Elemi és középiskoláimat Orosházán végeztem. Az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1949-ben. Ez évben kerültem a Pázmány Péter Tudományegyetem orosz szakára. Az egyetemen két évet végeztem. 1951-ben felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői tanszakára, ahol 1955-ben diplomáztam. Rendezéstanárom Major Tamás és Nádasdy Kálmán volt. Negyedéves koromban rendezői gyakorlatra a Nemzeti Színházhoz kerültem Major Tamás és Várkonyi Zoltán mellé. Első munkahelyem, ahol a diplomamunkámat is készítettem – mely Ben Jonson Volpone című komédiája volt – az akkor alakuló Kaposvári Csiky Gergely Színházban. Itt rendeztem Corneille Cid című drámáját, melyért meghívást kaptam a párizsi nemzetek színházai fesztiválra. Ez volt első külföldi szakmai utam. 1959-ben a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződtem, s itt 1962-ig dolgoztam, főleg zenés darabokat rendeztem. 1962-ben kerültem a Békés Megyei Jókai Színházhoz. Itt először rendező, majd főrendező, később igazgató lettem. 1963-ban sikerült munkatársaimmal létrehozni a Gyulai Várszínházat (a dubrovniki példa nyomán), ahol minden nyáron budapesti, vidéki színészválogatottal és a békéscsabai kollégákkal magyar történelmi drámákat és klasszikus vígjátékokat vittünk színre. A Várszínháznak tizenegy évig voltam művészeti vezetője. 1973-tól pályáztam a kecskeméti Katona József Színházhoz igazgatónak. Kecskeméten sikerült létrehozni a Kelemen László Kamaraszínházat, amely azóta is sikeresen működik. Talán itt volt abban az időben az egyik legjobb vidéki színészegyüttes (Gábor Miklós, Vass Éva, Pécsi Ildikó, Fekete Tibor, Gurnik Ilona, Szakács Eszter, Trokán Péter stb.). 1976-ban neveztek ki a József Attila Színház igazgatójának. A közönség Angyalföldön úgy szerette és becsülte a Színházat, hogy a Színház 25 éves évfordulójára csak magyar bemutatókat tartottunk. (Maróti, Száraz, Páskándy, Németh, Sántha), és nem csökkent a nézőszám. Itt is sikerült egy kamaraszínházat létrehoznia, a Duna túlsó partján, az óbudai Ifjúsági Házban. Feleségem Miszlayné dr. Lányi Éva, a Legfelsőbb Bíróság büntetőbírája. Leányom, Éva jövőre érettségizik.
1982-ben lettem a Népszínház igazgatója, több mint 400 munkatárs prózai, operai tánctagozat, fővárosi (Józsefvárosi Színház) és utazó részlegek. Évi 1200 előadás. Nehéz és szép feladat volt itt dolgozni. Műsortervünk 80 százaléka magyar dráma volt mind Budapesten, mind vidéken. Sikerült itt is egy Stúdiószínházat létrehozni színészeink és rendezőink örömére az Asbóth utcában. 41 évi munka után – ebből 25 év színházvezetői feladat – 1990-ben nyugdíjba mentem. Rendeztem száznál több darabot. Ezek közül 75 magyar dráma volt. Vendégrendeztem Szegeden, Debrecenben. Majd nyugdíjba vonulásom után segítve a határon túli magyar színházakat 1990-től dolgoztam a nagyváradi, temesvári, Újvidéki Magyar Színháznál öt éven át. Közben rendeztem a zombori szerb, a temesvári román nemzeti és az aradi román színháznál, mindenütt magyar drámákat állítottam színpadra. Közben leszerződtem szülőföldem színházához, a Jókai Színházhoz, rendező-dramaturgnak. Dolgoztam vendégként a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. Rendezéseim közül szívesen emlékszem vissza a Páskándi Géza-sorozatra, a Németh László-sorozatra, Madách–Keresztúri Csák végnapjai, Sárközi György Dózsa című drámájának rendezésére és Csiky Gergely Buborékok című vígjátékának színpadra állítására. Színházaimmal az 1960-as évek végétől rendszeresen vendégszerepeltünk Erdélyben, a Vajdaságban, Szlovéniában és Kárpátalján. Viszonylag megelégedetten élek, úgy érzem, elismerték munkámat.
