Kalász László

Fogy már életemnek

                                 hossza
fogy már életem s a vége:
vágy: mint lelek emberségre

szállok szálló madarakkal
úszom tátogó halakkal
fogy már életem s a vége:
vágy: mint jutok emberségre

fának s szirmodó virágnak
rétnek: szélűzte világnak
példájaként: példa leszek:
életemben csodát teszek

lassan: száguldó vadakkal
egyre inkább iramodok
s hiszem hogy ember maradok

A percenként

                           változó
                                        valóság
kikezd s elhagy a türelem
a természet leéli sorsát
s nem törődik velem
országolj fennen te kis ország
ne ház légy de haza
maradj te a maradandóság
folyton újuló fundamentuma
világolj bennem Magyarország
aprócska kilométerek
is szabhatják az ember sorsát
nemcsak decemberek

Úgy kápráztat

                                    már a fényesség
gondjaim észre sem veszem
egy dolgom lenne: az éberség
de álom száll rám hirtelen
s olyan nagyra tágul pupillám
hogy egész világ belefér
szívemben szökdös minden villám
fényekért és emberekért