Körkérdést indítunk útnak a magyar költészet állapotáról: szeretnénk az Költészet és az Olvasó közötti párbeszédnek újabb átjárót nyitni, segítve az árnyalatok megfogalmazását, ösztökélve a megértés és elfogadás, a közeledés gesztusait. A válaszadásra felkért költőktől az alábbi három kérdésre (vagy csak valamelyikére) kértünk választ:

    1. Hogyan látom a mai költészet olvashatóságának határait „Én, a Költő”?
    2. Vajon milyen befogadói tapasztalatra épülhet-építhet a mai költészet?
    3. Kit és miért olvas, ajánl olvasásra?

Vörös István

Olvasnom kell

    1. Jó költészetet olvasni, akár ma írták, akár kétezer éve, nem könnyű. Állandóan tanulni kell. A régi költészetet azért nehéz olvasni, mert rajta kívül néha már mindent feledés borít abból a világból. Az emberek arcát, hogy milyen játékokat adtak a gyerekeik kezébe, hogy hogyan udvaroltak, mire gondoltak elalvás előtt, és mire ébredéskor. Hiányzik a háttér. A jelenkor költészetének az az előnye, hogy még nincs elmagyarázva, ugyanakkor bőséggel áll rendelkezésünkre háttérinformáció. Segíthet tájékozódni áttekinthetetlen világunkban. (Minden kor áttekinthetetlen a benne élők számára, de ez az áttekinthetetlenség hamar feledésbe megy.)
    A jelenkori irodalom olvasásával az a baj, hogy önálló ízlést igényel, és nagyobb hajlandóságot a kreativitásra. Ahogy Barthes mondja, még az olvasónak is írnia kell.
    Nem is költőként adtam a választ, hanem olvasóként. A kettő ugyanaz. De olyan nincs, hogy én, a költő. (És főleg nincs: Én, a Költő.) Csak olyan van, hogy ő, a költő. Igazság szerint tőle kéne megkérdezni.
    2. Mindenki, aki verset ír, a saját (befogadói) tapasztalatára kell építsen. Ha méricskéli, hogy ez így érthető lesz-e, tetszeni fog-e, akkor menthetetlenül elrontja. Ha az ember bármiféle öncenzúra miatt megakasztja a munkáját, legyen az az olvasó lebecsült intelligenciaszintje vagy valamiféle politikai megfelelés vágya, máris elveszett. Elég egy megalkuvóan kitett kötőszó. De persze nem elég a meg nem alkuvás.
    3. Miért olvasok? Bárkit is, elsősorban azért, mert meg akarom érteni a világot, önmagam. Nem igaz. Azért, mert olvasnom kell, a verseket hedonista módon nyakalni, mint bort vagy sört vagy tiszta vizet.
    Kit olvasok? Bárkit, akin látom, hogy muszáj volt írnia. Csak az nem érdekel, aki kevesebbet akart az írástól, mint én az olvasástól. Én, az olvasó, türelmetlen vagyok, amíg fel nem nyitom a könyvet, és türelmes, miután felnyitottam. Ezt mindenkinek ajánlhatom, bevált.