Pintér Lajos

holdárnyék

a félvak petőfi elkallódott monológja

én nem akartam
megvakulni
én vakon is
pontosabban jobban
látok mint ti
én látó szemem
is lehúnyom
hogy ne lássam
ami volt
ami lesz a
haynau-világot
hol fekete
a vérázott kokárda
hol fekete
e napfogyott világon
a hétszínű szivárvány
én csak látván látni
kívántam a napot
a világ közepét
ahogy lángol ahogy
kihúny ahogy
kihűl
talán örökre
s mi sötétben
didergők
majd térdelünk
a jégbedermedt
rögre
én nem akartam
megvakulni
én csupán
vágyakoztam rá
égi frigyre
őt akartam nőmül
nem júliát nem
lédát nem csinszkát
nem annát
őt akartam nőül
égi kísérőm a holdat
s e didergető
nászban
lesvén lestem
hogyan vet árnyat
órjás árnyat
rám
menyasszonyom fátyla
én nem akartam
megvakulni
én csak
vőlegénye voltam
pár percre
a holdnak
s a merkúrt
vénuszt marsot
földet jupitert
szaturnuszt uránuszt
neptunuszt és plútót
húztam ujjamra
arany jegygyűrűt
s aranygyűrűm is
a naptól
lopta fényét
én nem akartam
megvakulni
én vakon is
félvakon is
pontosabban jobban
látok
mint ti látók
s én
holtomban is élek