Németh István Péter

Naplósorok a labirintusról

Parancs Jánosnak ajánlom

Diákvárosom, Pápa, közléin át,
később Velence rióin keresztül-kasul loholni jó volt,
boldogan tévedtem volna el ott valahol,
miképpen Eger vagy Buda kazamatáiban fogva kezed,
ugyanúgy Tapolca alatti barlang-folyosókon is,
mígcsak nem állja utunk a tiszta karsztvíz.

Mozihomályból filmbéli fehér egérkét láttam veled,
amint egy kísérleti makett útvesztőiben tájékozódott
emberi képességeket szégyenítőn.

Láttam nagy fényben –
nélküled untattak kastélyparkok ápolt sövényei.

Azt hittem hát, tudok valamit a labirintus-élményről,
hiszen diploma előtt még latin memoritert
is farigcsáltam magamnak:

Dedalus sine alis natus est.
Tamen alas agglitunat
et vult Deiis esse similis.
Caelum est Deorum,
terra est hominis
et sors hominis est labyrinthus.

Homo ex labyrintho
non potest nullo tempore eire.
Tamen necesse est experire quod
homo exeat ex labyrintho.
Etiam tum, si homo per eam rem vitam perdit.

Most kölyökkori szobám sarkában állok a polcnál,
keresek magam-se-tudom mit Anakreontól Zelk Zoltánig,
s úgy emelem le a könyveket sorra, nyugtalanul,
mintha felőlük nyílhatna valami titkos járat
máshova innen, mögülük, falakon túli másik világba.

Tapolcai képeslapok

Hegy, vadgesztenye mögött

Lerogyott, behavazott bölény
lett a Szent György-hegy az idén
is, és marad már a télen át.
De roppantul megrázza magát
majd langyabb éjen, ha egy szösz rügy pattan.
Millió éve moccanatlan.

Malom a Baumberg sétányon

Egy molnárkéztől várna
tán valamit még? Ahogy rajta igazgat.
De moccanatlan a malomkerék,
s csak nézi, nézi a tó tükörét,
hogy mért nem forgó magzat
az árnya?