Gimnázium után a Magyar Képzőművészeti Főiskola szabadiskolájában, majd ennek nappali tagozatán tanultam, rajztanári oklevelet nyertem.
Pécsett az Állami óvónőképzőben tanítottam két évig, majd visszatértem a fővárosba. Itt a Csók István alkotóközösségnek, majd ennek megszűnése után a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának lettem tagja a korhatár eléréséig. Az állami műkereskedelem festményeket és sokszorosító grafikákat vett át tőlem.
Egy évtizedig a Ferenczy István képzőművészeti kör tanára voltam, sokáig a Népművelési Intézet külső munkatársa. A Fővárosi Tanács szakreferenseként a budapesti képzőművészeti szakköröket felügyeltem.
Számos országban jártam tanulmányúton, egy évig az Egyesült Államokban, főleg New York-ban éltem, itt készítettem első fali mozaikmunkámat.
A kőmozaik a festőművészettel rokon, önálló, független műfaj. Márványképekkel a hatvanas években kezdtem el foglalkozni: feltárni a kövek által adott lehetőségeket. Képi gondolatok termékeny talaja lett ez a csak látszólag rideg, voltaképpen életteli és erőteljes anyag. A mozaiknak jelentős hagyománya él, ezzel a szép és súlyos örökséggel együtt kellett megismernem a köveket, és azok törvényei szerint kialakítani a megjelenítés modern, anyagszerű formáit. Anyagommal tisztelettel bánok, megtartva annak természetességét. Márványképeim nem kőbe öltöztetett festmények, hanem kifejezetten az anyag lehetőségeivel élő és korlátaival számoló, mással létre nem hozható művek.
Egy kép megszületésénél a felötlő gondolat már magán viseli alkotóelemeit: anyag, forma, kivitelezhetőség. Gyakran jönnek létre új eljárások, melyek ismét új gondolatokat sugalmaznak. Egy kőkép elkészítéséhez hosszabb időre van szükség, mint egy festményhez: a munka nagy átgondoltságot, szakmai és technikai ismereteket, hosszan tartó összpontosítást igényel. A kő súlyos, hideg, kemény, nemes és időtlen anyag, ezekhez méltó gondolatokat érdemes csak reábízni…
