Mezei Kristóf

A mese

Mindig a mesét szerettem mondani,
ha csak máz volt akkor is,
ha valóval bélelve is,
ha csak hold volt,
fény-lopó,
ha kis nap volt,
lángoló.
De szerettem az olyan mesét,
mit megmártottak e világban,
ember, Isten udvarában.
Azt is, mit én gyurmáltam,
amelyet csak megtaláltam.
De igazán azért rajongtam,
amit egymásnak meséltünk,
melybe szívünk csomagoltuk,
a mi ezüst labdácskánkat,
mivel bárhol gurigáztunk,
csakis, csakis mi láthattuk.