Zselicki József

szabadság

mikor a szabadság ásít
             és gyáva
sündörgő hatalmak
             farkához bújik

sántít a szó ideje

bigott nótások
             piaci
                          ordibárék
vonítják
             a csöndet

Nyögessék
mással
             nyögni
a nyöghetőt

ki fejet nem emel
             az szolga marad

vajúdik a hajnal
a szél kifújta a szám

comedia

pojáca rikkancs időben
                a bűvész
nyulak helyett
a gyárakból bűvködi
a semmit
                az ehetetlent

szentül térdepli
templomok kövét
                az ateista
                 kofa
árulja tudományát
                a professzor
                petrezselymet

                a költőt
hogy szomjan ne fúlna
                a szó
közhelyek bódíthatnák bambán

                újgazdagék
háza előtt
                sej, haj –
pusztulásig vigyorog
      és tartja tenyerét
        a nyomorúság

          a pondrónak
          kész röhej
          a tragédia

a menekülés pocsolyaíze

Túlszívű lettél
sanyvadt szemű mások
                                         néztek
térdeplő szemedre várva
mikor törik meg
                           hited gerince
hogy vergődik szíved
irinyó kegyre várva
tudom
a menekülésnek
                           íze van
– a pocsolyáé –
de az aranyhalú tavakba
patakló bűntudat
visszahoz egy kézfogásig.

Dudva vagy ibolya

Ha halnak az emberek,
fázom.
Kérdeni se lehet,
hogy érzik maguk
a halottas ágyon.

A rög csókja vár,
– nincs igazibb –
dudva, ha dudva
vagy ibolya

csak kivirít.