„És a folyam föveny-ágya felé tódultak az árnyak, férfiak és nők lelkei, elhunyt nagy szívű hősök és fiúk és hajadon lánykák sokasága, meg ifjak, kiknek teste szülőik előtt hamvadt el a máglyán: mint kora ősszel, az első fagyra lehullik az erdőn ezrével minden falevél, vagy mint a madárhad tengerén át ha eléri a szárazföldet, a forróbb tájat a tél zordsága elől – úgy szálltak e lelkek. És állt és esdett mind, hogy mielőbb odatúlra jussanak és ama part fele karjuk epedve kitárták.”

Vergilius Aeneas VI. (306–316)
Lakatos István fordítása

Zöldy Pál

Jaj nekünk, Uram, ha forrásaid elapadnak,
homok pereg csak ráncos tenyerünkből,
elvetélt szavak hullamérgét hordozzuk néma kürtjeinkben,
üres héjként zörög nyomunkban az idő,
irgalom.