Rusz Lívia

grafikusművész (Kolozsvár, 1930. szeptember 28.)

Cervantes: Don Quijote

    Kolozsváron születtem, tanultam, dolgoztam és éltem életem javát, ami alapvetően meghatározta sorsomat.
    Kiváló szellemiségű iskola indított útra, ahol megtanítottak tisztelni és megőrizni hagyományainkat, becsülni az örök emberi értékeket, úgy őrizni és ápolni közösségünket, hogy azzal másokat ne bántsunk, becsületesen helytállni és dolgozni, ahogy azt érdemes. A batyuban kapott útravaló jó és nemes volt, csak az út, amin menni kellett, az nem volt könnyű. Komor idők jártak, háború és az azt követő nyomorúságos évek nehézségein csak fiatal korunk segített túljutni, életcélt magunk elé képzelni, álmodni s hinni, hogy rajtunk is fog múlni annak megvalósulása. Még szerencsésnek mondhatom magam, hogy a képzőművészeti főiskolán, habár rövid ideig, az akkortájt kavargó szélviharok miatt tanárom és mesterem volt Kovács Zoltán, a kiváló festőegyéniség még ellenlábasai előtt is elismert nagy művész, aki nemcsak a mesterségre igyekezett rávezetni, de emberi tartást, igényes munkát is követelt.
    A megőrzőkhöz tartozónak érzem magam, becsülve a művességet, ami mögött komoly mesterségbeli tudás is rejlik, aminek mondanivalójával azonosulni is tudok. Nem próbáltam, de nem is akartam az éppen divatosnak mondott mindig megújulni akarok soraiba kerülni. Keresgéltem a magam útját, amin képességeim szerint menni tudok, mind a piktúrámban, mind a könyvgrafika terén. A mesék világa, a könyvillusztráció járható útnak bizonyult előttem, igyekeztem lehetőségeimhez mérten helytállni és sok kicsi olvasó emberkének örömet szerezni. Ez néha sikerült is, ezért érdemes volt dolgozni, az életemnek értelmet adott.
    Még a növény is megsínyli, ha átültetik, nekem sem volt könnyű új gyökerekkel megkapaszkodni, de míg erőm engedi, és dolgozni tudok, az életet jelenti.