Térey János

Óbirodalom

A háztűznéző egyetlen derűs legyintés.
Rom jutott részemül, mint rendesen.
A másik élet üledéke:
ruhásszekrény, olyan otromba-féle,
egy velencei tükör árván maradt
talapzata, kiszolgált komód, meg almásládák,
telistele ronggyal és újságpapírral,
kegyvesztett holmik a boldog csomagolásban.
Pompás a kereszthuzat.
Apródonként költöztetem át az udvart,
alegységekből összegyűjtött műveket teremtek.
Első életjel, étolajszagú az ujjbegyem.

Családi vállalkozásoknak nem kedvez a környék.
Eltemetek egy pecsenyést, egy virágárust
és egy éjjel-nappalist, kihal
a másodikról a panaszos asszonyság is.
Egyetlen tömbbe forrva mégis
itt fog megjelenni a lényeg;
és itt veszem majd tudomásul
fotelbe süppedve, napfogyatkozáskor,
hogy hűtlenek immár a részek.
Ekkor izzanak föl narancsvörösen
a sarki trafóház ablakai.
Végül csak a gombostűfejnyi, vörös őrfényt
látom a leghátsó sarokban.