Székesfehérvár

A harmadik évezred küszöbén

    Kevés település mondhatja el magáról, hogy nevének említése nélkül a magyar történelem megírhatatlan, Fehérvár azonban ezek sorában is az első helyek egyikét foglalja el.
    Székesfehérvár nemcsak az egyik legősibb magyar város, de országunk történelmében betöltött egyedülállóan kiváltságos szerepe folytán nemzeti önazonosságunk egyik kitörölhetetlen szimbóluma is. Jelkép, melynek múltját minden magyarnak ismerni illik, határokon belül és túl. Bennünket, e város szülötteit és lakóit eltölthet ugyan jogos büszkeség e körülmény folytán, de nem feledhetjük, hogy ez a história elsősorban olyan kötelezettségeket ró ránk, mai fehérváriakra, melyekkel mások előtt is bizonyítani tudjuk, hogy a történelemben elnyert rangunk ma is példaadó minta lehet, mert európaiságunkkal, őseinktől, barátainktól és – horribile dictu! – ellenségeinktől is örökölt szellemiségünkkel – mint mindig – most is felül tudunk emelkedni mindennapjaink embert próbáló ellentmondásain.
    A Géza fejedelem által alapított város Szent Istvántól kezdve a magyar királyok koronázási és temetkezési helye, a koronázási jelvények és a legértékesebb ereklyék, a levéltár és a legfontosabb krónikák őrzője, az egyházi zene alkotóműhelye, országos vásárok és időszakos pénzverések, fontosabb törvényhozó napok és később országgyűlések színhelye volt.

A Fő utca (egykor: Nádor utca) a Nepomuki Szent János-templommal és a Szent István Király Múzeum (a korábbi rendház), tűzfalán Melocco Miklós Mátyás király-emlékművével

    Neve már nyelvünk legkorábbról fennmaradt mondattöredékében is ott szerepel „feheruvaru rea meneh hodu utu rea” ómagyar formájában.
    Ez a hadi út nemcsak a város kialakulásában volt meghatározó, hanem sajnos balsorsában is. Az elmúlt 1000 esztendőben bármerről és bármerre vonultak ezen a tájon a seregek: Alba Regia, máskor Stuhlweissenburg vagy Isztolni Belgrad mindig útjukba esett. Az ország kevés városa élt át annyi ostromot, lett légyen szó tatárjárásról vagy a német terjeszkedési hajlamról, törökdúlásról vagy világháborúról, mint a mi városunk.
    Szinte nem is lehet kiemelni, hogy melyik volt Székesfehérvár történetének legnehezebb korszaka. 1543-tól másfél évszázadon keresztül a Török Birodalom északnyugati határának egyik legjelentősebb végváraként szerepelt a háborús krónikákban. 1688-ban sikerült a törökök kiűzésével a várost felszabadítani. A város és a vár a Rákóczi-szabadságharc idején sem veszített jelentőségéből: a Habsburg-hadsereg egyik legfontosabb bázisa lett.
    A császári csapatok többévi blokád ellenére makacsul védték a város erődítményeit. A kuruc hadak csak rövid időre foglalták el. Hosszú évtizedek harcai nyomán indult lassú pusztulásnak és tűnt el teljesen a föld színéről a magyar középkornak talán legnagyobb román stílusú királyi bazilikája.
    A szatmári békét követően Fehérvár az ország sok más erődítményének sorsával osztozott: védműveit felrobbantották, falait lerombolták, sáncárkait betemették.
    Az ősi vár, amely évszázadokon keresztül védte, óvta, felügyelte a hadi utak keresztezte föld lakóit, örökre eltűnt.
    Mária Terézia püspökséget alapított városunkban, felépült a barokk Székesfehérvár. A barokk ma is meghatározza építészeti és művészeti arculatát. Jónéhányszor kapott a város fontos hangsúlyt a világpolitikában is.
    1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján, amikor Magyarországon rendezték az eucharisztikus világkongresszust, az államalapító városa az ünnepségek egyik legjelentősebb színhelye volt.
    Nemzeti identitásunk őrzéséhez és ébrentartásához az elmúlt évtizedekben is kiemelkedő módon járult hozzá Alba Regia. Az 1972-es millenniumi megemlékezések, majd a török alóli felszabadulás 1988-as rendezvényei, Szent István király halálának 950. évfordulója mind egy-egy építőköve volt a nemzeti tudat ápolásának. Ahogy az volt a honfoglalás millecentenáriumi és lesz reményeink szerint a 2000. év ünnepségsorozata is.
    Alba Regiát több mint ezeréves történelme során mindig a nyíltság, a másság tisztelete, a mások iránti megbecsülés, az értékek befogadása, a világrafigyelés, az európai értékek integrálásának vágya vezérelte. Ezért válhatott azzá, ami.
    Most, amikor a magyar nép azt az évezredes vágyát kívánja ismét megvalósítani, hogy a nagy Európa szerves része lehessen, Székesfehérvár városa és lakossága fontosnak tartja, hogy történelmi tradíciói jogán példamutató szerepet töltsön be a küszöbön álló harmadik évezredben is.

Lőrinczy Attila