Zombor Béla

Víziók

I.

egy váratlanul lecsapó
égi-kéz (?) lesarabolta Napom
sugaras-szakállát – mi ez
hisz az előbb még harmatot
gyöngyözött a fű –
és most
halálravált rézgálicszín bőröm
vérének bíbora megremeg
küldd hozzám timsózó angyalod
ó Uram!
összerántatni ama kontár-korong
ejtette mély sebet – –


II.

művi fény áztatja behódolt Holdad
látszat-udvarát
te tudós-tudatlanságodra hiú pionír!
aki manikűrözött pázsittal teszed sikkessé
hogy kifektesd vitamin-szegény szkafanderedet
„napoztatandó” a méregzöld poliészter-fák alá
azon az ALKONYÓRÁN mikor a lent felejtett
Tündérrózsák szomjas szirmukat fölmutatnák
az egymáshoz fagyasztott viharoknak – –


III.

no lám!
mégis kiégtél Örök Csillár
wolfram-szálad kormosan fityeg –
a patás „szakember” új körtét nem hozott
inkább szarvára tűzi gőg-monoklis koponyám
amiben 68 nyaram magánya napozott –
aztán?
leállítja dőlésre mindig hajlamos csontjaim
miközben ez a jégkocka-Föld alattam szétesik
és bábu-maradványainkkal nevetve kuglizik – – –