Körkérdést indítunk útnak a magyar költészet állapotáról: szeretnénk az Költészet és az Olvasó közötti párbeszédnek újabb átjárót nyitni, segítve az árnyalatok megfogalmazását, ösztökélve a megértés és elfogadás, a közeledés gesztusait. A válaszadásra felkért költőktől az alábbi három kérdésre (vagy csak valamelyikére) kértünk választ:

    1. Hogyan látom a mai költészet olvashatóságának határait „Én, a Költő”?
    2. Vajon milyen befogadói tapasztalatra épülhet-építhet a mai költészet?
    3. Kit és miért olvas, ajánl olvasásra?

Döbrentei Kornél

A költészet: giroszkóp

    1. Szerintem nincs „mai” költészet, csak költészet van. Ez a művészeti ág örök kategória. Azt viszont nem tagadom, hogy a költészet „megélése”, megérthetősége lelkiállapot kérdése. Tanulmányt érdemelne a XX. század végi ember érzékenysége; a materiális javak bűvöletében, a „racionalizmus”, uram bocsá’, a globalizmus nevében lemond arról a tartományról, amit (amelyet) nem lehet számítógépbe foglalni, fogalmazni, merthogy a számítógépnek nincs gyerekkora, s ezáltal csupán annyi az asszociációs rendszere, amennyi a kezelőjének. Aki lemond a művészetről, az a szellemi autonómiájáról mond le, arról az – lehet, hogy idealisztikus a megfogalmazás – embertervről, ami, többek közt, a Teremtés lényege. A költészet értelme ugyanis: kilépni a sorból, meghaladni az egyszeri, ránk mért fátumot, a lineáris egymás után következést; a költészet giroszkóp: irány a pokol vagy a mennybolt. E két princípium ily meggyőzően találkozik abban az Ady-versben, melynek címe: Héjanász az avaron.
    2. Akadnak, akadtak történelmi korszakok, amikor a művészek önfeledten hódolhattak a szépségnek, a harmóniának, tehát „értelmezhették” a teremtést, végigjárhatták a kérdést: mi végre vagyunk a világon? Ám olyan régiókban, mint például a Kárpát-medence, luxusnak számít az ezzel való foglalatosság, mivelhogy itt annyi igazságtalanság, méltánytalanság történt, hogy akár egy közepes igazságérzékkel megáldott-megvert művésznek is rá kell döbbennie, hogy az esztétikumnál fontosabb az etika, vállalniuk kell az itteni írástudóknak az igazság kimondását; természetesen az a nagy művész, aki ezt a mindannyiunkat mélyen érintő, irritáló alaplényeget a megfelelő igényességgel képes kimondani. Végül is itt, pontosabban erről ismerszik meg a költő: hogyan képes többrétegűn, tehát nem publicisztikai szinten megfogalmazni, mi fáj. A mai magyar történelmet, népsorsot látva-tapasztalva úgy vélem, hazánkban a költészetnek még elévülhetetlen létezése van. Botorság azt hinni, hogy a költészetet meghaladhatja a történelem.
    3. Albert Camus-től A lázadó embert javaslom.