Stanczik-Starecz Ervin

A fejvadász jivaro indiánok

    Közvetlenül az ecuadori vadon zöld dzsungelfala előtt terül el Macas városa. Ez a település a fejvadászok fővárosa. A jivarók és a szomszédságukban élő auca indiánok Ecuador Oriente tartományának nyugati felén és Peru északi területein élnek. Macast manapság 800-1000 ember lakja, de a spanyol konkvisztádorok korában több tízezer lelket számlált. Virágzott a város, és virágzott a kereskedelem. Mint sok más helyen Dél-Amerikában, itt is aranyéhes hidalgók és kalandorok özönlötték el a vidéket. Hatalmas kincseket követeltek és kaptak a jivaróktól. Ecuador akkori székhelye Sevilla de Oró (Arany Sevilla) volt. Juan de Sanila, a város kormányzója – bízva fegyvereseiben – azt a képtelen parancsot adta az indiánoknak, hogy készítsenek egy aranytyúkot hozzá való aranyfészekkel és aranytojásokkal, s adományozzák a spanyoloknak. Ezt már mégis megsokallták a jivarók. Elhatározták, hogy törlesztenek a sok sérelemért.
    A tyúkot az aranytojásokkal pompás menetben vitték a spanyolok székhelyére. Miközben a jivarók tömegestül letáboroztak a városon kívül, Chirova törzsfőnök és hatvan legjobb embere bevonult a város falai közé. A kért ajándékon kívül hoztak chichát is – amely maniókagyökérből erjesztett erősen részegítő ital –, és tűzifát az ünnepséghez. A jivarók a fa alá rejtették fegyvereiket.
    A spanyolokat leitatták, s aki közülük az éj folyamán bizonyos célból kitántorgott, többé nem tért vissza. Hajnali négy órakar azután a hatvan jivaro kinyitotta a városkaput. Az indián sereg berontott, és nem egészen egy óra leforgása alatt Sevilla de Orót tizenkétezer lakosával együtt eltörölte a föld felszínéről. A spanyol kormányzót nem ölték meg azonnal. Neki és néhány előkelő spanyol nemesnek különleges halált szántak. „Lássuk, mennyi arannyal lehet jóllakatni a spanyolokat” – mondták a jivarók, azzal megkötözték az urakat, fejüket hátrahajtották, és olvasztott aranyat öntöttek a konkvisztádorok torkába, amíg csak a legrettenetesebb kínok között meg nem haltak. Állítólag ezer spanyol fejét vitték ekkor magukkal az indiánok. A fejeket zsugorították, s a harcosok talizmánként magukkal hordták. A jivarók ma látszólag a legjobb egyetértésben élnek a fehérekkel. De az indiánok hasonlók a vulkánokhoz: ha a felgyülemlett nyomás már túlságosan feszít, hatalmas kitörést okozhat.
    A jivarók nagy családi egységekben élnek; együtt a nagyszámú rokonság. Falvaik voltaképpen nincsenek, hanem törzsek szerint 30-40 fős csoportokban a jivariának vagy heának nevezett közös házakban laknak. A jivariák gyakran igen nagy távolságra vannak egymástól, olykor húsz-harminc kilométerre, így minden egyes törzs a maga életét éli. A vérbosszú gyakori az indiánok körében. Okai legtöbbször a családi közösség törvényeinek megsértésére vezethetők vissza. Az ítéletet igen változatos módon hajtják végre. Gyilkolnak lándzsával, machetével (bozótvágó kés), sörétes puskával és méreggel.
    A méregkeverés a jivarók nagy művészete. Egészen pontosan ismerik a sokféle dzsungelnövény félelmetes, mérgező erejét. Tudják, hogy van méreg, amelyik azonnal halált okoz, és vannak másfajta mérgek, amelyek csak napok vagy hetek múlva éreztetik hatásukat. Vannak mérgek, amelyek vakságot okoznak, mások bénítanak, és van méreg, amelytől az áldozat lassan elsorvad, anélkül, hogy betegnek érezné magát… Az ember azt hinné, hogy ilyenformán az özvegyek sok gondot okoznak a jivaróknak. Ezt a kérdést azonban meglepően egyszerűen rendezik. A gyilkosnak ugyanis kötelessége, hogy gondoskodjék a meggyilkolt férfi asszonyáról (vagy asszonyairól) és gyermekeiről. A meggyilkolt férj özvegye összeszedi cókmókját, és gyermekeivel együtt mindenüvé követi a gyilkost.
    A jivarók őszinte emberek. Ha szeretnek, ha gyűlölnek, nem sokat számít az emberélet, és a gyilkosságot, amelyet ilyenkor elkövetnek, előbb-utóbb feltétlenül megbosszulják. Szemet szemért, fogat fogért! Ez a dzsungel törvénye. A jivarók arról hírhedtek, hogy megölt ellenségeik fejét addig zsugorítják, amíg csak öklömnyi nem lesz.
    Lewis Cotlow Amazon Head Hunters című könyvében hiteles leírását adja az eljárásnak. Íme: „A győztes felvágja a megölt ellenség nyakbőrét, elválasztja a mellkastól. Ezután lándzsáját bedugja mélyen két nyakcsigolya közé, és egyetlen vágással elválasztja a fejet a törzstől. A szemhéjakat chontatűvel – a chonta egy pálmaféle – és növényi rostokkal szorosan összevarrja. Ezután chontapálcikákat tűzdel a felső és alsó ajakba, s erős növényi szálakkal összekötözi ezeket, hogy a száj csukva maradjon. Eközben már ég a tűz a nagy kondér alatt. A vízbe egy kúszónövény levét öntik. A növényi nedv megakadályozza, hogy a haj a további eljárás során kihulljon. Ezután az áldozat fejét a vízbe teszik, és amíg fő, a jivarók néhány követ gyűjtenek össze. A köveknek gömbölyűeknek és különféle – pontosan meghatározott – nagyságúaknak kell lenniük. A köveket a tűz hamuja alá rakják, és megforrósítják. A fej néhány órai főzés után eredeti nagyságának egyharmadára zsugorodik össze. Ekkor lehűtik, oly módon, hogy a hajánál fogva lógázzák a levegőben. Ezt követően összevarrják a nyílásokat, egyedül a nyaknyílást hagyják szabadon, innen dugják be a felforrósított követ. A fejet ekkor ismét lóbálják. Amikor a kő kihűlt, másik, kisebb kővel cserélik fel. A fej ugyanis az aszalódás következtében ismét kisebbre zsugorodott. Végül egy kevés forró homokot öntenek a fejbe. A homok bejut a legkisebb ráncokba is, és még kisebbre aszalja a zsugorított fejet.”
    A zsugorított fejet készítő jivarónak az eljárás után hosszú ideig böjtölnie kell. A böjt hónapokig is eltarthat. A győztes ugyanis attól fél, hogy a megölt gonosz szelleme esetleg éppen valamelyik állatba költözhet, amelyet ő megeszik, és ily módon a gonosz szellem hatalmába kerül. Ha azonban megtartja a böjtöt, s nem eszik húst hosszú ideig, akkor a megölt jó szelleme költözik belé. A böjti időszakban a jivaro férfinak kerülnie kell asszonyait is.
    Ha kiállta a böjtöt, genipefa nedvével összekevert tyúkvért iszik. Ekkor veszi kezdetét a „fejnek” rendezett ünnepség. A zsugorított fejet földbe szúrt lándzsavégre tűzik, s táncolni kezdenek körülötte az indiánok. Eljátsszák ismét a csatát, majd a fej levágását és a zsugorítást, majd lándzsáikkal a fej mellé szurkálnak a levegőbe. Evvel űzik el végleg a legyőzött gonosz szellemét.
    Tudomásunk van arról, hogy lajhár- és más állatfejeket is zsugorítanak a jivarók. Ennek elsődleges célja a sikeres vadászat elősegítése.