatukban elzüllenek?
FIÚUgye, mondtam, drágám, hogy nem értesz a madarakhoz! A kakukk nem tart kapcsolatot a fiókáival, mivel idegen fészekbe tojja a tojásait. Aztán: uzsgyi…!
LÁNYSzóval mégis kakukk! Lehet, hogy tévedek, de mégis nekem van igazam!
FIÚLehet, hogy igazad van, de mégis tévedsz. Harkály!
LÁNY(Átöleli.) Tudod, mit, inkább… (Csók.) Mekkora nagy sűrű erdő…
FIÚ… és nem mind a másé!
LÁNYCsak a miénk! A tied meg az enyém.
FIÚAmi a tiéd, az az enyém.
LÁNYEnyém, tied, övé?
FIÚEnyém, tied – senki másé!
LÁNY(Csók, ölelés, egy utolsó józan pillantás a völgy felé.) Figyelj csak, egy ember! Ott a pataknál, a fák között. Egy öreg…
FIÚUgyan, hagyd! (Elszáll a jó kedve.) Na és! Hát csak halásszon, bóklásszon, vagy csináljon, amit akar.
LÁNY(Talán csak az időt húzza.) És mi az ott nála? Mintha vizet merne. De miért meri a vizet? És mibe öntögeti?
FIÚMiért, miért? Nem mindegy, miért? Vagy oda akarsz menni az öreghez megkérdezni, hogy miért meregeti a vizet, meg hogy mibe töltögeti? Megválaszolhatatlan kérdéseket teszel föl, aztán rágod a fülemet a válaszért?
LÁNYÉn rágom a füledet, ha válaszolsz is (rágja), de az azért nem normális dolog, hogy valaki az erdőben vizet gyűjt – akármibe.
FIÚMi ebben a nem normális?
LÁNYMert ha iszik, akkor iszik. Akkor belehajol a vízbe és iszik, vagy megtölti a kulacsát vagy a kalapja karimáját, ahogy a népmesében mondják, és abból iszik.
FIÚ(Nagyon unja, de logikával a végére akar járni.) … és ha nem iszik?
LÁNY(lassan belejön) Ha meg nem iszik, akkor minek a víz neki? Mert ő ott valami másért gyűjti! De látsz te ott kertet? Vagy állatot, amelyet itatni kell, mert maga nem tud inni? Hiszen ott a patak, bármilyen állat odaállhat és ihat belőle.
FIÚItt csak egy állat van, én, aki odaállok… és vitázom egy nyomorult kanna vízen, amit egy öregember összeöntöget a patakból, valami lyukas konzervdobozzal, tőlem egy kilométerre. És akkor jön a rengeteg kérdés! Miért önti, kinek viszi, mibe tölti, van-e kertje? Nem tudom, és nem is érdekel. Jó, hogy azt nem kérdezed, miért olyan öreg az az ember, akit különben már látatlanban is utálok!
LÁNYNem is olyan öreg. Csak egyszerűbb azt mondani valakire, hogy öreg, mert akkor már nem számít annyira!
FIÚMi az, hogy nem számít annyira?
LÁNYHa azt mondom, hogy egy korunkbeli fiatalember, akkor rögtön ivóhavert látsz benne, vagy szerelmi vetélytársat szimatolsz. Akkor az egészből csak annyit értesz meg, hogy más férfiak után leselkedem. Ha azt mondom, hogy ott egy középkorú úr, az még rosszabb. Ne foglalkozzam a korával, meg: „Persze, már bemérted!”… és különben is, honnan tudom, hogy úr, és nem kutyapecér vagy szamárkereskedő, vagy mittudomén. Hát nem egyszerűbb azt mondani, hogy öreg?
FIÚ(hallgatás után) Most mit nézel rám? Megint én vagyok a hülye?
LÁNYNem megint! (Csók.) Csak ne mondd nekem, hogy állandóan én kötözködöm és én miértelek. Ha bármi mást mondtam volna az „öregen” kívül, te estig oknyomoztál volna a lelkemben, hogy miért mondtam.
FIÚTudod mit? Vagy száradjon ki az a patak, vagy fulladjon bele az öreg, de ennek legyen vége. És gyerünk… (Maga után rángatja a lányt.)
LÁNY(Futva követi a fiút.) Rendben van, száradjon! De ha belefullad, akkor mi lesz a vödörrel? (Az indulatok és az érzelmek felizzanak, miközben távolodnak az úton. A kanyaron túl valami furcsaság tárul a szemünk elé, ami lehet barlang, lehet esőház is, ahová be lehet húzódni.) Nézd már, de különös! Akár azt is mondhatnám, hogy aranyos!
FIÚHa ez a szó nem volna roppantul idétlen.
LÁNYRoppantul fonák. És alkalmazhatatlan erre az… izére. Erre a… mondjuk, mire?
FIÚHa mindenáron elemezni akarod, akkor házra… vagy barlangra. Ami állatnak túlságosan emberi, embernek meg túlságosan primitív.
LÁNYAkkor nekünk éppen megfelel.
FIÚ(nem minden hátsó gondolat nélkül) És milyen célra?
LÁNYArra a célra, amelyre minden barlangot, odút létrehoznak: hogy lakjunk benne, és hogy jól érezzük magunkat benne. (Két csók között be-benéznek a házba.)
FIÚMicsoda véletlen! Mész az erdőben, és egyszerre itt egy ház a sziklák kellős közepén. Fölszerelve, berendezve… mintha itt nőtt volna.
LÁNYPedig biztosan nem itt nőtt.
FIÚMit akarsz ezzel mondani? (Meghökken, tart a Lány újrakezdődő miértjeitől.)
LÁNYHogy nem itt nőtt. Hogy ezt valaki csinálta. De az is lehet, hogy valaki kitalálta, és azóta mindenki változtat rajta valamit.
FIÚÉn inkább azt szeretném hinni, hogy csak a miénk. Hogy azért csinálták meg valamikor, hogy most a miénk legyen. És tudod, milyen célból?
LÁNYAzt hiszem, tudom. (A Fiú nyakába fonja a karját, lábujjhegyre áll, úgy csókolóznak.) Azért, hogy… most elfoglaljuk, és szeressük benne egymást! És tudod, mire gondoltam?
FIÚAzt hiszem, tudom.
LÁNYArra gondoltam, hogy nevezzük hajléknak. Ez a név éppen ráillik.
FIÚ(némi csalódottsággal) Nevezd, ahogy neked tetszik!
LÁNYNem én nevezem, mi ketten nevezzük. Csak akkor érvényes! (A virágok között körbesétál.) Ha odúnak mondod: lebecsülöd, ha háznak: túldicséred. Ember létünkre csak nem mászunk borz búvóhelyére, mert az odú ezt jelenti. A háztól viszont többet várnál, annak túl szerény.
FIÚNo most nevezheted még vacoknak, kuckónak, fészeknek, laknak, szállásnak, vagy akár fedezéknek, menedéknek… a lényegen nem sokat változtat! Akkor is az marad, ami.
LÁNYAz lesz, aminek látni akarod. És ha a vágyadtól nagyon eltér, akkor csalódni fogsz benne. A legjobb lesz, ha maradunk a hajléknál.
FIÚÉn csak azért is bódénak nevezem, viszont most bele is megyek. (Indul befelé, de a belső sötétség bizalmatlanná teszi.)
LÁNYKépes volnál engem egy bódéba vinni?! Az állítólagos szerelmedet egy valóságos bódéba? Fagylaltos bódé, mutatványos bódé, műanyag bódé, bódéváros…
FIÚSzándékosan le akarod lohasztani a kedvemet? El akarsz riasztani magadtól, meg ettől az izétől… bódélaktól?
LÁNYHajlék! És nem akarlak elriasztani sem a hajléktól, sem magamtól. (Csók, már majdnem bemennek.)
FIÚFene egy sötét van benne!
LÁNYInkább sejtelmes félhomály. És ugyanolyan odabent, mint idekint: egy kis természet, egy kis emberkéz!
FIÚDe hiszen az emberkéz is természet!
LÁNY(szavában gúny és elismerés) Ez volt ma a legértelmesebb, amit mondtál.
FIÚPedig a legértelmesebbet még ki sem mondtam!
LÁNYHát mondd ki gyorsan! (A Fiú nyakába ugrik, de a kezdődő csók félbeszakad. Megjelenik az Öregember.)
FIÚKéső! (Elengedi, vagy inkább ellöki magától a Lányt.)
ÖREGEMBERJó napot, kedveseim! (Dézsát szorít két kézzel magához, óvatosan leteszi.) Ne zavartassák magukat! Csak megöntözöm a virágokat! (Csöbörrel öntözni kezd.)
FIÚ(inkább csodálkozva, mintsem ellenségesen) Ki maga?
ÖREGAz az öregember, akit az előtt a patak partján láttak.
LÁNYÉs honnan tudja, hogy láttuk magát?
ÖREGHa én láttam magukat az út szélén, a kanyarban, akkor maguk is láttak engem a patakparton. Ott álltak, nézték a völgyet, még le is mutogattak a patak felé. Fogadok, hogy a dézsámat nézték. Olyan messziről nem láthatták jól, hogy mi is lehet.
FIÚAnnyira azért nem érdekelt!
LÁNYPontosan így volt! Láttuk, amint merte bele a vizet. De nem tudtuk, hogy idetartozik a házhoz. És meglepődtünk, hogy ilyen hamar ideért.
ÖREGUgyan, csak ismerem az utat, és egyetlen fölösleges lépést sem teszek.
FIÚ(keresett udvariassággal) Idevalósi, uram? Úgy értem, ehhez a házhoz tartozik?
ÖREG(leteszi a csöbröt, legyint) Ugyan, ne nevezzenek engem uramnak. A környéken úgy hívnak: az Öreg. Pedig az éveim után még nem is volnék az.
FIÚ(jó adag gúnnyal) Biztos az esze miatt!
ÖREGAkik így hívnak, azok talán megmondhatják! Hogy a házhoz tartozom-e? Talán bizony a ház tartozik énhozzám. De még inkább úgy mondhatnám, hogy el sem lehet minket képzelni egymás nélkül.
FIÚNa, el lehet! (A Lány szemrehányóan néz rá.) Meg kell adni, minket is meglepett, amikor váratlanul rábukkantunk.
ÖREGEz a fő: a váratlanság. Megy az ember a rengetegben, és egyszerre egy berendezett, nyitott ház várja. Az asztalon virág, odabenn ágy, korsó víz. Télen pedig tűzifa, gyújtós.
LÁNYÉs maga itt lakik benne, bácsi?
ÖREGNana, kedves, hát bácsi azért talán mégsem vagyok. A falusiak ugyan öregítenek, és mindenkit lebácsiznak, akit meg akarnak tisztelni. De ti nem vagytok falusiak, ugye nem baj, ha tegezlek benneteket? Mindig örülök, ha vendég fordul meg a szálláson.
LÁNYMi magunk között hajléknak neveztük el.
ÖREGBölcs dolog, lányom, ha valaki nevet ad a helynek, ahol megszáll. Ha te hajléknak érzed, akként fogsz emlékezni rá.
LÁNY(súgva, a Fiúnak) Na ugye, mondtam!
FIÚNagyon egyre jár az eszetek! (Mindkét irányba szóló gúnnyal) Csak az a különös, hogy itt egy ház, amelyik annyira nyitva van, hogy még ajtaja sincs… és mégsem lehet bemenni.
ÖREGNem-e?
FIÚNekem már egy órája eltökélt szándékom, hogy bemegyek, aztán mégsem jutottam tovább a küszöbnél.
LÁNYPersze, hol a kíváncsiságod, hol meg a gyávaságod tartott vissza tőle.
FIÚVagy inkább nagyon is kézzelfogható dolgok. Meg olyan megfoghatatlanok, hogy most már azt sem tudom, szabad-e belépnem ebbe a szentélybe?
LÁNYHogy szentély volna, eddig eszedbe sem jutott, mégsem léptél be.
ÖREG(miközben öntöz, gyomlál) A ház, fiam, azért van, hogy bátran lépj be.
FIÚJó, jó, ennyit én is tudok. Csak éppen fogalmam sincs róla, hogy valójában kié is ez a ház?
ÖREG(lassan leteszi a csöbröt) Hogy kié?
FIÚIgen, hogy kié!
LÁNY(elbizonytalanodva) Szóval, úgy érted…? (az Öreghez) Úgy érti…
ÖREGHát kié volna? (Semmit nem ért a fiatalok dilemmájából.) Azé a ház, aki belép rajta. (Az ajtóhoz lép.) Lépjetek be, a ti házatok. Azoké, akik örülni tudnak egy háznak az erdő közepén. Akik örülni tudnak a váratlanul felbukkanó szépnek, akik mindig készek a váratlanra, és mindig készek az örömre. Most a tiétek!
FIÚ(az utolsó szavakba kapaszkodva) Most a miénk. Szóval most… És tegnap kié volt? És kié lesz holnap? Azt is számon tartja?
ÖREGA házat igen, a lakóját soha. Csak magamban mosolygok, ha látom, hogy fáradt utasok befészkelik magukat. Egy, kettő, de akár egész társaság is.
FIÚLesi valahonnan, hogy ki jár erre? Onnan a szemközti erdőből, dézsatöltögetés közben?
ÖREGÉn, fiam, mindig tudom, milyen ember lakik benne. Bár legtöbbször csak ha már elment. Abból, amit maga után hagy. A rendet vagy az összevisszaságot. Volt, aki felgyújtotta, volt, aki kifosztotta…
LÁNYInnen képesek voltak ellopni valamit?
ÖREG… de a legtöbbje nem visz el mást, mint amit idehozott. A korsót feltöltik vízzel, a ládát gyújtóssal.
FIÚÉs ha valaki nem takarít, nem pótolja az aprófát, hanem csak veszi a kalapját, és elmegy? Akkor maga utánaered – gyorsan, hiszen minden ösvényt ismer –, és visszahozza? És addig nem ereszti el, amíg nem vágat vele egy kis büntetés-gyújtóst?
ÖREGÉn reggelenként eljövök, amit pótolni kell, pótolom. Nem nagy dolog, a növényeket úgyis meg kell öntözni.
LÁNYÉs ha látja, hogy hiányzik valami?
ÖREGAkkor egy kicsit szomorú vagyok.
LÁNYÉs olyankor nem lehet utána menni…
FIÚ… vagy feljelenteni?
ÖREG(miközben egy nagy taplógombát igazgat a bejáratnál) Hogy gondoljátok?
LÁNY(zavarban) Nem gondoljuk igazán. De mi nem fogjuk sem kifosztani, sem felgyújtani. (Indulnak befelé.)
FIÚSzóval a magáé a ház!
ÖREGHogy az enyém-e? (Nevet.) Én csak egy kiöregedett erdőkerülő vagyok, akit gyakran néznek bolondnak.
LÁNYAztán miért?
ÖREGHát éppen a szállás miatt, lányom. Azt mondják, minek csinálod, csak gondod van vele, az idődet herdálod. És kinek? Még ha fiad volna, vagy legalább valamilyen jószágod. De idegeneknek…?
FIÚSzóval mégiscsak a maga háza!
ÖREGNem az enyém.
FIÚHát akkor?
LÁNYHát akkor kié?
FIÚÉs akkor mi köze van hozzá?
ÖREGNekem valójában semmi. Szeretem…
FIÚTudom, hordozgatni a dézsáját meg locsolgatni a taplóit.
ÖREGAzt, igen. Meg lesöpörni a hullott avart, gyújtóst aprítani, meg vizet hordani a korsóba, friss szénát tömni az ágyzsákokba. Sőt, amikor elszaporodott a szálláson az egér, egyszer még a macskámat is felhoztam, hogy…
FIÚ(ingerülten közbevág) Minek csinálja, ha semmi köze hozzá?!
ÖREGAzt nem mondtam, hogy semmi közöm hozzá.
FIÚAz előbb mondta, hogy nem a magáé!
ÖREGNem is.
FIÚHát akkor?
ÖREGÉn csak rendben tartom, hogy minden utazó jól érezze magát benne.
LÁNYCsak úgy?
FIÚCsak úgy?
ÖREGCsak úgy.
FIÚMi az, hogy csak úgy?!
ÖREGCsak úgy.
FIÚCsak úgy nem tartanak rendben egy idegen házat! Valami értelme csak van!
ÖREGHát persze, értelme az van. (Locsol, de lassan elfogy a dézsából a víz.)
FIÚSzóval?
LÁNYMondja, miért csinálja ezt az egészet, ha nem is maga a ház gazdája?
ÖREGCsinálom, mert szeretem, mert látom, hogy van értelme.
FIÚÉppen ez az, hát mi értelme van? Mi a haszna magának ebből az egészből?
ÖREG(szégyenlősen mosolyogva) Hasznom? Az aztán semmi!
FIÚVagy várjon csak! Kezdem már érteni! Hát persze, öreg, maga afféle gondnoka ennek az izének. Maga szerez bele lakókat. Nem is rossz! Ki tud ellenállni egy ilyen lehetőségnek! (benéz a házba, aztán fitymálva) No, azért olyan nagyon nem törte vele magát, hogy rendbe rakja! Füstösek a falak, az ágyak meg, mint a menhelyen.
ÖREGAmi tőlem telik…
FIÚHallja, ezért nem kap sokat!
ÖREGHogy nem kapok sokat?
FIÚNem bizony!
ÖREGHogy gondolod, hogy én valamit is kapok érte? Hát kértem én tőletek bármit, akárcsak egy… Legfeljebb, hogy…
FIÚNa ugye… Legfeljebb mit?
ÖREG(egyre keserűbben) Legfeljebb, hogy ne tegyétek tönkre.
FIÚPersze, kérni nem kért! De hát ez a locsolás, meg ez a tesz-vesz, amit itt művel a ház körül. Mi ez, ha nem kérés? Úgy némán, hogy majd mi adunk. Amennyire meg tudja hatni a szívünket. Jól van, öreg, ne féljen, nem vagyunk mi olyan izék, értünk a szóból. Meg fogunk egyezni, persze, ha maga is úgy gondolja. De lássa be, hogy ez a fal meg ez az ágynemű… Aztán ablak sincs, se kémény!
ÖREG(elveszti a türelmét) Nem kérek én maguktól semmit! És az sem érdekel, hogy bemennek-e vagy továbbállnak! (Veszi a dézsáját, és indul.)
FIÚEl ne menjen most nagy duzzogva! Inkább magyarázza meg értelmesen az egészet! Van éppen elég csavaros esze hozzá.
LÁNYHa már az előbb úgy megmozgatta a fantáziánkat.
FIÚ… aztán meg hol betessékel a házba, hol meg tilt tőle.
LÁNYÉs lassan nagyobb lesz a hűhó, mint maga a ház!
ÖREG(sokára, nehezen) Miért nem hagynak elmenni? Maguk meg csináljanak, amit akarnak. Menjenek tovább, vagy telepedjenek be a házba. És ha felégetik, sok akkor sem pusztul. Kacat, csupa menhelyi holmi.
FIÚMinek néz bennünket?
LÁNYAz előbb még nem így beszélt. Vagy azóta olyan sokat távolodtunk egymástól?
ÖREGMiért nem akarják megérteni…
FIÚHát éppen ez az! Ezt akarjuk végre mi is, hogy megértsük ezt az egészet. De maga az, aki rejtélyekben meg talányokban beszél, sokat sejtetően hallgat, meg olyan mélységes bölcsességeket mond, hogy már belépni sem merünk!
LÁNYEgy órája itt állunk hárman, de még azt sem tudjuk, hogy kié ez a ház.
FIÚHogy a magáé, vagy valaki másé. Hogy egyáltalán mit keres itt, a ház körül.
LÁNYHogy az őrzött házba szabad-e idegennek belépni.
FIÚHogy kell-e fizetni, ha igen: kinek és mennyit.
LÁNYÉs hogy egyáltalán ház-e vagy sem.
ÖREGCsupa fölösleges kérdés. Tiltást és veszélyt látnak ott, ahol semmi sincs… És hiába veszi körül magukat a csend és a szabadság, ha itt belül csupa tiltást és félelmet éreznek.
FIÚ(türelmetlenül) Szóval…?
ÖREGMenjenek be a házba, ha be akarnak! Szálljanak meg békességgel, és ne legyen gondjuk semmire! A ház nem az enyém, és a gondnoka sem vagyok. Belépőt, bérletet, ágydíjat nem kell fizetni. Sem csősz, sem erdőkerülő nem fogja itt zavarni magukat. Hogy ház-e, azt pedig mindenki maga döntse el. (Indulna, de a Fiú szavai megállítják.)
FIÚNa végre, hogy beszélni kezd, öreg. De hát amit mond, azt eddig is tudtuk. Meg azt is, hogy nagy ravasz maga. Bizony az! Mert azt még mindig nem kottyantotta el, hogy magának mi ebben az üzlet. Mindegy, hogy haszon, érdek vagy üzlet, gondoljon, amit akar. De valami célja csak van ennek az egésznek, ennek a naponta való házgondozásnak.
ÖREGHát persze! Hogy aki erre jár vagy ide téved, az jól érezze magát. Ennyi és nem több. Olyan nehéz ezt megérteni? Vagy elhinni?
FIÚA ház, az biztos igaz, mert azt itt látom magam előtt, de a többit nem hiszem ám, öreg! Épeszű ember ilyet nem csinál! Hogy csak úgy, minden ok nélkül…
ÖREGLányom, te sem hiszel nekem?
LÁNY(zavarban) Sok minden van, amit nehéz elhinni…
FIÚÉrti, mit mondok? Hogy más ebből erdei fogadót csinál, és az újságban hirdeti. Meg idevezetteti az autóbuszt, meg kilátót épít fölé. Maga viszont látszólag ingyen locsolgat, és virágot ültet éveken át – és azt mondja: szívességből. Hogy másnak jó legyen. Gyanús! Nem is! Ilyen nincsen, öreg, érti! Ilyen szívesség, ilyen önzetlenség nincs! Ne akarja elhitetni velem. Ha meg mégis ilyen, akkor rejtse el magát, és ne mutogassa a nagy szívét. Az embereket zavarja, ha azt látják, hogy valaki ilyen fene jó ember, meg önzetlen, mint maga! Meg ha valami ingyen van!
LÁNYEgyébként valóban lehetne belőle szép kis haszna. Ami munkát már beleölt ebbe!
ÖREGHát hiszen én a hasznomat visszakapom busásan.
FIÚNa ugye, megmondtam! Akkor meg hagyja ezt a jámbor szöveget!
ÖREGHogy minden reggel idejöhetek, és láthatom a virágaimat nőni, ahogy ezek a hegyek naponta visszaköszönnek, ez az én hasznom. Meg az a néhány jó szó, amit a vendégeimtől nagy ritkán kapok.
FIÚ(egyre növekvő, szinte már hisztériás dühvel) Megőrülök ettől! Az én virágom, az én hegyeim, az én dézsám! De a ház az nem az enyém! Az nem tudom, kié, az senkié! Az én hasznom, és semmi hasznom belőle. Én gondozom, de nem én vagyok a gondnok. Mi hát maga itt, mit ártja bele magát, ha semmi köze hozzá?! Ott lenn, a völgyben van a saját háza vagy mit tudom én, micsodája, hát azzal törődjön! Ezt meg hagyja az erre járóknak, a szerelmeseknek, a vándoroknak! Hát nem érti? Utálom, hogy itt van, mert fölösleges! Mert tolakodó a jelenléte. Mert ne legyen itt más, ha én véletlenül rátalálok egy erdei házra. És ha mégis itt találom, el akarom zavarni, mert semmi köze az örömömhöz. Engem ne lásson senki bemenni egy házba, ne figyelje, ne lesse ki senki, hogy mit csinálok az erdő közepén… De magát még elzavarni se lehet, mert nem tudom, hogy kicsoda! Nem tudom, hogy mit keres itt! Hogy mi jogon jár itt! És hogy miért érzi olyan őrjítően otthonosan magát!
ÖREGElmegyek. (Elindul, de a dézsát a kőasztalon felejti.) Ha úgy érzik…
FIÚIgen, úgy érezzük! És végre érezni szeretnénk magunkat már valahogy!
ÖREG(visszafordul) A dézsám.
FIÚA dézsája! (Az asztalhoz ugrik, felkapja az üres dézsát, és hatalmas erővel az Öreg fejére sújt vele.) A dézsád, a te dézsád! (Az Öreg egyetlen nyögéssel a földre zuhan.) A nyomorult! Hogy nem bírt nyugton maradni. A rohadt dézsájával együtt… (Odalöki a dézsát az Öreg mellé.)
LÁNYJézusom…
FIÚEl ne kezdj siránkozni! (A felindultságtól reszkető kézzel a vállára veszi a sporttáskát.) Felbosszantott ezzel az örökös nyavalygásával meg lelkizésével… A vén hülye! Egy ilyen szép helyet így tönkretenni… Gyere, menjünk innen! (Maga után húzza a lányt a kezénél fogva.)
LÁNY(rémülten hátra-hátra nézve) De hát mi lett vele? Meghalt? Nézzük meg legalább!
FIÚHagyd el már! Ha újra megmozdul, biztos agyonverem! Majd lemászik a patakjához és rendbe szedi magát. (Elvonszolja a Lányt, visszafelé indulnak az úton.) A francba, a vén megátalkodott! Addig kötözködött, addig akadékoskodott, amíg ez lett a vége. De hát magának kereste a bajt! Most aztán megkapta
LÁNYIstenem, ez a szép nap.
FIÚJól beletenyerelt az öreg. Az erdő közepén sincs nyugta az embernek. (Elszállóban a mérge.) Gyere, most már késő van, induljunk vissza. (Átkarolja a lányt, kezdi magához édesgetni. A lány nem lelkesedik, de tűri.)
LÁNYPedig milyen szépen indult minden. Erdő, patak, kis ház… (Megállnak az útkanyarban, lenéznek a patak felé.) Micsoda csend és nyugalom… (Megszólal a kakukk.) Hallod, kakukk!
FIÚHarkály!