Íme az ember

    Megégett emberek, Tisza, Nap-homok-tenger, Nagy László földi vonulása, Íme az ember. Orosz János egy-egy kiállításának és képciklusainak címei már magukban is asszociációkat hívnak elő. Orosz János a legnehezebb emberi gondolatokat fogalmazta meg a festészet nyelvén. Minden sorozatának a technikája is más. Mintha kihívás lenne számára a képzőművészet. Pedig nem az. Csak mindig újat, erősebbet keres. Pontosabb kifejezést. Legutóbbi, Vigadó-beli kiállításán bemutatott, Íme az ember című képek felülmúlták eddigi munkáit is. Furcsa ellentét volt a színek, a ceruza és a pasztelltechnikát imitáló olajfestés és a mondanivaló súlyos drámaisága közt. A festéstechnika ceruzát és pasztellt utánzó könnyedsége, a világos színek és a fehér vászon, valamint a téma súlyossága közt. A „téma” húsz változata nyilvánvalóan azért kellett, hogy elmondja a sokféleséget, a sokarcúságot, a sokéletűséget. Minket. Szimbolikusak, játékosak, világosak, egyszerűek e képek, s ha mélyen figyeljük őket, pontosan kiolvashatóak, megrendítően komolyak és összetettek. A rajzos vonalak esetlegessége akkor tűnik el, ha felfogjuk, ilyen hatalmas méretű vásznakon az esetlegesség szétesne, nyögéssé fajulna.
    Hatalmas méretű rajzok az Íme az ember sorozat képei, olyan rajzok, amelyek nem a grafika műfajába tartoznak, hanem valóban egy új festőiségbe. Egy olyan új festőiségbe, amire nagyon nagy szükség van a festészet megújulásához. Ősi kifejezési formák – mai eszközökkel, mai mondanivalóval, formákkal és látással…
    A középkori freskókról ismert ábrázolás a figurák mélységnélkülisége, a naiv egyszerűsítés, az egyarcú arctalanság minden figuráján, a lovak mechanikus megsokszorozódása tömeggé. De ezt filctollszínekre emlékeztető „hupi” kékekkel, zöldekkel, lilák és rózsaszínek keverékével, a ceruza engedte satírozás ecsetheggyel végzésével vetette vászonra. A képek dekorativitását és statikusságát mai modern kifejezésmóddal és egyszerűsítéssel érte el. Új képi nyelvet alkotott Orosz János, saját művészetén és a kortárs mai képzőművészeten belül. A legredukáltabb naiv formában fogalmazott meg olyan kérdéseket, melyek automatikusan a sötét komor színeket, mély „perspektívákat” vonzanak. Hiába jut eszünkbe akár Egry József vagy Kondor Béla, Orosz János egy újfajta festőiséget teremtett meg, melynek útja nagyon nehezen járható. Hogy a gondolati, képi és technikai feszességet húsz képen át tartani tudta, azt kizárólag az inspiráció magas fokának tulajdoníthatjuk. És természetesen a koncentráció és ihletettség kimeríthetetlen állapotához „magától értetődően” társuló – vagy még inkább nélkülözhetetlen abszolút biztos festészeti tudásnak.
    A téma és a kifejezés kiérlelése évekig tartott. Korábbi festményeinek részleteiben benne vannak az Íme az ember kérdései. S csak így történhetett, hogy rövid egy év alatt született meg a sorozat. Mégis, a képek telítettségét tekintve meglepődhetünk az inspiráció ilyen hosszú tartósságától. Egy év alatt így alkotni csak a téma erejének hatása alatt lehetett.
    Íme az ember – mondják a képek. Íme az ember – mondja Orosz János. Íme az ember, az egyszerű, a belső, a lecsupaszított, a magányos, akinek nincs ereje, aki a létnek kitett, s elsősorban önmagának. Orosz János a művészi kiteljesedés ritkán látható világát teremtette elő…

Szabó Lilla