Nyírfalvi Károly

„Belsőség”

Ruháid már vagy öt perce legelnek
a zöldön – mondom a lányomnak.
Hétéves, a takaró vagy tíz, és zöld.
Nevet. A gyermek. Bambul a reggelbe,
mikor még aludni kéne, álmodni
tündérekről és szőke királyfiról.

Eltűnt kincsek, lomok raktára az
ágyneműtartó, olykor előveszek
egy plüssállatot és emlékezem.
Mikor még kicsi volt. Most is az. Kérdez
és megdöbbent. Öregszem, de már nem
számolom éveink gödrét, ráncát,
redőit a ráhagyott arcon.

Takarít, ás

Minden a földön van.
Itt most felsorolás következnék
vagy a feledés rekeszei.
Tehát: cumi, szalvéta, tányér, egyebek
a gyermekei szemek magasságában.
S lehetnének bárhol másutt,
hol nincsenek útban,
nevezhetném valódi, hasznos helyüknek
is tán.

Könnyű volna abbahagyni,
összemosni fekete és tarka göncöket.
A díszekkel oda
s lehajolni a kölyökhöz,
tenni mindent a keze alá.
Mi a rend? --- Nem keresek semmit.
Minden a földön az ég alatt
minden a kézben a föld felett.
A földön van minden.