Pap Gábor

Népmese a csillagvilágban

    Holló úr meg rókáné

    Nem tudom, hogy s mint történt, elég az, hogy holló uraság meg rókáné komámasszony nagy barátságot kötöttek. Erdőn-mezőn együtt jártak-keltek, együtt ebédeltek (ha volt mit), egy szó, mint száz: sok országot-világot bejártam, de még ilyen barátságot soha nem láttam.
    Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy egy kandúr levelet hozott rókánénak, melyben azt írja egy barátja, hogy látogassa meg az erdejében, mert sok ott a jó falat.
    Rókáné tüstént futott holló úrért:
    – Jöjjön kelmed sétálni az erdőbe!
    Holló úr ráállott. Hát aztán mi történt? Az történt, hogy amint az erdőn sétáltak, Holló úr elrikkantotta magát:
    – Nézzen oda, lelkem komámasszony, jönnek a vadászok! Jaj nekünk, mit tegyünk Hová legyünk?
    – Sose féljen, lelkem komám – mondotta rókáné komámasszony –, van énbennem tizenkét ravaszság, majd kifogok rajtuk! Gyerünk gyorsan az én barlangomba!
    Nosza, nagy hirtelen kereket oldottak, s egy perc alatt, kettő alatt a barlangba futottak, ottan meglapultak.
    De a vadászok látták ám, hogy hova bújtak el, s egyenest a barlanghoz mentek, aztán (mert ásót is vittek ám magukkal) elkezdték ásni a barlangot.
    – Tyű – szűkölt rókáné komámasszony –, ennek fele sem tréfa! Hallja csak, holló úr, hány ravaszsága van önkegyednek?
    – Nekem csak egy – felelt holló úr. – És önkegyednek hány van?
    Mondotta rókáné komámasszony:
    – Az imént még tizenkettő, de már csak hat van belőle.
    Közben a vadászok félig beástak a barlangba, s rókáné komámasszony mind beljebb-beljebb szorult.
    – Mondja, kedves komám, nem szaporodott a ravaszsága? – kérdezte rókáné komámasszony.
    – Bizony nem – felelte holló úr –, még mindig csak az az egy van, ami volt.
    – Hm, hm – hümmögött rókáné komámasszony –, nekem meg már csak három maradott.
    A vadászok csak ástak, ástak tovább, már egészen közelébe jutottak rókáné komámasszonynak, ő meg szurkolt erősen, s újra kérdezte:
    – Kedves komám, még mindig nem szaporodott a ravaszsága?
    – Bizony, bizony, még mindig csak ez az egy van – mondotta holló úr, s ahogy ezt mondotta, elterült a földön, mintha meghalt volna.
    Éppen akkor értek odáig a vadászok. Mondja az egyik:
    – Dobjuk ki ezt a döglött hollót, minek ez nekünk?
    Mindjárt ki is dobták. Ahogy kidobták, egyszeribe feltámadt holló úr, akinek csak egy ravaszsága volt, s elrepült. Rókáné komámasszonyt pedig, akinek tizenkét ravaszsága volt, fülön fogták s agyonlőtték.
    Holló úr ezalatt egy fának a legfelső ágán üldögélt, s onnan énekelte ezt a szép nótát:
    Bőven elég egy ravaszság, jóval többet érsz vele, mint a sokkal, ha a sokból egynek sem vagy mestere!
    Így járt egyszer, egyetlenegyszer pórul rókáné.

    Holló úr hol „lakik” az évkörben? Keressük csak meg!

Dekanátusok	Nyugati Zodiákusok	Bolygók	Keleti Zodiákusok	Hold-házak
Kos Oroszlán Nyilas	KOS	Mars otthon Nap eroben	KUTYA	Kutya Farkas Griffmadár
Bika Szűz Bak	BIKA	Vénusz o. hold e.	DISZNÓ	Disznó Galamb
Ikrek Mérleg Vízöntő	IKREK	Merkúr o. Sárkányfej e. (Vénusz rejtett e.)	PATKÁNY (EGÉR)	Patkány (Egér) Bagoly
Rák Skorpió Halak	RÁK	Hold o. Jupiter e.	BIVALY (ÖKÖR)	Bivaly (Ökör) Gólya Párduc
Oroszlán Nyilas Kos	OROSZLÁN	Nap o. - e. (Mars r. e.)	TIGRIS (OROSZLÁN)	Tigris (Oroszlán) Róka
Szűz Bak Bika	SZŰZ	Merkúr o. Merkúr e.	MACSKA (NYÚL)	Macska (Nyúl) Medve
Mérleg Vízöntő Ikrek	MÉRLEG	Vénusz o. Szaturnusz e.	SÁRKÁNY	Sárkány Szarvaskígyó Giliszta (Kolbász)
Skorpió Halak Rák	SKORPIÓ	Mars o. - e. (Szaturnusz r. e.)	KÍGYÓ	Kígyó Szarvas
Nyilas Kos Oroszlán	NYILAS	Jupiter o. Sárkányfarok e. (Merkúr r. e.)	LÓ	Ló Dámvad (Őz)
Bak Bika Szűz	BAK	Szaturnusz o. Merkúr e.	KECSKE (JUH)	Kecske (Juh) Sakál (Szakáll) Csecsemő
Vízöntő Ikrek Mérleg	VÍZÖNTŐ	Szaturnusz o. - e. (Jupiter r. e.)	MAJOM (IFJÚ)	Majom (Ifjú) Holló
Halak Rák Skorpió	HALAK	Jupiter o. Vénusz e.	KAKAS (MADÁR)	Kakas (Madár) Páva

Az Állatöv tizenkét jegyének kétféle továbbosztása, a Nap-, illetve a Hold-„járás” ritmusa szerint – a bolygóuralmi helyzetek feltüntetésével

    A Vízöntőnél. Ennek a jegy-érvénytartamnak – a keleti Zodiákusban Majom a neve – a második Hold-házát nevesíti. És rókáné? Az Oroszlánban – azaz pontosan szemben Holló úrral. A legszabályosabb tengelykapcsolat ez az évkörben.
    Mit hallunk róluk? Hogy elválaszthatatlan barátok. Hát persze, elvégre egy évköri tengely két végpontján megjelenő jegytulajdonságokat nem lehet elválasztani egymástól. Az egyik a szellemiség, a másik a testiség jellemzőit hordozza, de ugyanarra a tényre (emberre, állatra stb.) vagy eseményre vonatkoztatva. Nem lehetséges, hogy ezt a két fontos összetevőt akár csak egy pillanatra is szétválasszam magamban, hiszen egy ilyen „húzás” azonnali halálomat jelentené.
    Egészen sajátságos mozzanat a mesében: az elbeszélés egy adott ponton átcsap egyes szám első személybe. Éppen, amikor ezt a barátságot méltatja a mesélő, nem az egyes szám harmadik személyt használja, hanem azt mondja, „bejártam hetedhét országot, de én még ilyet nem láttam”. Ez az átváltás az objektív tényismertetésről a szubjektív élménybeszámolóra – tipikus Vízöntő-sajátosság. Van olyan mesénk, amelyik eleve így indít, és a főszereplő mindvégig magamagáról meséli a történetet. Ez Az igazmondó góbé még igazabb kalandjai, a Hetvenhét magyar népmese című kötetből. Az objektív helyett a szubjektív szempont hangsúlyozása Vízöntő-sajátosság. Ha nem jöttünk volna rá, hogy a Holló hol fészkel az évkörben, ennek az egy mondatnak az alapján máris gyanút kellene fognunk.
    Mi történik mármost a mesében? A tengelykapcsolat véglegesnek tűnő, mozdíthatatlan helyzetet sugall. A róka – róka. A holló – holló. Mindkettő nagyon jól körülírható tulajdonságokkal rendelkezik, maga a kapcsolat pedig egyszer s mindenkorra szól. Valahonnan kívülről kell hát jönnie egy erős hatásnak, hogy ezt az állóképet kimozdítsa a holtpontról. Honnan jön ez az „erős hatás”? Ki hozza a hírt? A macska. És a macska hol honos az évkörben? A Szűzben. Azaz közvetlenül a Róka után. Megint egyszerű a képlet. Ennél beszédesebb jelzést ki se lehetne találni.
    Maradjunk a macskánál. A Szűz-tulajdonságok megidézésére használhatnánk a nyulat is. Ugyanannak a tulajdonságcsoportnak a megnevezésére Keleten a Nyúl is, a Macska is használatos. Mi a különbség aközt, hogy nyúllal vagy macskával nevesítem? Felmerülhetne a gyanú, hogy a macskánál a hamisság, esetleg egyfajta hivalkodó „eredetiség”, a nyúlnál pedig a gyávaság számít jellegzetes tulajdonságnak. Kipling Állatmesék című könyvecskéjében – ezt mostanában újra kiadták – valóban találunk ilyen című mesét: A macska, aki külön utakon jár. Ez a „külön utakon járó” állat (értsd: állapot) – nos, ez a külső világ, kozmológiai értelemben egy extragalaktikus óriáshalmaz felé fordított arca a Szűznek. Egy boszorkánynak sohasem nyula van, hanem mindig macskája. Tehát ha macska jeleníti meg ezt a tulajdonságcsomagot, akkor ez definíciószerűen a Szűz csillagkép mögötti égbolttartományra utal. Ha onnan kap valaki meghívást… meggondolhatná, hogy elfogadja-e. Ez ugyanis azt jelenti, hogy itt a Szüzet a Halakkal összekötő úgynevezett Haláltengely kezd működni, vagyis ezzel a meghívással voltaképpen a Halálba hívták meg „hősünket”. Hogyan? Lakoma ürügyén. Mármost ha valaki ennyire a gyomrának él, aki ennyire le van kötözve az érzéki élvezetekhez, az nem tud ellenállni egy ilyen csábításnak. És már rá is lépett a Halál-tengelyre.
    Van-e valamiféle visszajelzése a mesében ennek a feltételezésnek? Ha ez tényleg a Halál-tengely, és az egyik végpontján a Macska gubbaszt, akkor mi felel meg neki a túloldalon? Melyik jegytulajdonságot találom az évkörön szemben a Szűzzel? Láttuk már, a Halakét. És ennek mi a keleti megfelelője? A Kakas. S íme, megjelenik a kakas a mesénkben, vagy nem jelenik meg? Persze, hogy megjelenik, mégpedig az egészen különös hangszerelésű zárójelenetben. Ez pedig arra utal, hogy valóban különleges szerepe lehet, mert az egész problémagubanc feloldását éppen itt, az utolsó mondatokban kapjuk meg. Tehát van egy erkölcsi tanulság – mindjárt erre is rátérünk –, amit versben fogalmaznak meg nekünk. És ez még mindig nem a vége a történetnek, utána a kakas kiolvassa az újságból a hírt, és szétkürtöli a világba. De még ehhez is kapcsolódik egy további félmondat: „az egész baromfiudvar örömére”. Nagy-nagy felszabadultságélmény lesz úrrá a kakason is meg a tyúkokon is. Így aztán voltaképpen nem tragikus a mese befejezése. Mert egyébként az volt a helyzet, hogy lelőttek egy állatot, akivel már kezdtünk megbarátkozni. Onnan, hogy ravaszságának elveszti a felét, már neki szorítunk. És végül is együtt halunk meg vele. De a mesének nem ez a vége. Hanem az, hogy megtudjuk, mitől szabadult meg az ő halálával egy ártatlan közösség, a baromfiudvar szárnyas népe. Ez a feloldása annak a megrázkódtatásnak, hogy itt, az orrunk előtt lelőttek valakit, akivel korábban már azonosultunk.
    Megjelent a kakas is, és amikortól a macska beállított a meghívóval, érezhetően az ominózus Halál-tengely kezd érvényesülni, és az érvénye ki is tart a mese végéig. Mind a két végpontja félreismerhetetlenül megmutatja magát.
    Most nézzük a részleteket! Rókánét elhívják a lakmározás ígéretével. Ez a Szűz nagy csábítása: az úrhatnámság, kivagyiság. És erre lesz büszke. Mert csakis a megszámlálhatót érzékeli a világból. És erre „fázik rá”.
    Rókáné enged a csábításnak, de amint kikerül a saját közegéből, máris találkozik a vadásszal. Mármost a vadász hol helyezkedik el az évkörben? Ha állatövi jegytulajdonságokat összegez a személyében, akkor a Nyilasnak felel meg. A vadász eredetileg nyíllal „dolgozott”. De gondosan meg kell figyelni a szereplését, mert ha viszont bolygótulajdonságot fejez ki, akkor Jupiter megidézője. Mindenesetre akár Nyilasként, akár Jupiterként azonosítjuk, ugyanoda írhatjuk be az évkörbe, mert a Nyilasban éppen Jupiter van otthon.
    Igen ám, de Jupiter, mint bolygó, nemcsak a Nyilasban van otthon, hanem… éppen a Halakban. Ugyanis minden bolygónak két otthona vanaz évkörben. Alulról kezdve: a Bakban és a Vízöntőben a Szaturnusz, a megfogó, a visszatartó erő képviselője tartja otthonát. Fölfelé haladva a következő bolygó, a Jupiter, mint láttuk, a Nyilasban és a Halakban. Utána a Mars a Skorpióban és a Kosban, majd a Mérlegben és a Bikában a Vénusz. És végül a legbelső valódi bolygó, a fürge, nagybeszédű Merkúr a Szűzben és az Ikrekben. Már csak két jegyünk maradt „belakatlan”, és a klasszikus hétbolygó-rendszernek is két tagja, az itt ugyancsak bolygónak számító Nap és a Hold „hajléktalanul”. Ennek a két „nagy világítónak” viszont csak egy-egy otthona van: a Holdnak a Rák, a Napnak az Oroszlán. Ebből a szempontból ugyanis a Nap és a Hold egyetlen bolygótulajdonságot képvisel, ennek az éjszakai fele a Hold, a nappali a Nap.
    A lényeg az, hogy ismerjük föl: a vadász az egyik, a jóságos, a megmentő arculatával a Nyilas-tulajdonságokat képviseli. Ebben az esetben nem megöli az állatokat, hanem a javukat munkálja, amennyiben csakis a selejtes példányokat lövi ki, és ezáltal az egész állomány színvonala javul. Ez a vadász voltaképpeni feladata. Minden korban, már az őskorban is ez volt. Ő nem ellensége az állománynak, hanem éppenséggel az óvója, védője. Eredetileg ez kifejezetten atyai jellegű, óvó-védő, javító feladatkör volt. Így jelenik meg a mesékben, még a Grimm-mesékben is, amelyek pedig némileg más szabályrendszerrel dolgoznak, mint a mieink. A gond csak az, hogy mi most átfordultunk a Halál-tengelybe. Így aztán a jupiteri szerep is átváltott a halálhozó arculatába. Mert a teremtés felelősének, Jupiternek is van sötét arculata! Ilyenkor alvilági fejedelemként regnál, a Halakban. És most, a mesénkben ezt az arcát mutatja nekünk. Ő az, aki a föld alá is utánamegy az életnek, hogy megbüntesse. Ilyenkor kérlelhetetlen a jupiteri fenség.
    Tehát megjelent a vadász, és a róka, rögtön bevonul a lyukába. Hol van a rókalyuk az évkörben? Emlékeztetőül: a „szürke ló” meséjében is megjelenik, A félig nyúzott bakkecskében is. Olyan tüneményről van szó, amilyen például egy csővázas sátorkaró. (Attila sátráról írják a középkori tudósítások, hogy ilyen, teleszkópos rendszerű aranyrúd tartotta.) Ez a cső átfúrja az egész zodiákust. Ebbe bújt bele a maga idején a nyúzott bakkecske, és ennek a szájára feküdt rá a szürke ló egy hónappal korábban. Csakhogy most, a mi mesénkben, nagy baj van! Mi az? A gond abból adódik, hogy túlszaladtunk rajta. Vagyis rókáné sem tud többé eljutni igazi önmagához. Elkésett vele, már átment a Halál-tengelybe. Ott pedig szépen kiássák, a cső nem ad neki most már menedéket. Itt kellene a furfangjának segítenie.
    De vajon miért éppen tizenkét adag van a ravaszságából? Rókánénak a ravaszságából az évkör mind a tizenkét egységére kellene, hogy jusson egy-egy adag. És ahogy fogynak az esélyei, úgy mindig feleződik a készlet. Először a felére csökken. Utána megint feleződik, az három. De utána nem tud már feleződni, mert nincs „másfél ravaszság”.
    A hollónak egyetlen ravaszsága van, és tudjuk, hogy ők, a Róka és a Holló egyazon tengely két végpontján lakoznak az évkörben. Értelmezzük hát ezt a feladványt! Mit jelent az, hogy a hollónak – ez most nehéz kérdés lesz, úgy készüljünk föl rá! – egyetlen ravaszsága van?… Nézzük meg talán először, hogy miben nyilvánult meg. Abban, hogy halottnak tettette magát. Rókáné pedig a tizenkét praktikájából egyet sem tudott használni. Mármost ha tudjuk, hogy ez egy szellemi-testi kapcsolat kettőjük között, melyik oldalra tennénk a szellemiséget és melyikre a testiséget? Melyik tud meghalni a kettő közül? Természetesen a testiség. A testnek egyetlen „ravaszsága” van: meg tud halni, és utána fel tud támadni. Itt nagyon szép jelzését kapjuk annak, hogy végső soron ezt az egyet kell tudnia minden testet öltött lénynek. Nekünk is. Ezt az egyet, és akkor nem lehet, egyszerűen nem lehet lebírni, elpusztítani bennünket. Nincs a hollónak valami magasröptű, bonyolult vonalvezetésű műveltsége, hiszen túlbonyolítani dolgokat csak szellemileg lehet. Túlhajtott tudálékossággal. Rókánénk bement a Macska utcájába. Nem bírt ellenállni a Szűz csábításának, ami úgy szól, hogy legyél okos, még okosabb… és az egyöntetű, csakis mennyiségileg gyarapodó ismeretanyaggal lefed mindent a világ minőségi sokszínűségéből. Tizenkét adag – ugyanabból a forrásból, ugyanazzal a nagykanállal adagolt – bölcsességem, illetve ravaszságom van, de az minden hónapban ugyanaz. Csakhogy amikor a használatára kerül sor, már nem egyformák az esélyek. Vagyis az a tudás, amit ilyen módon szereztünk meg, sem erre a konkrét helyzetre nem illeszthető rá, sem a következőre… Egyszóval semmire se jó. Hacsak arra nem, hogy az iskolapadban jelest tudtunk szerezni vele.
    Tehát a hollónak nagyon szép a példázata. Hogy meghal, és éppen ezáltal tud túlszárnyalni, ez gyönyörű példázat. És még valami: ha ő a szellemiséget, a hozzá lényege szerint kötött „rókaságot” meg akarja győzni, hogy rossz stratégiát választott, ehhez olyan érvelésmódot kell választania, amellyel épp itt, a Szűz–Halak tengelyben lehet valakit meggyőzni. Mi ez a módszer? Egy majdhogynem túlbeszélt, „kimerítő” érvelés. És valóban, ez hangzik el a mese legvégén. Egyébként teljesen idegen az ilyen műfogás a magyar népmesétől. Az, hogy a tanulságot külön is megszövegezze, szájunkba rágja. Úgy, ahogy az aesopusi–phaedrusi mesékben találjuk. De ehhez a magyar népmeséhez szervesen hozzátartozik az ilyen típusú lezárás. Igenis meg kell tanulni, ha úgy tetszik (de ha nem tetszik, akkor is), be kell magolni: bőven elég egyetlen „ravaszság” az életben maradáshoz. Jóval többet érsz vele, mint a sokkal, ha a sokból egynek sem vagy mestere. És ezzel tette helyre a holló a róka „minden hónapra egy ravaszság” – értsd: minden élethelyzetre ugyanaz a típus-„bölcsesség” – mottójú elméletét.
    Végezetül a befejezés: „így járt egyszer, egyetlen egyszer pórul rókáné”. Mindig egyetlenegyszer jár pórul ez a fajta ravaszság, akkor, amikor éppen próbálkozik. Teljesen mindegy: ha ez holnap történik, holnap jár pórul. Mert ezzel a tudástípussal nem lehet semmire se jutni. És ez lesz a mese befejezése is: „el is kukorékolta kakas gazda a nagy hírt az újságból”. Miért az újságból, miért nem a saját fejéből? Ez a fordulat megint a Halál-tengelybe kapcsol vissza bennünket, a tanulság itt és ennek megfelelően kell hogy megfogalmazódjék számunkra. „Újságnak” számít minden eszközféleség, amely síkba terít információkat, tehát az ilyen típusú hírközlés definíciószerűen a Szűzhöz tartozik. Itt képződik a tanulság, ide fogalmazza a holló is a maga üzenetét, mert a macskaságtól fertőzött Róka-észjárás másképp nem tudná megérteni, és utána ez a tanulság tevődik át a Szűz testiségébe, a Kakasba, ahol a nagy fölszabadulás megtörténik. De ehhez előbb a hollónak kell fölszabadulnia, azáltal, hogy magára vállalja, majd meghaladja a halált, és csak ezután következhet a tyúkudvar, azaz mindennemű szárnyas (szárnyalni képes) minőség…
    Lehet, hogy már túl is magyaráytuk? Ez tényleg kristálytiszta, egyszerű, szép mese volt. Annyira egyszerű, hogy az elején gyanús is volt nekem: ezt Benedek Elek maga írta. De ez a történet és ez a feldolgozásmód pontosan megfelel azoknak a várakozásoknak, amelyeket eredeti népmesékkel szemben támaszthatunk. Egyébként akkor is megfelelne, ha maga írta volna, mert „Elek nagyapó” annyira megtanulta a mesemondó székely nép nyelvezetét, hogy akár improvizálni is tudta volna, amit írt.
    Furcsának tűnhet még, hogy a címszereplő kettősből a holló lett „úr” és a róka „komámasszony”. Mintha fölcserélődtek volna a szerepek. Inkább azt vártuk volna, hogy a róka lesz férfi, a holló pedig valami vénasszonyféle… Csakhogy a kérdés nem ilyen egyszerű. Sok múlik ugyanis azon, milyen párosokban jelennek meg az egyes állatszereplők. Lássuk például a rókát! Általában ő sem maga szokott megjelenni a mesékben, a párja pedig inkább a farkas szokott lenni, semmint a holló. És egy farkas–róka kettősben feltétlenül a róka a nőiesebb jelenség. Vagy nézzünk egy másik mesét, ugyancsak Benedek Elek feldolgozásai közül, ahol már a cím is elárulja, hogy rókánk nőneműnek tételeződik: Rókáné mézes-mákos kalácsa. Ha egyedül jelenik meg a róka, úgy látszik, akkor is inkább a női nemet képviseli. Ne felejtsük el, ő már inkább a Szűzhöz húz, mint az Oroszlánhoz. Az Oroszlán elpazarolta az energiáit, és utána, ha férfinak vesszük is a Hold-ház „gazdáját”, az már csak a ravaszságával tud eredményt elérni. Ez a szerep tehát könnyen-gyorsan nőiesedik. Éppen a Szűzhöz való veszélyes közelsége miatt. És ha a hétköznapi életben nézzük a nemek szerepét, ott is inkább a nő az, aki arra kényszerül, hogy a ravaszságát használja. Egyszerűen azért, mert a testi ereje, hacsak nem az erőfitogtatásra készült fel külön az életében, kevesebb, mint a hozzá rendelt férfié. Nem azzal válik hát jelentőssé a társas kapcsolatban, legalábbis nem ez lesz rá jellemző elsősorban.
    Legyen elég most ennyi tanulság nő-, illetve róka-ügyben. És ne felejtsük el, mire tanít Holló úr egyetlen ravaszsága!