Bartha Gusztáv

Az arc

porból maszatoltad képpé,
fényképpé, ó uram,
mély barázdák, árkok,
átkok szóratnak lemezedre,
lemeztelenednek a kék egek
a kigödrölt szemüregekbe,
patakzik búvó patak, hanyatt
a könny, kicsorbúlt ajakszélen,
szélben perceg a borosta,
rosta pólusok és bőrövek
hálóján túl a hajhullás,
bele a térdig mezőbe, bele-
nőve már fekete-fehér
árnybog az orrhegyen
a csend, és tavasz van.