Kelényi Béla

Kimaradt vers T.-nek, Åke Nilsson hagyatékából

Arra ébredsz majd, hogy már megint nincs
levegő, valaki biztosan kiszívta ebből a szobából
is, egyébként a dolgok a helyükön vannak, várnak
rád mozdulat nélkül a bútorok, és a könyvek
bámulnak, ők már régóta nem vesznek levegőt,
csak az órád számlapja lüktet még minden
percben, mintha egy sebtapasszal ragasztottad
volna vissza az időt, hogy véletlenül se
szivárogjon ki semmi a számok mögül, talán
éjszaka van, de már villognak a közlekedési
lámpák az utakon, te meg arra ébredsz, hogy álmodsz
levegő nélkül, légzésed ritmikus szüneteiben.