Kállay Ilona

színművész (Miskolc, 1930. december 14.)

Férjével, Kautzky Józseffel

    Aki ebben a században élt át hetven évet, annak bizony elég kevés 45 gépelt sor, bármiről kezd is el írni, akármilyen aspektusból közelíti is meg.
    Én megpróbálom az „idős” kor dicséretét. (Mert úgy tudom, mi még időskorúak vagyunk és nem öregek. Vigasztaló, hogy legalább elnevezésben ilyen szőr mentén lehet rólunk beszélni!) Sokat jut mostanában eszembe Domján Edit, aki negyvenéves korában feladta. Én – hacsak az elmúlt harminc évemre gondolok – semmiért nem adnám az élményeimet; abban annyi öröm, boldogság volt, hogy megérte ezt a kort megérni. (Természetesen rengeteg gond, stressz, betegségek, sok-sok – olykor nem kedvelt – munka, gyötrődések ellenére is.)
    Az unokáim megszületése, a velük való együttlét, látni, ahogy cseperednek, szalonnát sütni velük a nyári kertben míg kicsik, hallgatni a „tücsökzenekart”; a színházi örömök, melyek az utóbbi években talán többször keresnek meg, mint fiatalkoromban. (Macskajáték Fehérváron, a Nagymama a Nemzetiben, Mária Dominika, Molnár Ferenc Hattyújában a Várban; egy nagyon szeretett ziccer Koroknay Károly Szavadon foglak című darabjában a Vígben vagy Sopronban a Kopogós römi, amit a férjemmel csináltunk.) Sok-sok munka, felelősség és nagy öröm, mikor siker. Öröm, hogy még meg tudok tanulni (bár utálok) ennyi rengeteg szöveget, tudok koncentrálni és bírom energiával.
    Szeretek főzni és hozzá vásárolni, szeretem az otthoni rítusainkat a férjemmel, aki vár az előadás után, vagy én várom őt. Aki otthon van, felgyújtja teraszunkon a villanyt, hogy már messziről látni lehessen; szeretem a kávézásokat, a mindenesti pezsgőzést (a nagyobbik unokám születése óta, aki már húszéves, minden este). A majd minden reggeli úszást a szép zöld környezetben, az utána kapott komfortérzést, egy jó könyv bűvöletét, a tárgyak adta örömöket, egy akár félnapos kártyapartit a barátnőmnél Sóskúton, ahol körbesüti a házat a nap, ő jókat főz nekünk, amiben pont az a jó, hogy nem nekem kell csinálni. Mindez olyan sok jó, olyan kereklelkűséget biztosít, hogy eltörpülnek mellette a gondjaink: a politikában való állandó csalódásaink, az egészségünkkel kapcsolatos esetleges aggódásaink, gondjaink a parkolással (a Belvárosban lakunk) és még sok egyéb.
    Egyelőre úgy érzem, Isten tenyerében vagyok, jó lenne, ha ez még így maradhatna egy ideig. Így a hetvenet is meg lehet érni. Nem mondom, kimondani borzasztó, hihetetlen. Mindig nagyanyám jut eszembe, aki kilencvenen túl azt mondta: „Tudod, fiam, én belül nem sokat változtam, ugyanolyan fiatalnak érzem magam, mint húszéves koromban, csak belenézek a tükörbe, és egy boszorkány tekint vissza rám.” Én ezt talán nem is szeretném megélni, de Nostradamus jóslata szerint ez úgysem következik be.

Előbb a Bábszövetség, a Háztartási Bolt, az Illatszerbolt kirakatrendezője, segédgrafikus, majd a KPVDSZ amatőr színjátszója. A József Attila (1955–82), 1982 után pedig a Vidám Színpad tagja.
Díjak: Jászai Mari-díj (1961, 1975); érdemes művész (1979); SZOT-díj (1981).