Sulyok Vince

Thaiföldi délelőtt

Sziámi lányok, ajkuk úgy nyílik mosolyra,
mint a fényre az ismeretlen, buja
virágok húsos sziromlevele.

Jönnek-mennek karcsúan, kecsesen
és kedvesen, ígéreteiként?
küldötteiként? valami boldog világnak.

Önfeledt madarak fuldoklanak
saját daluktól; gekkók kórusa
felelget egymásnak monoton-gyönyörűen,

mintha buddhista szerzetespapok
zsolozsmázó imája szólna
karénekként egymás versébe vágva,
váltakozón felerősödve-elhalkulva.

Zöld tüzet lövell szemembe a Sziám-tenger
s körben idekéklenek Burma borzas
hegyláncai, tolongó duzzadt nyári
felhőcsordákkal a tetők fölött.

A pázsiton kék és zöld gyíkok, gekkók
surrannak villámsebesen,
kókuszpálmák ingatják legyezőiket –

él, moccan, énekel, fütyül
ez az egész dél-ázsiai dzsungel,
ez a párálló, virágzó mennyország.

Ülök itt, én is részeként s valamiképp
mégis kívüle ennek az egésznek,
szemlélve, nézve, de magamba nem bocsátva,

mert más tájaknak, más hétköznapoknak,
más gondoknak vagyok életfogytig a foglya.