Szlonka Márta

színművész (Budapest, 1930. június 28.)

Az anya szerepében Osztrovszkij A művésznő és hódítói című darabjában

    Kezdetben volt az irodalom. A szenvedélyes betűfalás. Csak az emberi sors érdekelt. A nagy szenvedélyek, a fájdalmak mélysége. Nagy sírások Lear király történetén és Cyrano halálán. Mindeme bolond érzékenység csakis a színházhoz vezethetett. A legnehezebb időkben vettek fel a főiskolára, 1951-ben. Egyben a Madách Színház ösztöndíjasa lettem, ahol a kor legnagyobbjai, Tolnai Klári, Pécsi Sándor, Dajka Margit játszottak – és hogyan! A tanulás csodálatos hét éve volt ez, miközben a főiskolán Várkonyi Zoltán, Básti Lajos, olykor Gellért Endre tanított. Magas helyekről moszkvai ösztöndíjat ajánlottak fel, melyet visszautasítottam, nem akartam a Szovjetunióba menni. Ezzel persze hosszú időre megtört még el sem indult karrierem. Csak 1956 után szerződhettem a Déryné Színházhoz – sokak menedékéhez. Első szerepem Móricz Pillangója volt.
    Később vidékre szerződtem – Békéscsaba, Kaposvár –, ahol Júliát, a Nők iskolája Ágnesét, Olympiát, egy csomó remek szerepet játszottam más szerzők műveiben is.
    Férjhez mentem Várkonyi Sándor karmesterhez, és három sikeres szezon után magánéleti okokból felbontottam szerződésemet. Szabadúszóként irodalmi esteken léptem fel, ahol a kis települések közönségének hálája és szeretete megéreztette velem, hogy az emberek milyen szomjasak a szép és igaz szóra. Időközben férjem külföldi szerződést kapott, és kimentem vele egy évre Ausztriába.
    Hazatérésem után itthon újra elölről kellett kezdeni. Ismét a Népszínház nyújtott kezet felém, és végre nyugalmas évek következtek, a kiegyensúlyozott munka évei. Életem sok rossz döntése ellenére a szerencse – vagy a Gondviselés – mégsem hagyott cserben. Hű volt hozzám a pálya, bár én sokat hűtlenkedtem. Ez a felismerés hálával és alázattal tölt el és azzal a meggyőződéssel, hogy sorsunkat magasabb erők irányítják.
    A Szépség, Jóság, Igazság eszményében hiszek, bár ez manapság megmosolyogni való konzervativizmus. Sokaknak jobban tetszik a rútság, kíméletlenség és hazugság. E világszerte folyó szellemi harcban – reményeim szerint – a pozitív oldalon állok. Hinni szeretném, hogy a kor divatján előbb-utóbb felülkerekedik az örök értékek megbecsülése.

Miután 1953-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, a Madách (1953-tól), az Állami Déryné (1957), a Békés megyei Jókai (1959), a kaposvári Csiky Gergely (1960), 1976 és 1988 között a Népszínház alkalmazta.