Békés Itala

Komolytalanságok

Gyermeki komolytalanságok

Anyu, mikor fogunk délbelizni?

Embrióst eszem kakaóval.

Anyu, a bácsi feje miért van mezítláb?

– Apu! A rádió kipurcant.
– Miért?
– Mert azt mondták, dirr-dúr hangverseny.

(Dörgött az ég.) Berreg a levegő.
Ha dörgik az ég, a Szent Péter kugliz.

Ha majd én is mama leszek, hasamban lesz a gyerek.
Fütyim pedig akkor lesz, ha majd papa leszek.

Anyu, de jó, hogy nincs mellem! Nekem elég a hátitáska.

Halló! Az anyukám? Elment megvenni a kistestvéremet. Most csomagolják.

Sapka. Ki tudom mondani! Moszt szikerült.

Ádámcsutka. Én tettem oda?

Rézsútos magatartás hőemelkedéssel.

A kis unokahúgom meglátta az öltözőmben a műszempillákat az asztalon:
– Itala, ki alszik itt?

– Apa, mit csinálsz?
– Kefelevonatot.
– Anyuka, apuka vonattal játszik.
– Milyen vonattal?
– Kefelevonattal.

Felnőtt komolytalanságok

    Első házasságom után egyedül laktam. Éjszakánként nagyon féltem. Ezért szerény személyzeti szobámba fiatal háztartási alkalmazottat vettem fel, de aztán mindig egyedül maradtam, mert mindenkit rábeszéltem arra, hogy tanuljon.
    Marika megragadt nálam, mert nem akart tanulni. Szép fekete lány volt, rendes, tiszta, mosott, főzött, takarított, bevásárolt, kiszolgált – és hazudott.
    Néha mondogatta: „Tudom művésznő, aki hazudik, az lop is, de én nem lopok!” Valóban nem is lopott Marika, csak egyetlenegyszer, amikor randevúra ment, és a barna bőre tetőtől talpig rózsaszínre változott. Az alapozóm pedig elfogyott. Meg is kérdeztem tőle:
    – Marika, mitől lettél ilyen világos?
    – Hát ez az, művésznő, hát ez az!
    – És hol az alapozóm?
    – Hát ez az! Tudom, tudom, művésznő, aki hazudik, az lop is, de én nem lopok, csak bekentem magam.
    Máskor:
    – Hol voltál, Marika?
    – Moziba.
    – Reggel kilenckor?
    – Hát ez az, művésznő, hát ez az!
    – Este azt mondtad, hogy nincs egy filléred se!
    – Hát ez az! A pénztárosnő kiszólt az ablakon: „Marika, Marika! Gyere be a moziba!”
    – Honnan tudta, hogy Marikának hívnak?
    – Hát ez az!
    Marikát azért vettem ide, hogy ne féljek. Uram Isten! Egy este jövök haza, kinyitom az ajtót – egy fekete fiú ugrik elém gatyában. Marika meg kiront utána a személyzeti szobából, pendelyben.
    – Mit keres az Úr itt, Marika?
    – Hát ez az! Mit keresel itt?
    – Hogy kerül ide?
    – Hát ez az! Hogy kerülsz ide?
    – Nem szégyelled magad?
    – Hát ez az! Nem szégyelled magad, nem sül ki a szemed? Itt állok pendelyben, te meg itt gatyába.
    – Hát ki ez, Marika?
    – Hát ez az, művésznő. Hát ez az!

Színházi komolytalanságok

Hogyan gratulál a
színész a színésznek:
– Te… Te… Te… Nem tudod, milyen voltál!
kis szerepnél a sértett színésznek:
– Nincs igazad… Nincs igazad!
színész a főszereplő elé borulva:
– Te… Te… Te… Nem tudod, hol öltözik a Klári?
rendező a rendezőnek:
– Nagyon jó, kitűnő! Csak nem premierre való.
    vagy
– Te… Nekem megoszlik a véleményem.
író az írónak:
– Mondd, miért van az, hogy mindig azon nevetnek a legjobban, amit nem írtunk bele?

Kis színész ne tartson szünetet.

Ne átélj, átérj!

A közönség nem hallja meg, ha szidják.

Színészek egymás közt:
– Ismered?
– Személyesen igen, csak hírből nem.

Pénztárnál:
– Tessék mondani, mi megy ma este?
– A Sasfiók.
– Az a Sas Jóska kisebbik fia?
– És holnap?
– Ne most, drágám.
– Hát mikor?
– Kikérem magamnak!

Bölcs komolytalanságok

Az öregség ellen egy szer van. Nem kell korán megszületni.

Azért imádkozom, hogy a szívem addig tartson ki, amíg élek. Aztán már nem kell.

Szemüveg nélkül nem látom a szemüvegem.

– Mi volt a legszebb életében? Ha megállíthatná az időt, mi lenne az, amit még egyszer végigélne?
– Ami még nem volt.

Életem eredménye, hogy nem szeret a családom.