Búcsú Kalász Lászlótól

1933–1999

    A „barát, barátság mindörökre” kötelessége szavakat írat és mondat velem, pedig Kalász László halála némaságot, csendet parancsolna, mert a csend most Isten néma jajszava a Bódva völgyében, ahol annyi szenvedés után elpihent „barna teste”, és halálával közelebb jött hozzánk „a világűr magánya, hidege”…
    Ötvenedik születésnapján, Miskolcon Fodor András emlékezetes esten köszöntötte. Hatvanadik és hatvanötödik születésnapja is életigenlő ünnep volt. A hatvanas évek elején-közepén új eszményekkel és értékrenddel jelentkező Hetek virtuális költőcsoport most négy főre fogyatkozott. Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon mindig megvallották Kalász iránt érzett szeretetüket. Tíz verskötet, hét önálló, két válogatott és egy gyűjteményes könyv bizonyítja: talentumával jól sáfárkodott, megőrizte és gyarapította. Győrben Nagy Lászlóval együtt vehette át a Radnóti-díjat, József Attila- és Szabó Lőrinc-díjjal is kitüntették. A Bódva völgyének olyan büszkesége volt, mint a szalonnai Árpád-kori templom, amely „Német tatár török felett” őrizgetett „magyar eget / német tatár török alatt / körötted magyar föld fakadt (…) csöpp példája kicsiny hazámnak / mindig mosolygok mikor látlak / folyton újulsz miként országom / – ’Erős várunk…’ – fakad a számon.”
    A szülőföldjén maradt, pedig őt is vonzották a „Jeszenyin-kék távolok”. Egybeforrt országszélre vetett szülőföldje sorsával. A föld és a rajta termő fa egymást éltető, szépítő és gazdagító kölcsönösségét bizonyította, Illyés igazát példázta: „A szél kihívásaira a fa gyökereivel válaszol”. Sok embert ajándékozott meg szeretetével, barátságával, sziporkázó jókedvével. Költészetünk anyakép-vonulatában az Anyámnak kontya van remekmű. Az emberi létezés, az élet, a teremtés titka, az anyaság titka a kozmikus létezés szférájában, a nyári éj tengerében szárnyal magasra: „Csak akkor leszek a kedvesed / ha kerek kontyod lesz neked; / ha mint anyám: első jajomra / gyógyírt találsz minden bajomra.”
    Tizedik kötete sem posztumusz könyv. A Nagy jövő mögöttünk a szakadatlan időt érzékeltető, ciklusok nélküli, fontos lírát, életművet kiteljesítő verskötet. Ő valóban tudta, „A líra / gyönyörű madár”. Megtalálta a mítoszt, „a mesét / egy hóvirág tövében…”. Neki a Kalevala egyszerre élmény, látás- és szemléletmód is. A Bódva-völgyi tárgyi valóságból és életanyagból szuverén, egyéni lírát teremtett, életműve magas íven helyezkedik el.
    A világvége-hangulat kufárjai ellenében hirdette: Nagy jövő mögöttünk. Nagy László „Kinek fáj emberek, / ha az élet ér-fala átfagy / s dörrenve megreped?” kérdésének alakváltozata: „kinek fáj ennyi fájdalom / hogy jaj helyett dől szájamon / az ének”. De profundis kiáltott: „Vad ujjal int / az intelem: / ki véd meg engem istenem!” A „kő-idő lezuhogott”. Ratkó József igazát, szépségét életével példázta: „Mindenütt lehet élni, / Mindenütt kell élni. / Meg kell tudnunk lakni ezt a hazát / és szolgálni azzal is, hogy beléhalunk.”
    Szava perfektummá vált, sorsa bevégeztetett: „golgoták a domboldalak / gondjaim már feszületek / mosom kezem Bódvánk vizében / utána felfeszülhetek”. Áldáskívánást fogalmazott megrendítő szépségű szerelmes versének zárszavaiban: „gyümölcs vagy gömbölyű / egyetlenegy falat / gyümölcsből csengettyű / gyümölcsből zuhatag / ígéretgyönyörű / jövőnknek jele vagy / gyümölcsöző ölű”.
    Kalász László vigasznak hagyta ránk erős hitét, azt a bizonyosságot, hogy elmúlnak földi dolgaink, „… de ez az ég / de ez a szél / de ez a domb / meg ez az ér / megmarad”. Bella István Virágrög Kalász László sírjába című versében vérbeli tehetséggel fogalmazta meg: „Most földbe vet, le is arat, / fénnyé őröl, zsákjába rak / a Gazda; ami vagy, az legyél, / Kalász voltál. Most már kenyér.”

Cs. Varga István