Kormos Sándor

Szimmetrikus kétnyelvűség

    Minden kisebbségi irodalomban találkozunk a szerzői kétnyelvűség valamilyen szintjével. A magyarországi szlovák írók között is vannak, akik anyanyelvükön és magyar nyelven is alkotnak.
    Jómagam is kezdettől fogva (1973) mindkét nyelven írok és publikálok, hiszen egész nemzetiségünkre jellemző hagyomány a kettős kötődés. Nálam természetes és megszokott dolog, hogy mind verseimmel, mind publicisztikai írásaimmal szívesen szólok a többségi társadalom olvasóihoz is. Költői pályám elejétől kezdve elköteleztem magam magyar szülőhazám és szlovák nemzetiségem szolgálatára. A két nehéz sorsú szomszédos nép nyelvének, kultúrájának és történelmének ismeretében azok baráti közeledésének szolgálatát élethivatásomnak tekintem.
    A kétnyelvűség és a kettős kultúra jelensége nem azonos az asszimiláció semmilyen formájával és stádiumával sem. Ellenkezőleg: a kétnyelvűség segíti a két irodalom közti párbeszédet, a két nép kölcsönös megértését, megismerését és együttműködését. A kétnyelvűség szerintem a magyarországi szlovákok megmaradásának egyik elengedhetetlen feltétele. A szlovák nyelv és kultúra ismerete a nemzetiségi identitás megőrzését, a magyar nyelv és kultúra ismerete a többségi társadalomba való integrálódást, az irodalmi és egyéb értékek tolmácsolása pedig a nemzeti kisebbség speciális feladatát, a híd-szerepet hivatott szolgálni.
    Eddig öt saját kötetet adtam ki a kétnyelvűség jegyében, és egy háromnyelvű versantológia társszerzője vagyok. Szerzői kétnyelvűségemről azonban fontos tudni, hogy saját verseimet elvből nem fordítom másik nyelvre, ehelyett inkább más költőktől végzek műfordításokat. Tehát az én verseim vagy magyar, vagy szlovák nyelven születnek, nem fordítások. Ezen szerzői elv alól mindössze három versem kivétel, amelyeket szerkesztési okokból fordítottam szlovákból magyarra (Hozzátok kiáltok, Tűzcsokor, Barikádunk mindkét partján). Témánk szempontjából figyelemre méltó kiadvány az Ég és föld között című háromnyelvű versantológia; két magyar, két szlovák és egy ruszin költő közös kötete (1997), amelyben a két magyar költőtársunk ugyanolyan féltő szeretettel viseli szívén hazája és nemzete sorsát, ahogyan mi hárman, nemzetiségi költők féltjük őszintén anyanyelvünk és nemzetiségünk jövőjét. Ezzel a közös irodalmi vállalkozással jelezni kívánjuk, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére a többség és a kisebbség érdekei egyáltalán nincsenek egymással ellentmondásban. Ahogyan egy kötetben megférnek egymással a magyar, szlovák és ruszin nemzeti gondolatok és érzések, ugyanolyan szépen megférnek a különböző nemzetek is a Kárpát-medencében.