Lengyel Tamás
1. ábra
elkezdte gyermekként bevégzi folytatja
semmi
gyűjtöget szemléli otthagyja
(másképpen próbálja)
magában válogat olvas röhög
érzi hogy benne van
átéli parttalan
nekiül megírni
elkezdi gyermekként bevégzi folytatja
semmi
ünnep jön gyötrődik kiégni nem képes
gyermekként meghalt most ír
elkezdte-bevégzi folytatja
gyermekként
53. ábra
föld
szólnék de számban
csak föld
csontok
köpnék de nyelvem
csak föld
erek
csontom és izmom
is föld
hívnálak karom
is föld
inak
sírnék de könnyem
csak föld
ideg
karom és mellem
csak föld
lerúgnám magamról az álmot
de álmom
is föld.
csak Klee úr sétál a parton.
53. ábra
víz és levegő
Akár részegnek is tettethetném magam
Ázott papírmedúzák módjára
araszolnék a járdán a szélben
távolít
belesve egy-egy pocsolyába vajon
látom-e ott a nagy mestert
amint még nagyobb műveit írja
kimond
Akár bámulhatnék kifelé az ablakon át
szórakozottan rázogatva a függönyt
hátha kicsusszan barázdái közül
egy-egy értékálló költői kép,
közelít
mégsem látva mást az üvegen át
csak egy ellenszenves ábrázatú fickót,
aki idegesen rángatja a csipkét
meghal
mert mindenki egyazon szót prostituálja
kilégzés és belégzés közben
szavak esője hull
a járdán a szélben
a szobában
kilégzés és belégzés közben
századmásodperc
végnélküli banalitás
beledöglöm mire kimondom
76. ábra
többnyire egyenes vonalú mozgás
tollam alól sok csúf művirág
koronás megváltók fűzöld lovakon
fekete eredet
s azt is jól tudom
hol kapni olcsón műférgeket.
csak az a rágás nem hasonlít.
többnyire egyenes vonalú mozgás
a futó felnéz kémleli az eget
a szemközti bérház egyik ablakából
a ruhátlan királyné visszainteget
fekete vég
játszani nem fél sejti már
ma is belém halt a király
ha az a halál nem is hasonlít.
többnyire egyenes vonalú mozgás
a házból nagy szemű pufók gyerek
odajön megfogja kezem
elindulunk észak felé
ahol a szél mint fáradt ember
a gyengéd vízbe menekül
s amíg a tenger el nem árul
írunk a kőre
fehér a fehérben
mindig csak halkan skandinávul
és az az írás…