Novák Valentin
Az illedelmes disznó, avagy a karma malma
A disznó illedelmesen élte kurta életét.
Evett, ivott, ürült, vizelt, s ami a legfőbb, meghízott. Üzekedett is néha, ha hagyták.
A platón illedelmesen zötykölődött a városka vágóhídja felé. Illedelmesen előrefúrta magát kéjesen pöffeszkedő társai között, majd illedelmesen ledöcögött a platóhoz támasztott pallón. Odaröffentett arcátlanul a vágóhídi segédmunkásoknak, majd illedelmesen beterelődött a futószalag elibé, ahol is agyonvágta az áram. Nyikkanni sem bírt…
Lelke ott lebegett kampóra akasztott, hájrengető teste fölött…
Aztán gondolt egyet, és elillant a legközelebbi szülészet felé, ahol is egy csöppség testébe huppant…
A csöppség nőtt, növekedett. Illedelmesen élt.
Evett, ivott, ürült, vizelt. Legvégül fölnőtt, s nem csinált semmi egyebet. Esetleg: illedelmesen lopott vagy „nemierőszakolt”. Illedelmesen elette-elitta a megszerzett javakat, s lebuktával illedelmesen várt szabadultáig. Szabadultával evett-ivott csöppnyit, aztán rablógyilkolt. Persze illedelmesen, ahogy a kan disznó is föléli a rózsaszín szopós malacokat. Végül megint csak rabautón zötykölődött. Tárgyalásokra vitték.
Elítélték, s elszállították a végrehajtás helyére. Odabiccentett a smasszeroknak. A hóhér kötelet biggyesztett a nyakára. Szétrántották a csigolyáit, s ő illedelmesen halt el velőszakadva, élvezve végsőt…
Lelke ott lebegett a hurkon lógó, zörgő csontú test fölött.
Végül gondolt egyet, s elillant egy sertéstelep felé, hogy egy rózsaszínű „röfögő” testébe huppanjon…
A tékozló halála
A szentjánosbogár a bolhapiacról próbált hazavergődni, ahol is eladta a lámpását. Egyszer csak orra bukott, és hanyatt esett. (Bár ez így elképzelhetetlen, de a mese és a tanulság kedvéért megengedhető.)
Lábai járták is a csillagos eget egész éjjel, minthogy e szerencsétlenség öreg este történt.
Hajnalban aztán megette egy sün, aki épp egészségügyi sétájáról igyekezett a vackába.
Te! Bogár! Így jár az, akinek hat lába van, mégis eladja a fél életét!