Baán Tibor

Találkozás

Poros utak vándora a ritka csapoknál
Míg tenyerembe markolom a hűsítő vizet
Nemcsak a napot látom szikrázni
Hanem arcotokat is el- s feltünedezni
Mintha vendégetek volnék eltávozottak
Őslakosok kik a létezés vizével kínáltok
Az úton mely a falu mind fáradtabb
Egyre lassabb dobbanású szívébe vezet
Egy parkba a megszokott hősi emlékműhöz
Öreg fák árnyékába hol elmélkedni kell
A szobor talapzatán körbefutó neveken
Elmélkedni azon ami múlik de teljesen
Sose múlik el Itt van az árnyékban mint
Országos gond Nyárfák csapongó pelyhe
Mintha legendák könnyű gyapja
Mely nem emlékezik már a bégetésre
Ami pedig úgy hozzátapadt Csend van itt
És béke Olyan amilyen az elhagyatott
Öntőműhelyben mikor már kész
A harang A munkának vége Ez az a pillanat
Mikor a jövő találkát ad a jelennek
Mikor hangtalan zengések kondulások
Rejtélyes előérzetek fényesítik az azúrt
Mikor a vándor lombárnyékba merülve
Észrevétlenül felölti mások arcát
Azokét akik itt éltek valaha valamikor
S megpihenni leültek erre a kőpadra
Ki tudja hányan ülünk most rajta?
Ki tudja mit beszélgetünk a délután
Egyre súlyosabb árnyékában árnyak?

A kavicsösvény mint istenek folyója