Bruce Beaver

Levelek kortárs költőkhöz

XIII. levél

Az újságárus kétnemű.
Szarvasbőrszerű képén és duzzadt ajka fölött
semmi szőr. Teste, akár egy óriás teknős.
Bő nadrágban kacsázik,
szeme a szemüveg mögött
nyugtalan, vízszínű és ravasz.
Mindenhez, amit lát, hozzádörgölőzik.
Vijjogva köszön és szitkozódik.
Valahogy úgy fest, mintha
mohón várná a munka közeledtét.
Az árusítás zajában
becéző szavakat és obszcén ajánlatokat suttog.
Úgy tűnik, minden vágyunkba belelát.
Egy forgalmas kereszteződésnél
az elmenő férfiakat és nőket figyeli,
a lámpa színeivel változik.
Csak egy bolond vádolná,
egy még nagyobb bolond szánná őt.
Mindnyájunkat jobban ismer, mint
mi ismerjük önmagunkat. Elveszti
és megtalálja identitását
óránként százszor is.

Mikor szenved vajon?
Teliholdkor vagy sötétben?
Rám sandít,
látja hibáimat, melyek emberré tesznek.
Hevesen tiltakozom magamban,
fecsegek, károgok és rákiáltok,
mégis, ha csöndben vagyok,
pusztán azzal, hogy ismerem őt,
magamat is felfedem, ahogy
kegyetlen együttérzésének
hatalmas, fehér tömege belém hatol.
Kineveti magát, mint a kisgyerek,
akit a többiek örökké bántanak.
Tudja, hogy ez nekik is fáj.
Nyalogatja sebeiket, és
felkínálja nekik a sajátjait.
Te szexuális nyomorék,
a széthasadt isten fattyú utódja,
van benned valami, ami féli a tekintetem –
talán a gyermek, mielőtt bántják?

A csúfolódó és neveletlen örök gyermek?
Az a képmutató fráter vagy
végül is, akinek hiszlek?
Azt reméled, még mindig itt fogsz
kacsázni, amikor kínt okozó szeretőid
magukra vetik az első
és utolsó követ?

Magam, aki olyan melankolikus vagyok,
mint a jövőt látó Teirésziász,
égek a vágytól, hogy beszéljek nektek, költőtársaim,
erről a félelemről: erről az őrült vádiratról.
Remélem, így végleg elsodródik tőlem,
mint szennyvíz a csatornában.

Kérlek benneteket, igazként emlékezzetek meg rólam.

Turczi István fordítása

Bruce Beaver az a ritka költő, aki próféta lehetett a saját hazájában. Manly külvárosának a Sydney öböl felőli részén született 1928-ban. Ez azért fontos, mert szülőhelye meghatározó szerepet töltött be költészetében. Dolgozott mezőgazdasági munkásként, földmérő segédként, tisztviselőként, volt szabadfoglalkozású újságíró és olvasószerkesztő. 1958 és 1962 között Új-Zélandon élt, ezután visszatért Manlybe. Verseskötetei között a kritika külön is kiemelt kettőt: az Ódák és napok, valamint a Levelek kortárs költőkhöz című könyveket. Ezek stílusa és gondolatisága igen nagy hatást gyakorolt a jelenkori ausztrál líra egészére. Válogatott verseinek gyűjteménye (New and Selected Poems 1960–1990) 1991-ben jelent meg; azóta új kötettel csak 1994-ben jelentkezett (Anima and Other Poems).