Körkérdést indítunk útnak a magyar költészet állapotáról: szeretnénk az Költészet és az Olvasó közötti párbeszédnek újabb átjárót nyitni, segítve az árnyalatok megfogalmazását, ösztökélve a megértés és elfogadás, a közeledés gesztusait. A válaszadásra felkért költőktől az alábbi három kérdésre (vagy csak valamelyikére) kértünk választ:

    1. Hogyan látom a mai költészet olvashatóságának határait „Én, a Költő”?
    2. Vajon milyen befogadói tapasztalatra épülhet-építhet a mai költészet?
    3. Kit és miért olvas, ajánl olvasásra?

Petőcz András

Néhány szó a költészetről

    Csak nagyon röviden:
    A költészetben minden megvalósulhat.
    A költészet alapvető megnyilvánulási forma, elsődleges élmény.
    Sokan és sokféleképpen beszélnek a költészetről.
    Hogy mi is a költészet, nem tudom megmondani.
    Az első kérdés válasza:
    1. Nem hiszem, hogy van a költészet olvashatóságának „határa”.
    2. Nem értem a kérdést.
    3. Amennyiben a kérdés arra irányulna, hogy napjaink költészete „érthetetlen”, és mint olyan, „befogadhatatlan”, akkor azt válaszolom, hogy napjaink költészete érthető és befogadható.
    4. Amennyiben a kérdés arra irányulna, hogy napjaink költészetében vannak (voltak) olyan kísérletek, amelyekben a szöveg háttérbe szorul(t), és egyéb nyelvi jelek grafikus képe kerül(t) előtérbe, mint például néhány vizuális költészeti műben, és ezért a hagyományos értelemben vett „olvashatóság” megkérdőjeleződik(dött), arra azt válaszolom, hogy valóban vannak (voltak) ilyen jelenségek, de ezek is „befogadhatóak”, ha a befogadók elég nyitottak új elképzelések és szándékok megismerésére.
    5. A mai költészet meglepően érthető, igen gyakran nagyon is „közérthető”. Az utóbbi évek novellisztikus, történetmondó lírájában gyakran maga a történet a szervező erő, így ott még értelmezéssel, bonyolult metaforákkal sem kell az olvasónak bíbelődnie.
    6. Az utóbbi tíz év versei közül kétségtelenül Tandori Dezső Koppar Köldüs című kötete volt az, amelyikben nehezen olvasható szótöredékeket találunk, a szerző ezzel is utalt utazásai során megélt sajátos nyelven kívüliségére, de azt gondolom, hogy ezek a szövegek sem „olvashatatlanok”.
    7. A versértéshez kétségtelenül szükség van bizonyos műveltségre, közös kulturális alapra. Nem hiszem, hogy napjaink olvasójától nagyobb erőfeszítést várna el napjaink költője, mint mondjuk Hölderlin vagy Mallarmé saját korának olvasójától.
    A második kérdés válasza:
    1. A költészet nem épül „befogadói tapasztalatra”.
    2. „Éljünk a mi időnkben”, ismétlem Kassák szavait. Ha valóban napjaink idejében él a szerző, akkor saját „befogadói tapasztalatát” nyilvánvalóan hasznosítja.
    3. ;Ha „befogadói tapasztalat” alatt valamiféle visszajelzést értünk, arra azt válaszolom, hogy a kölcsönhatások természetesek, sőt az egészséges verseny általában javít a költészet színvonalán. Mindenképpen jó, ha élénk és vitákkal teli az irodalmi élet, mert ez újabb és újabb költészeti munkák megszületésének kedvez. Napjaink irodalmi élete ilyen értelemben mindenképpen izgalmas és színvonalas.
    A harmadik kérdés válasza:
    1. Minden költőt ajánlok.
    2. A kevésbé ismert XX. századi világirodalomból ajánlom Seymour Glass amerikai költő verseit, aki megújította a távol-keleti versformákat, és egy sajátos érzékenyen rejtőzködő életformát képviselt.
    3. Annette Labelle francia költőnőt is ajánlom azoknak, akik szeretik a vadságot a költészetben, és vonzódnak a hatvanas évek szabadságkultuszához.
    4. Ajánlom magamat.