Nagy Zopán

„Aludt, magához méltatlan…”

– Aludt, magához méltatlan módon… – Száraz agya körül
   idegen nők bokalánca csengett,,, – a gyökerek alól:
   zord égtájakról lovak vágtáztak felé, s ő, legbelül:
   üveggolyókat görgetett ernyedt ereiben, melyek
   karmos csőröktől tépázva csapták a légtérbe a vért…

– Aludt, – míg őrült örvények tépték le karját és fülét,
   s csatakos gyomrában szöges-lepkék: csillagként hulltak szét.

– Aludt, halotthoz méltatlan módon…

„Ébredt, szinte arctalan…”

– Ébredt, szinte arctalan módon…
   Szemei a szája mellé, csontos
   gödrökbe gurultak,,, – hajlékony
   orra a fül felé nyúlott folyton,
   s lilás ajkai mögött puha fogak
   (mint aprónyi, olvadt gumibogarak)
   mocorogtak…

– Ébredt, szinte arctalan módon,
   s miként a rút, plasztikus álom,
   vonásai:
   szerte-folytak…