Körkérdést indítunk útnak a magyar költészet állapotáról: szeretnénk az Költészet és az Olvasó közötti párbeszédnek újabb átjárót nyitni, segítve az árnyalatok megfogalmazását, ösztökélve a megértés és elfogadás, a közeledés gesztusait. A válaszadásra felkért költőktől az alábbi három kérdésre (vagy csak valamelyikére) kértünk választ:

    1. Hogyan látom a mai költészet olvashatóságának határait „Én, a Költő”?
    2. Vajon milyen befogadói tapasztalatra épülhet-építhet a mai költészet?
    3. Kit és miért olvas, ajánl olvasásra?

Varró Dániel

Ami elsőre tetszik

    1. A mai költészet olvashatóságának határairól azt gondolom, sokan gondolják, hogy – van. Azért az olvashatóságnak is van határa – ezt gondolják. Én tökéletesen megértem őket, noha a magam részéről olvashatóságpárti vagyok. Sőt felolvashatóságpárti. Szeretem a dallamosat, a könnyűt, a fülnek-léleknek jól esőt, az első hallásra (legalább részben) befogadhatót. Az ismerőset.
    2. Befogadói tapasztalat. Nekem az a tapasztalatom a befogadókkal, hogy ha egyszer valamit befogadtak, azzal jó ideig elvannak. Elhívtak egyszer felolvasni valahova, felolvastam valamit. Elhívtak még egyszer, gondoltam, most olvasok valami mást, de ugyanazt akarták hallani még egyszer. És harmadszor is. Ami elsőre tetszett, azt akarták meghallgatni újra és újra. Nem újat akartak, hanem a már ismerőset.
    3. Van egy csomó régi dallam a fülünkben. Jó ezeket újra hallani. Jó elváltoztatva, modernebbül eljátszva is rájuk ismerni. Többek között ezért olvasom és ajánlom olvasásra Parti Nagy Lajost, Kovács András Ferencet, Nádasdy Ádámot, Tóth Krisztinát, Szabó T. Annát.