Boldizsár Ildikó

Férfiak a mesékben

A sárkányölő vitézektől a kis herceg alakjáig

    A tündérmesék férfialakjai. Marie-Louise von Franz svájci pszichiáter Női mesealakok című könyvében abból a szempontból vizsgálta az európai mesék nőalakjait, hogy azok milyen jellegzetes női magatartásmintákat testesítenek meg. Elemzéseivel meggyőzően bizonyította, hogy valóban léteznek olyan mesék, amelyek speciálisan a nő lélektanának problémáit dolgozzák föl (például az elutasított és félreismert nő, a bosszúálló szerető, az ingerült, kötekedő feleség, a keménységet nélkülöző vagy éppen túlságosan is férfias nő, az apa zsarnoksága alól megszabadulni képtelen lány stb.). Könyvében „lelki ősmintákat” mutat be olyan ismert női mesealakokon keresztül, mint például Csipkerózsika és Hófehérke, s azt állítja, hogy az egyes mesehősöket értelmezhetjük „ideálisan működő, példás énként”, történetüket pedig olyan útmutatóként, amely nekünk is segít megbirkózni bizonyos vissza-visszatérő problémáinkkal.
    Marie-Louise von Franz könyve kapcsán gondolkodtam el azon, hogy vajon a férfitípusok is ilyen könnyen megragadható és leírható „ősmintákat”, archetipikus és szimbolikus formákat testesítenek-e meg a mesékben, mint a nők? A mesék jelentése szempontjából igen fontos az a körülmény, hogy a mese hőse férfi vagy nő. A hősnőkre általában nem ugyanazon próbák várnak, mint a férfiakra, de ha mégis, a megoldási, megfelelési módok gyökeresen különbözőek a két mesetípusban. A női és férfi mesehősök közötti különbség legjellemzőbb példája a Hamupipőke mesetípus, amelynek van egy férfi és egy női változata. A női Hamupipőkét az esküvő előtt éri a megpróbáltatások sora: meghal az édesanyja, apja mostohaanyát, mostohatestvéreket hoz a házhoz, akik folyamatosan megalázzák, lehetetlen feladatokkal bízzák meg, s a lány még a királyfi előtt is leplezni kénytelen valódi énjét. A táltosa tanácsára magát ügyefogyottnak tettető férfi Hamupipőkét az esküvő után alázzák meg több ízben is sógorai, s neki azt kell inkognitóban bebizonyítania, hogy nem érdemtelenül nyerte el a királykisasszony kezét. (A férfi Hamupipőke rongyos ruhában menekül királyi otthonából, s nem hajlandó mást mondani, mint azt, hogy „nem tudom”. Egy királykisasszony őt választja férjül, mire feldühödött apja a disznóólba küldi őket lakni. „Nemtudomka” továbbra sem fedi fel kilétét, de a történet további menetében a megalázott vő és sógor pozíciójából apósa megmentésével az ünnepelt hősök közé kerül.) Mindkét mesetípus Hamupipőkéje azt tanulja meg, hogy ki kell várni a megfelelő pillanatot valódi énünk megmutatására, de amíg a női Hamupipőke a türelem próbáját állja ki a fontos és nem fontos dolgok közötti különbségtétel megtanulásával (magok szétválogatása), addig a férfi Hamupipőke a fegyelem és az indulatok megzabolázásának próbáján esik át.
    A hős férfi mítosza minden kultúrában megtalálható, s ezen hősmítoszok között nagyfokú strukturális hasonlóság mutatható ki. A mítoszok hőse „hatalmas, erős, nemes lelkű, jelentékeny ember”, aki az igazság érvényesítésével, nagy tettek véghezvitelével mintegy „rendet teremt az életben”. A mítoszok héroszai és a mesék férfi hősei győzelemre predesztináltak – bár amíg a mítoszok félisteni tulajdonságokkal felruházott hősei bukással is fizethetnek egy-egy tettükért, a mesék névtelen kiválasztottjai mindig jutalomban részesülnek. Ez utóbbiak általában természetfölötti lények, állatok és varázstárgyak segítségével boldogulnak, megölik a sárkányt, megszabadítják az elrabolt égitesteket és az elrabolt királykisasszonyokat, azaz két nagyon fontos cselekedetet hajtanak végre: egyrészt megtisztítják a világot attól, ami nem odavaló, másrészt visszaszerzik azt, ami valaha odavaló volt. De ha jobban szemügyre vesszük a tündérmeséket, kiderül, hogy a férfi mesehősök között sem csak látványos hőstetteket véghez vivő sárkányölő vitézek vannak, hanem olyanok is, akiknek elsősorban saját magukkal vagy környezetükkel gyűlik meg a bajuk.
    A tündérmesékben a hős általában saját családjában jelenik meg először, méghozzá régóta áhított és várt gyermekként, de az apa-anya-testvérek szerinti családmodell csak rövid ideig tartó ideális állapot, valaki ugyanis hamarosan eltávozik ebből a „teljességből”. Az egyik szülő a hős születését követően meghal, vagy a testvéreket fenyegeti veszély. Ha a mese nem a hős születésével kezdődik, a családi egyensúly megbomlása akkor is bekövetkezik. Az özvegyen maradt szülő újraházasodik, s ebben az esetben a hős családi konfliktusok miatt hagyja el otthonát, de az is megtörténhet, hogy elüldözik vagy elküldik. Természetesen a hős egyedül is megjelenhet a történet elején, de ebben az esetben a mese csupán eltekint annak az ismertetésétől, hogy miért is maradt egyedül. A tündérmesék egyébként nem részletezik a családi kapcsolatokat, de minden esetben kitérnek arra, hogy a mostoha rosszul bánik a gyerekekkel. Ha a családi egyensúlyt nem a szülők halála bontja meg, akkor a felserdült gyerekek elindulnak szerencsét próbálni: szegény családoknál a meggazdagodás reményében, királyi családoknál általában világot látni, a kaland kedvéért, vagy azért, mert tudomást szereztek egy szomszéd birodalomban pusztító veszedelemről, és meg akarják szüntetni azt. Útnak indulhatnak feleséget szerezni, vagy azért, mert megláttak, megpillantottak valakit, aki hirtelen eltűnt a szemük elől, egy jelet hagyva maga után. A hős elveszti lelki nyugalmát, vágy ébred benne e „valaki” után, s útnak indul. Útnak indulhat azért is, hogy egy megoldhatatlannak tűnő kérdésre választ találjon, „igazságot keressen”, vagy az apától örökölt vagyon birtoklási jogát testvéreivel versengve megszerezze, netán épp az örökölt vagyont gyarapítsa, felhasználja. A családi egyensúly megbomolhat azon ok miatt is, hogy az apa távollétében született gyermeket az apja hazafelé tartva elígéri egy természetfölötti lénynek, mint olyat, „amiről nem tud saját birodalmában”, vagy olyat, „akit hazaérve először pillant meg”.
    Minden mesehős sajátos életutat jár be, s mesetípusonként változik, hogy mit kell megtanulnia életútja (a mesei történet) során. Például a sárkányölő és égitest-szabadító mesehős egyik legfontosabb szerepe, hogy feltárja saját lehetőségeit (s ezzel egy időben a mieinket is), és megmutassa, hogy nem megszenvedni kell egy nemkívánatos szituációt, hanem föléje emelkedve a legnagyobb lehetőségeinél ragadni meg az életet. Az erő és ügyesség próbatételei mellett az erőn felüli küzdelem sikere, az önkéntesség és az önzetlenség próbái, a „kiválasztottsághoz” méltó küldetéstudat, valamint a gondolat és a cselekvés egysége a hőst az élet urává avatják, azzá a személlyé, aki maradéktalanul kiaknázza lehetőségeit, és beteljesíti saját létének értelmét. A mesehős keményen megdolgozik a sikerért, útja nem nehézségek nélküli, fényes diadalmenet. Nemcsak bátor és tökéletes, hanem gyanakvó és bizalmatlan is, megsebesülhet vagy akár többször meg is halhat a sárkánnyal vívott harc közben. Hogy mégis győztesen kerül ki a harcból, azért lehetséges, mert személyiségének legmélyebb rétegeit aktivizálja a siker reményében.
    De a tündérmese férfi hősei nemcsak idealizált, csupa jó tulajdonságokkal rendelkező alakok, hanem vannak közöttük haszontalanok, buták, ügyetlenek, egyszerűek, jámborak is, akik nem a merész, fortélyos és rettenthetetlen sárkányölő hősökre hasonlítanak, hanem azáltal válnak hősökké, hogy legyőzik önmagukban a „rosszat”. Ezekben a mesékben nem lakodalom zárja a mesét, hanem a megtanult „jó” felhasználása. Erős Jánosnak például túl sok ereje okoz gondot, Buli Jankónak mérhetetlen lustasága. Az előbbi olyan erős, hogy a kovácsnál munka közben beveri az üllőt a földbe, gabonacséplésnél egyből eltöri a cséphadarót, vagyis fékezhetetlen ereje inkább bosszantó, mint segítő. Neki azt kell megtanulnia, hogy miként bánjon hatalmas erejével, hogyan használja mindazt, amiből a kívánatosnál (a megoldáshoz szükségesnél) jóval több van benne. Buli Jankónak arra kell rájönnie, hogy vannak a világon olyan dolgok – legfőképpen a házasság, a társ megtalálása –, amelyekért érdemes legyőzni a lustaságot, s megtanulni dolgozni. A Félelemkereső azért indul útnak, hogy megtanuljon félni, de semmitől sem retten meg útja során. Csak akkor ismeri meg a félelmet, amikor szeretett felesége halálosan megbetegszik: attól retteg, hogy elveszíti őt. Ezzel a tudással válik teljes emberré, hiszen a félelem hiánya éppoly fogyatékosságnak számít, mint a rosszul használt erő vagy a lustaság. A halhatatlanságra vágyó királyfi olyan országot keres, ahol a halálnak semmi hatalma nincs, és eközben megtanulja, hogy nincs életösztön halálösztön nélkül, és fordítva.
    Hosszabban érdemes elidőzni azoknál a férfiaknál, akiknek a férfi-nő viszonyról van mit tanulniuk a meséken keresztül. A tündérmesékben általában a nőket fenyegeti veszély az esküvőjüket megelőző vagy követő napokban, de a férfiak között is találni olyat (például Árgirus királyfi), aki óvatlansága miatt elveszíti kedvesét: a lány tilalma ellenére eldicsekszik vele, vagy a kiszabott idő előtt említést tesz róla. Van férfi, aki felesége határozott parancsa ellenére belép a tiltott szobába, és kiszabadítja Az abroncsba zárt szörnyeteget, aki magával ragadja az asszonyt. Egy harmadik férfitípus az esküvője másnapján puszta kalandvágyból hagyja magára az ifjú asszonyt, majd elvarázsolt erdőbe téved, ahol egy boszorkány kővé változtatja. (A kővé változtatás minden esetben a téves választások büntetése!) Ismerhetünk a mesékből olyan férfiakat, akik az esküvő előtt elfelejtik szerelmüket, vagy átalusszák azt az időt, amikor kapcsolatba léphetnének vele, és csak akkor „ébrednek föl”, amikor a nő mással készül házasságot kötni. Az állatok nyelvét értő juhász című mese férfi hősének is asszonyával gyűlik meg a baja, de kicsit másképp; hiába rendelkezik ugyanis az állatnyelv értésének csodás képességgel, a titkát faggató feleségét nem tudja rendre utasítani. Inkább az életét is feláldozza, mintsem hogy nemet mondjon neki. (A juhász meghal, ha képességéről bárkinek említést tesz.) A juhász már a koporsóban várja a halált, amikor meghallja az állatok sajnálkozását tehetetlensége miatt. A kakas egy kiadós verést javasol az asszonynak, s a juhász végül megfogadja a tanácsot, és „móresre tanítja” kíváncsiskodó feleségét.

    A kis herceg: kisfiú vagy archetípusos szimbólum? Láthatjuk, hogy a férfi mesealakok legalább annyira tekinthetők „lelki ősmintáknak”, mint a női mesehősök. Még meggyőzőbb eredményre jutunk azonban, ha végiggondoljuk a Grimm-mesékből ismert férfihősök történetét: Rigócsőr király, kedves Roland, Szerencsefi János, Fergyó, az aranyhegyi király, hűséges János vagy a hálátlan fiú meséjében újabb figyelemre méltó hőstípusokra bukkanhatunk. Részletes elemzésük helyett most inkább egy műmesei hőst szeretnék bemutatni, mégpedig azért, mert történetében szerintem a férfi hőstípusok devalválódását, az álhősök megszületését is nyomon követhetjük.
    A tündérmesék hősei meghatározott helyet és szerepeket foglalnak el abban a struktúrában, amelyben mozognak. Viselkedésüket megszabja, hogy bármilyen okból és céllal indulnak is el, a mese végére győzniük kell. A műmesékben eltűnnek ezek a meghatározott helyek, szerepek, célok, a sárkányölő vagy az öntökéletesedés útját járó hősök helyett másféle hősök lépnek színre. Először is: a műmesehősök között immár nem férfi és női mivoltuk szerint tehetünk különbséget, hanem leginkább életkoruk szerint – az egzisztenciális félelmekkel küszködő női és férfi hősök helyére kíváncsi vagy kíváncsiskodó gyerekszereplők lépnek. Másodszor pedig: a műmesék hősei már nem akarják megtisztítani a világot semmitől, csupán jól akarják érezni magukat benne. Pontosabban: a műmesékben már nincsenek olyan hősök, akik zavart élethelyzetekből kivezető utakat mutathatnának. Ebbe a „hőstelenített” és nemi jellegétől is megfosztott mesevilágba érkezik a kis herceg, aki azzal emelkedik ki az egyforma mesehősök közül, hogy másképp látja a világot.
    Alakja meglehetősen ellentmondásos: valójában nem derül ki, hogy csupán egy nyafogó kisfiúval van-e dolgunk (egyetlenegyszer sem hangzik el a történetben, hogy gyermek lenne), vagy a gyermekség létállapotát őrző, messziről érkező felnőttel, aki ha nem is akarja (nem is tudja) elpusztítani a Gonoszt a világból, kritikus észrevételeket tesz vele kapcsolatban. Van benne valami az „örök gyermekből” és „a nőért aggódó férfiból”, mégsem a férfi vagy a gyermek szimbóluma ő, hanem azé a messzi, rejtett, ismeretlen tájról érkező, megváltó csodás idegené, aki mindent mást szemmel lát, mint azok, akikhez eljön. Oda kell figyelnünk arra, mit mond azzal kapcsolatban, hogy mennyit ér valakinek a személyes élete, s melyek azok az értékek, amelyekért valóban érdemes élni. A kis herceg bolygók közti utazása során különféle életmodellekkel találkozik, és minthogy a tapasztalatokkal együtt az előítéletek is hiányoznak belőle, elgondolkodtató, hogy miért veti el ösztönösen ezeket a modelleket.
    A kép csöppet sem vonzó: a kis herceg útja során elsivárosodott, üres férfiakra, álhősökre lel: a hatalom bűvöletében élő, magányos, öreg király mindenkinek csak parancsolgatni szeretne; az öntetszelgő hiú azt képzeli magáról, hogy különb mindenkinél; az önsajnálatba menekülő szánalmas iszákos előtt poharak sorakoznak; az üzletembert csak az érdekli, hány csillagot vehet meg a pénzén, bár őmaga még egyet sem látott; az első pillanatban még hasznosnak tűnő lámpagyújtogató végül is az értelmetlen kötelességteljesítés rabszolgája; a geográfus gépiesen-mechanikusan gyűjti az adatokat domborzatról, éghajlatról, vizekről, ő maga nem tudja, hogy milyen egy virág vagy egy hegy; a váltóőr a céltalanul ide-oda utazgató embereket irányítja, miközben megfogalmazza a kegyetlen igazságot: „Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van”; a kereskedők szomjúságoltó labdaccsal kísérleteznek, hogy az emberektől a vízivás se vegyen el időt. Ezekkel a saját tökéletlenségüket még csak fel sem ismerő férfiakkal szemben a kis hercegnek a rózsa, a róka, a bárány, a kút a fontos, és az a létállapot, melyben napi 43 naplementét meg lehet nézni.
    Exupéry férfiaalakjai tehát magányosak, zsarnokok, önzőek, zárkózottak, akik képtelenek odafigyelni a másik emberre. Velük ellentétben a kis herceg hisz abban, amiben a tündérmesék hősei is, hogy az életnek csak akkor van értelme, ha az ember valami számára pótolhatatlanul szép és értékes dologért él, ami örömöt okoz neki és bizalommal tölti el. A kis herceg meséjében a hangsúly a cselekvésről, a nagy tettekről a szemlélődésre, az érzelmekkel, kapcsolatokkal való bánásra helyeződik át: a kis herceg számára ugyanis életbevágóan fontos kérdés, hogy vajon „párja nincs virágot” hagyott-e hátra a bolygóján, vagy csak egy „közönséges rózsát”. (Ez a kérdés „férfiasítja” őt leginkább, hiszen a rózsa a nő és a hozzá fűződő viszony szimbóluma.) A róka nem azzal segít neki, hogy elvégez helyette valamit, vagy megajándékozza egy bűvös tárggyal, hanem azzal, hogy kimondja a „kimondhatatlant”. Átviszi az őt megszelídítő barátját egy határvonalon, amikor beavatja a szeretet (szerelem) misztériumába: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”
    A róka ezenkívül megtanítja őt a „szívvel való látásra” is, holott férfiakat ritkán látnak el – a mesében és a valóságban – hasonló tanáccsal. Talán épp azért vált szükségessé kimondani ezt a híres mondatot, hogy a férfiak is visszataláljanak ösztönös természetükhöz, nem megfeledkezve arról, hogy e zűrzavaros, elembertelenedett világban nekik is meg kell őrizniük valamit férfi méltóságukból. Végső soron mindenkinek (férfinak és nőnek) saját magának kell megtalálnia azt a kutat, amelyből éltető vizet – reményt – meríthet, de „a víz értékét nem csak az adja, hogy életmentő egy adott szituációban, éppoly fontos az út is, amely a kúthoz vezet.” (Eugen Drewermann)

Irodalom:
Marie-Louise von Franz: Női mesealakok. Bp. 1992.
Eugen Drewermann: A lényeg láthatatlan. A kis herceg mélylélektani elemzése. Bp. 1998.