Bertók László

Villanyvilágított fák Jajcéban

Az ember végül útrakel
és eljut eljut Boszniába
általában alkonyodik
általában már ég a lámpa
a Nagy Fekete Kutya háttal
még eljátszik kicsit a házzal
mögötte még mindent lehet
hát belecsobog a folyóba
szamara farkát megszorítja
ordítsa el megérkezett –
a Kutya mögött sikló népek
megrökönyödve visszanéznek
fölmutatják a csecsemőt
és érzi a víz elfolyik
ez itt a se-nappal-se-éjjel
megnézi a csacsin a nőt
és nem tudja hogy mihez kezdjen
mihez kezdjen a két kezével
se-folyó-se-út félhomályban
ha szólni nincsen ereje
ha meg kellett érkeznie
ha se csónak se gyereke
csak ez a lány itt a csacsin
aki majd utánuk úszik
ha már eleget tündökölt
villanyfényben között mögött
mikor minden valószínűtlen
még innen de már odaát
és semmi sincs az útikönyvben
arról hogy Jajcéban a fák
hogy fák mögött a Nagy Kutyát
hogy cölöppé kell merevedni
ha elért elért Boszniába.

Rudnai Gábor

Szamárháton

Csontváry a költészetben

(Részlet)

    Bertók László egy régebbi versében választotta boszniai kalauzul a festőt. Csontváry vizet ábrázoló figurális képein visszatérő motívum az anya gyermekével: Villanyvilágított fák Jajcéban című festményén a csónakban ülő hosszú hajú nő ölében tartja a fiát, a Hídon átvonuló társaság című képen a híd közepén áll egy csecsemőt átkaroló nő, a Hajótörésen oldalt ül egy imádkozó anya, ölében gyermekével, a Mária kútja Názáretben című képén pedig a gyermek Jézust különös mozdulattal tartó Márián kívül még három másik anya jelenik meg. A felsoroltak közül két képen maga Csontváry is ott van: ő a barna ruhás, szakállas férfi a Hídon átvonuló társaság kőhídján az anya alakja mellett, és ugyanebben a ruhában, de feltűrt ingujjal, korsóból vizet töltve az állatoknak, a Mária kútja Názáretben című képen, Mária és a csecsemőt tartó nő között, az utóbbitól ugyanúgy balra, mint a Hídon átvonuló társaság című képen. A híd félkörének a kút boltíve felel meg, de ugyanilyen kompozíciós szerepe van a Hajótörésen fölemelkedő hajóorrnak is.
    A Bertók-versben megjelenik a halál jelképe: a „Nagy Fekete Kutya”. Reális elemekből összerakott szürreális vízió: a kutya feje, homlokba hulló hosszú szőre a kép jobboldalán álló fűzfák lombjából, törzse a sötét hegyoldalból alakul ki. Így válik érthetővé a kutya egyetlen cselekvése is: „a Nagy Fekete Kutya háttal / még eljátszik kicsit a házzal” – a hegytető a kutya háta. A „Nagy Fekete Kutya” a nagybetűs írás és az ismétlések révén emelkedik jelképpé, nincs utalás a Cerberusra, az alvilágot őrző háromfejű kutyára.
    A versben általános alany van: „az ember” – aki bárki lehet, de elsősorban magára a költőre vonatkozik. Kívülről érkezik, nem azonosul a képen látható egyetlen figurával sem. A képen nem két, hanem csak egy szamaras figura van, ezt („a csacsin a nőt”) a vers is említi. A versen végigvonul az általánosítás (az „általában” szó ismétlése, a „semmi” és a „minden” általános névmás, utóbbi ismételve, valamint a már említett általános alany), mely a közös emberi sorsot hangsúlyozza. A versben mindössze két hanghatás van: a víz csobogása és a szamár ordítása. A „belecsobog a folyóba” hangutánzó szava egyúttal mozgásirányt is jelöl, a mozgás folytatását, az átkelést csak sejteti a költő („még innen de már odaát”). A folyó mindkét partja a halált jelenti: a másik oldalon, a csacsin ülő nő mozgásirányában a „Nagy Fekete Kutya” várja, az elülső parton viszont „cölöppé kell merevedni” – a képen bal oldalt cölöpök sorát látjuk. Bertók László verse szerint az ember maga változik fejfává. A Boszniába érkező „szamara farkát megszorítja / ordítsa el megérkezett”, mert neki magának „szólni nincsen ereje” – szóbeli választ nem kap, „a Kutya mögött sikló népek / megrökönyödve visszanéznek / fölmutatják a csecsemőt”. A gesztus köznapi értelemben csak annyit jelent, kérik, ne zavarja fel a gyereket, de itt más, szimbolikus jelentése is van: a csecsemő felmutatása Jézusra utalhat, tehát a megváltást ígérheti, a következő sorral együtt („és érzi a víz elfolyik”) a Mária kútja Názáretben című képet idézheti; másrészt lehet az ő egyéni életére vonatkozó intelem: az ő élete majd a saját gyermekében folytatódik – Csontvárynál a Hajótörés című képen a bal oldalt ülő kisgyermekes anyának szerkezeti ellenpontja a jobboldalt hanyatt eső aggastyán. Csakhogy a vers hősének nincs és már nem is lehet gyereke, a csacsin ülő nőnek nemcsak szépségét, hanem annak mulandóságát is hangsúlyozza: „majd utánuk úszik / ha már eleget tündökölt”. A versbéli általánosítás egyúttal fenyegetés is: ilyen az én halálom, de nem lesz különb a tiétek sem.
    A „se-folyó-se-út félhomály”, a „se-nappal-se-éjjel” a kép és a vers helyének és idejének pontos és találó meghatározása. A halál két partja között a víz az életet jelenti. „Fölmutatják a csecsemőt / és érzi a víz elfolyik” – a Mária kútja példázata fordítva is érvényes: az elpocsékolt víz a terméketlen, hiábavaló élet jelképe. „Csak ez a lány itt a csacsin / aki majd utánuk úszik / ha már eleget tündökölt / villanyfényben között mögött / mikor minden valószínűtlen / még innen de már odaát” – nem tudni, miért változik a lány térbeli helyzete: ez már a lány átkelése a folyón, vagy ő továbbra is egy helyben áll a lámpa alatt, csak a vers hőse távolodik tőle – a bizonytalanságot fokozza a központozás hiánya, amely itt a víz áradását is kifejezi. A vers egyetlen jövő idejű cselekvése is a vízhez kapcsolódik: „majd utánuk úszik”.
    Az alkonyatban csak a mesterséges fény (lámpa, villanyfény) világít, hiányoznak az átmenetek (napnyugta, holdkelte), sőt a tágabb horizont (égbolt, „hamvas, kék hegy”) is. A szamáron ülő lány a közelségében is elérhetetlen szépség jelképévé válik. Ez az utolsó utazás: erre utal mindjárt az első sorban a „végül” időhatározó.
    Csontváry egyik verse: „Az ember elérkezik egy bizonyos határhoz / jobbról eltávolodott, balról megállott, / a középút nyitva volt mindenkinek, / az vitt az egyenes Isteni összeköttetéshez, / határa van a gyönyörűségnek világ / tapasztalattal járó megelégedésnek. / Határa van az ittmaradásnak, / rokonoktól való elválásnak / testünkkel járó fáradozásnak / amikor a fáradtság testünkre esik / s a test nyugalom után kívánkozik / elszáll a lélek a más világba / belekapcsolódik, hogy tovább az éljen az Isten kegyelmében. / A nagyvilág ismeretlenségében / a távozót ne sirassátok / rokonok ne búsuljatok / meglepő gyönyör az élet folytatása / szélesebb látókör az új élet adománya.” (Pertorini 130. o.)
    A hármas út a három vándort is felidézi. A Csontváry-vers ugyanavval az általános alannyal („az ember”) kezdődik, mint Bertók Lászlóé. A Csontyvárynál ismétlésekkel kiemelt határhelyzet Bertók Lászlónál is hangsúlyos: „ez itt a se-nappal-se-éjjel”, „se-folyó-se-út félhomályban”, „mikor minden valószínűtlen / még innen de már odaát”. De más a két vers mondanivalója: a halál a vallásos Csontvárynak a túlvilági életet jelenti, ezzel szemben Bertók Lászlónál a Csontváry-féle „szélesebb látókör” a halál előtti visszapillantás, mikor az ember előtt elvonul az egész addigi élete, nem vigasztaló, hogy az élet nélküle is megy tovább („felmutatják a csecsemőt”), az ő egyéni élete egyszeri és megismételhetetlen („se csónak se gyereke”).

A verselemzés megírása után hívták fel figyelmemet Csűrös Miklós: Az érkezés drámája című tanulmányára (Bertók László Villanyvilágított fák Jajcéban című versének elemzése. Jelenkor, 1976. április). Lényeges eltérés, hogy Csűrös Miklós verstani szempontból is vizsgálja a verset, és kijelöli helyét Bertók László költészetében.