Körkérdést indítunk útnak a magyar költészet állapotáról: szeretnénk az Költészet és az Olvasó közötti párbeszédnek újabb átjárót nyitni, segítve az árnyalatok megfogalmazását, ösztökélve a megértés és elfogadás, a közeledés gesztusait. A válaszadásra felkért költőktől az alábbi három kérdésre (vagy csak valamelyikére) kértünk választ:

    1. Hogyan látom a mai költészet olvashatóságának határait „Én, a Költő”?
    2. Vajon milyen befogadói tapasztalatra épülhet-építhet a mai költészet?
    3. Kit és miért olvas, ajánl olvasásra?

Kukorelly Endre

Ez rendben van, végtére is így hívják a cukrászdát

    Azt hiszem, költői szövegek eleve nem azért lesznek, hogy valaki más olvassa azokat. Vagy hallgassa. Nem másvalakinek, hanem saját magamnak készítem, magamról, és aztán jön az, hogy javaslom másnak is. Miután a munkát, amibe került, mintegy visszaszolgáltatta, visszaírva magát, tovább írt engem. Hogy ezt a javaslatot el is fogadják, sőt, ebből még nagyjából meg is lehet élni, az külön van: külön csoda. Egy vers végtelen energiapotenciál, többször is szolgálhat, és aztán mást is, de elsősorban mégiscsak engem, és csak utánam őt. Nem mindenki önellátó (bár kicsit csodálkozom azon, hogy nem), és senki sem teljesen az, sőt minél inkább látom el magam, annál inkább érzem szükségét más(ok versei) szolgálatának. Nagyjából ezek a határok, erre számítok és ezért olvasok. „Nyilván olvasni akartam. Olvasom: Fönt: Vörös- / marty, bekeretezve, Vörösmarty, lent: Petőfi. Csak úgy / egyszerűen: Petőfi. Középen: (azaz belül:) Jaffaszörp” (Tasnády Attila: Vasár- vagy ünnep). (Ugyanis az volt a kérdés, hogyan látom a mai költészet olvashatóságának határait, milyen befogadói tapasztalatra számíthat a mai költészet, és hogy miért olvasok.)
    Még az is a kérdés, kit olvasok. Elég sokat, és nagyon sokfélét, ami nem tetszik, olyasmit is, nyilván ezt nevezik szakmának, szakmai ártalomnak. Van aztán, hogy egy darabig nem tetszik, aztán meg igen, ezt szerencsének nevezném. Ha szigorúan a mai magyar költészetet mint szolgáltatást veszem, másodsorban sok mindenki, de elsősorban Vörösmartyn és Petőfin kívül még Tasnády Attila, Tandori Dezső, Marno János, Parti Nagy Lajos, Borbély Szilárd, Szijj Ferenc, Lövétei Lázár László bizonyos (ez annyit jelent, hogy nem minden) írásai működnek közre az életemben. Remélem, valakit kifelejtettem.