Hodossy Gyula

A bamanna sámán összeroskad

Beborult az ég, s a hangulat
A macskának sincs egerészni kedve
Csak fekszik, unottan lesi, valamit elé dobnak-e
Mert az élet…, csak néha undorodsz tőle, s magadtól
Ilyenkor nincsen Nap, hogy felszárítsa a világvégét
A csillagok sem mutatják az utat
                                       A bamanna sámán összeroskad

A madarak tetszhalottak
Tiszavirág ring a víz felszinén. Érzi, mindjárt itt a vég
És a násztánc – ki tudja miért? – elmarad
Szemben a halállal, mint vécékagylóval, amikor
Gyönyörűnek indult éjszaka után, gyomrunk megelégelve
A sok jót, okádni kényszerül
                                       A bamanna sámán összeroskad

Telnek a naptalan napok, száműzetésben a vigasz,
A remény
A boldogság meg a lélek mocskos pincéjében
Megvasalva. Néha a csapóajtóból az őrök
Véletlenül leöntik vizeletükkel, a bűz…
A szélnek, meg le van tiltva, hogy szél legyen
Ki van rúgva. Még ez is, leülepszik a vágy
Mint tó fenekére az iszap, az elenyészett múlt
Nem jön itt már sem királykisasszony, sem árvalány,
Kit megmenteni dicsőség, az újszülött kitörő sírása
                                       A bamanna sámán összeroskad

Kezed emelnéd, nem tudod, elszaladnál, de
A láthatatlan béklyó visszatart
Valaki fut, fejszével vágná ketté fejed
A mozdulat leáll, mint moziban, ha a film kettészakad
Fejed felett a fejsze, az a valaki, meg mit gondol
Te azt, hogy nincs visszaút
Előbb-utóbb lesújt rád, ha időközben fel nem ébredsz
Ezt is túléled
                                       A bamanna sámán összeroskad