Mirnics Zsuzsanna

A fal felé fordult elme

„Mindenki kábítja magát valamivel”
                                                            P.


„Senki sem lehet szabad,
aki szenvedélyek rabságában él”
                                                            Pythagorasz


N. P.-nek, B. A.-nak és Sz. G.-nek, reménnyel

Személyes

    Ahogy a foltos villamosüvegen át a szürke, lucskos várost néztem, szálakként csapódtak fel belém a gondolatok. Nagy kupacnyi, kusza papírcsomagot vettem elő, és lapozgatni kezdtem.
    A villamos csikorgott, ez időnként személytelen hangot illesztett abba az ismeretlen szépségbe, amelyet átéltem egy-egy sor olvastán. Felemeltem a fejem, és egy pillanatra félrehúzódott bennem az a fátyolszerű homály, amely mögött már évek óta némán kísér egy régi élmény. „Mindenki kábítja magát valamivel” – jutott eszembe az egykor belém vésődött mondat, és újra láttam P. szép, sima arcát és hallottam meleg, lágy hangját. Néha még elgondolkozom róla, hogy most merre jár. Már csak megmagyarázhatatlan, furcsa űrt érzek ezerarcú, régi énemre emlékezve.
    Zajok, neszek pislantottak a lapok közé, én pedig – legalábbis elhittem – beléptem abba a világba, amelyben hihetetlenül vonzó, sokszínű, sosem látott élmények fogadtak. Talán magyarázat önmagunkra, azon túl is, amit a könyvek írnak. Talán csak érzések és testi romlás.

Valami más

    Transzállapot¹ vagy módosult tudatállapot. Befelé fordulás, magunkba figyelés, a belső, személyes, lényeges dolgok tiszta átélése. A belső képeinkkel való játék lehetősége. Egy bennünket érzelmileg mélyen érintő, szimbolikus tartalmakból összeálló, saját, személyes „film”, amelyet önmagunk részére vetítünk és önmagunk nézünk, mert csak mi és egyedien mi értjük. Saját magunk által tudattalanul megtervezett történet hősei vagyunk, önmagunk számára is kiszámíthatatlan kimenetellel. Vagy másképpen: egyedülálló alkalom, amikor nagyon-nagyon boldognak érezzük magunkat, és páratlanul erős, mély érzést élünk át.
    Számomra például ezekhez a sorokhoz fűződtek egykor megmagyarázhatatlan, mély érzések, amelyek később lehetővé tették számomra egyes filozófiai gondolatok megértését.
    „Úgyse hiszi senki el magának, / hogy amit lát, az tényleg van. / Hanem várja, hogy a valódi látványt / jelző kürtszó felharsan. / Szól a kürt, fellibben a függöny, / amit most látsz, az tényleg van. / Kár, hogy mikor körbenéznél, / a szélben a mécsesed ellobban.” (Kispál és a Borz: Zsákmányállat)
    A módosult tudatállapot elménk mélyebb rétegeire nyit rálátást. Jellege és megélése erősen függ személyiségünktől és természetesen attól a módtól, ahogy eljutunk megtapasztalásáig. Ha a világ minden ezzel rokon jelenségét egyik pillanatról a másikra megszüntetnénk, sokkal szegényebbek lennénk. Nem létezne például játék, mély barátság, művészet, önismeret, hit, sőt szeretet sem, hiszen e fogalmak egyes mély, fontos, érzelmileg hangsúlyos vonatkozásait mind-mind a valóságra beszűkült, pszichés szinten viszont nagyon hangsúlyos, személyes jelentésű állapotban ismerjük meg. A transzállapotra „ráismerünk”, még akkor is, ha keveset tudunk róla. Létezésén az sem változtat, hogy racionális világunkban észleljük érzéseink tárgyiasulását és elértéktelenedését.

Mikor és miért?

    ltalánosságban elmondható, hogy a módosult tudatállapot olyan pillanatok jellemzője, amelyeket érzelmileg és/vagy tapasztalat tekintetében egyfajta különlegesség jellemez. Mindannyian érezhetünk így. Az élmény gyakran szimbolikus jelentőségű, ezen a módon súlyt nyerhet például egy találkozás, egy jelentős színdarab vagy zeneszám. Tapasztalatunk erősen rögzül bennünk, életünkben „továbbvisszük”, viszont az eredeti élményt általában nem tudjuk feleleveníteni, újra átélni. Olyan ez, mint az álom: csak nyomelemeiben emlékszünk rá, de később napokon át be-bevillan nekünk töredéke, egy-egy foszlánya, amelyből tanultunk valamit. Lehet, hogy hatására egy kicsit másképpen látjuk a világot.
    Mindennapjainkban a rutin uralkodik, s csak néha tör magának utat a hasonló kivételesség. Közben gyermekből iskolássá, iskolásból kamasszá, kamaszból felnőtté leszünk, ami megannyi új alkalmazkodási formát követel meg tőlünk. E krízisek megoldását azonban mindig segítik a hasonló kivételes élmények. Azokban az időszakokban, amikor személyiségünk valamely más formává épül át, gyakran érint meg bennünket a transzállapot.² A szokásostól eltérő, racionális szinten irreális tapasztalataink, igaznak hitt, igaznak átélt álmodozásaink esetenként az elmebetegség szintjét is „súrolhatják”. Hangsúlyozni kell azonban, hogy mindez viszonylag általános jelenség, természetes kémiai/lelki/spirituális folyamat és az egészséges ember életének része.
    Az sem ritka, hogy egy-egy fejlődési krízis, a személyiségfejlődés valamely átmenete fennmarad, a válságot, a „se itt, se ott” érzést hordozó napjaink nem alakulnak újra zökkenőmentes, hétköznapi rutinná, mert a továbblépési lehetőségeket nem tudjuk kibontani. Ez több okból is történhet: a külvilág nem ad számunkra kibontakozási utakat, esetleg belső kétségek közt vívódunk. Ilyen esetekben élni is fáj, és gyakran vágyunk egy jelzés, „útjelző állapot”, személyes, szimbolikus megoldás után. Minden porcikánkkal a boldog, kivételes pillanat felé sóvárgunk. Gyakran a magány vagy az unalom az, amely ezt a vágyat szüli.
    A transzállapot is szép, de mi ilyenkor nem pontosan ez után, hanem bármely más olyan szépség után vágyódunk, amely felvillanthatja számunkra a menekülés lehetőségét.
    Időnként a csoda káros alakjában érkezik a világból. Talán csak azért, mert a valóság nem nyújt, s mi magunk nem teremtünk szép és jó csodát.

Sötétbe vesző szépség

    Idézetek A pszichedelikus élmény (The Psychedelic Experience) című, drog által elért módosult tudatállapotokhoz „kalauzként használható” mű A Pszichedelikus ülés alatti utasítások (Instructions During a Psychedelic Session³) című fejezetéből:

    „Minden helyet, amelyet levegő ér, a tudat is átitat.”
    „Ismert helyek, rokonok, ismerős emberek álomszerűen jelennek meg előtted, vagy sötét üvegen keresztül tűnnek fel. Ha átéled ezt az élményt, a gondolataid nem lesznek hasznodra. Ne törekedj arra, hogy megmagyarázd, ez a mentális programod természetes válasza.”
    „Már nem találod régi személyiségedet. Nem találod, és úgy érzed, sohasem leszel már az, aki voltál.”
    „hősök és démonok mágikus színházában vagy…”
    „kreatív értelmed ebben a világban a bűvész, ezek mind a fal felé fordult elméd termékei”
    „Nem anyagi természetűek, hiszen az üresség nem bánthatja az ürességet.”
    „úgy tűnik, extraszenzoros erővel érzel és kommunikálsz, pillanatok alatt utazol át időn és téren.”
    „Eksztatikus kaleidoszkópminták robbannak körülötted, minden elképzelhető alakzat életre kel.”
    „Ez elméd kreativitásának és erejének hatalmas leckéje. Elvonatkoztattál minden tanulástól, megismerheted önmagadat és elnyerheted a szabadulást.”

    Leginkább vágyakozást és csodálkozást érezhetünk e sorok olvastán. Csodálkozást, hogy mindennapi, materialista, megszokott világunkban ezek a különös, szokatlan, gazdag tapasztalatok létezhetnek, átélhetők, rendelkezésre állnak. Akárhogyan is szeretjük jól vagy kevésbé jól berendezett világunkat, e sorokban mindenki érzi a vonzó, az ott lappangó többletet. Átélői erről úgy beszélnek, mint „szavakba nem önthető érzésről”, amely a misztikus élmény elemeit hordozza. A hasonló tapasztalatokat követően több napra is szükség van ahhoz, hogy a drog hatására létrejött új rendszerben egyensúly teremtődjön, és a „gondolat- és képdarabok” vihara egy stabilabb lelki struktúrává alakuljon.⁴
    Ellenpéldaként néhány kép egy 13 éves kislány életéből⁵:
    „A vasárnap reggelek nagyon sivárak voltak…” „Már egyáltalán nem értettem magamat, nem tudtam, miért kábítózom vagy hogy mi máshoz kezdhetnék.” „A hasis már nem volt jó.” „Egyre több tablettát szedtem. Hol több izgatószert, hol nyugtatókat zabáltunk. Ha tehát ökörködni akartam a Soundban, akkor cappikat és Ephedrint kaptam be, ha meg nagyobb kedvem volt nyugiban ücsörögni a sarokban vagy a Sound mozijában, akkor Valiumot és Mandraxot hajigáltam magamba.” „Nem volt annyi eszem, hogy rájöjjek, mást se csináltam tulajdonképpen az elmúlt hónapokban, mint hogy módszeresen készítettem fel magam a H-ra”. (heroinra – a szerző megjegyzése)
    A csoda szokássá válhat. A pszichológia által szenvedélybetegségnek kategorizált problémákat egyes szerek krónikus, függéssel járó használata jellemzi.⁶ A szerek az élet részeivé lesznek, a mesterséges örömérzés, ellazulás vagy éppen a mindennapokban kivételesnek tartott élmények szükségletként jelennek meg a személy életében. A tudat mélyebb rétegei felzúdulnak, és felvillantják a személy felé az addig rejtve maradt szép, de esetenként keserű titkokat. Kezdetben szertől függően a nyugalmat, boldogságot vagy azt a szubjektív, személyes „tudatfilmet”, amelyet például egyes hallucinogén drogok által „tekinthetünk meg”. Egy idő múltán azonban a szerek bizonyos vélemények szerint megmutathatják, más nézetek szerint pedig szükségképpen megmutatják a másik oldalt: egymás és a világ gyűlöletét, a megalázó helyzeteket, az érzéketlenséget, a mélységes félelmeket, az indulati agresszivitást vagy a tartósan szétesett tudatot.
    A drogfogyasztás élménye kiemelt fontosságú szerephez jut az egyén életében. Ehhez nemcsak maga a nem mindennapi tapasztalat, de az állapotban tartózkodás bizonyos körökben általánosan ismert szabályai, a drogmentes világ cselekvéseitől gyökeresen eltérő drogos rutinok⁷ is nagymértékben hozzájárulnak. A belső élményt ezek a rituálék felerősítik, adott helyzethez kötik. A kivételesnek megtapasztalt természetes transzhelyzettől eltérően a kémiai alapon kialakuló hasonló élményt nem egyes személyek, tapasztalatok „hívják”, hanem a drogot bevevő személy aktívan alakítja az élményben részt vevők körét, bizonyos mértékig pedig magát az élményt is.
    Ez azonban nem szabadság, hanem kötöttség: a társak köre kezdettől fogva szelektív, valamennyiük összetartó ereje a másság és a kivételesség utáni vágy és maguk a szerek mint megoldás. Az egyén a kivételesség érzését (vagy illúzióját) személyekhez, anyagokhoz fűzi. Ez pedig továbbra is kötelezni fogja: önmaga pozitív megélése és a drog szoros kapcsolatba jut.
    A módosult tudatállapot a tudatos elmébe integrálásának szükségességét a droggal barátkozó egyén csak a kezdeti szakaszban érzi (és ez egyenlően érvényes mind az opiáttartalmú, mind pedig a hallucinogén drogokra). Az alkalmi drogfogyasztás még elintézhető azzal, hogy „jól akartam érezni magam, de a világ is sokat jelent számomra”, bizonyos időszakokban pedig kábítószeres élményekből, emlékekből „táplálkozhat” is a másságra éhes lélek. Általános jelenség azonban, hogy a szerek vonzása, a kivételes tapasztalatok és a szerek által kivételesnek észlelt személyek vonzása sok esetben erősebb.
    A drogfogyasztónak kezdettől szembesülnie kell azzal, hogy a megízlelt, kezdetben pozitív tapasztalat előidézésére a külvilág eredendően képtelen, és számára – bizonyos esetekben – semmilyen kötődés, semmilyen hétköznapi elmélyültség sem ér fel ezzel a belső realitással. Ennek következtében döntést kell hoznia arról, hogy az alkalmazkodást vagy a – kezdetben – feltétel nélküli, de kiszámíthatatlan, voltaképpen romboló boldogságérzést választja-e. A döntés igen sok esetben nem is az övé: a szeretet, elmélyülés élményét korábban sohasem nyújtó külvilágtól való menekülés „élettörténetére illesztheti” a drogot mint választást.
    Függetlenül attól, hogy egyes szerek nem idéznek elő függőséget, aki átéli a droggal járó kivételes élményeket és tapasztalatokat, törvényszerűen megszenvedi a természetes boldogságigénye és a hétköznapi élet ettől gyökeresen eltérő mivolta közti konfliktust.
    A csodától való függés a boldogság kényszerévé, a hétköznapokból való kilógássá, a kötelékek teljes felbomlásává válhat. A drogfogyasztás elsődleges veszélye a fizikai függőség, amely elsősorban az opiáttartalmú szerek, például a heroin esetében jelent veszélyt. Közismert tény, hogy az erős fizikai függőség elégtelen anyagi háttér esetén könnyen a perifériára juttathatja a drog fogyasztóját, megalázó, korábbi jellemétől idegen helyzetekbe hozhatja, és hozzászoktathatja ezekhez. A „kemény” drog beszerzési költsége előbb-utóbb eléri azt a határt, amikor egy második döntésre is sor kerül: a fogyasztónak fel kell tennie önmagának azt a kérdést: felhagy szenvedélyével, vagy illegális pénzszerzési lehetőségek után néz. (Nem mindig van választási lehetősége sem, hiszen életformája ekkorra már magával sodorhatja). A drogokra költendő pénz előteremtésének érdekében elkövetett bűncselekményeket összefoglaló néven beszerzési bűnözésnek nevezzük, és elsősorban a prostitúció, valamint a dealeri életforma veszélyezteti a „kemény” drogost.
    „Alig emlékszem vissza erre az időszakra. Alig érzékeltem az idő múlását. Hogy tél van vagy nyár, hogy szilvesztert vagy karácsonyt ünneplünk, mindegy volt nekem – egyik nap olyan volt, mint a másik. A karácsonyban csak az volt a megjegyzésre érdemes, hogy megint pénzt kaptam ajándékba, és így egy-két frájerrel kevesebbet kellett letudnom. Ebben az időben totál eltompultam. Csak magammal foglalkoztam. De már azt sem tudtam, ki vagyok. Néha kétségesnek tűnt, hogy élek-e még egyáltalán” – írja egy heroinfüggő 14 éves kislány, aki prostitúcióval kereste meg a mindennapi drogra valót6.
    A rendszeres drogfogyasztók lelkiállapotai a kezdeti boldog szakasz után már gyökeresen különböznek az előzőleg leírtaktól, leginkább a mélységes szenvedés és az erős eufória érzése váltakozik. Egy ilyen időszak mélypontjáról szól az idézet:
    „Ha valamelyikünkre rájött a turkey⁸, akkor a másik az összeomlásig kicsinálta. A saját ocsmányságunkat gyűlöltük a másikban, mert mindenki azt akarta bebizonyítani, hogy ő maga még nem olyan, mint a többiek.” „Pont egyformán le voltunk épülve. A drog minden emberi kapcsolatot szétrombol. Velünk sem volt másképp.” „Pedig mindig azt gondoltam, ilyen összetartó csapat nincs több.”⁹
    A kábítószer-fogyasztás még enyhébb, függőséget nem kialakító drogok esetében is életformává válhat. Az LSD-ről a mélyanalitikus, sőt droganalitikus modellek képviselői gyakran említik, hogy problémamegoldó szerepe lehet^{10 11}, a módosult tudatállapot során szembesítheti az egyént az aktuális gondjaival, azok megoldására vezetheti rá. Ugyanakkor viszont ezek a hatások oly mértékben kiszámíthatatlanok, hogy nincs biztos mód annak jóslására, vajon pszichés problémák aktualizálódása vagy ezek megoldódása következik-e be egy-egy „utazás” hatására.¹² Noha a hallucinogének függőséget nem, toleranciát viszont csakhamar kialakítanak, egyre nagyobb adagban szükséges őket szedni a kívánt hatás eléréséhez. Következésképpen a pszichés problémák előállásának veszélye is egyre fokozódik.
    A gondok LSD által való többszöri megoldódása olyan passzív beállítódást eredményezhet az egyénnél, amely lényege, hogy a szerre és nem saját akaraterejére – tehát kontrollálhatatlan tényezőkre – bízza gondolatvilágának alakulását, feladva az aktív, küzdő hozzáállást.¹³ Ennélfogva a transzcendenciaélmény és a csodálatos boldogság legalább ugyanolyan mértékben szoríthatják háttérbe a személyiségfejlődést, amilyen mértékben ezt előmozdíthatják.15
    Példaként egy olyan filmre szeretnék utalni, amelyben a főszereplő hallucinogén szerek látomásos jellegével éli át a hétköznapjait. David Lynch Lost Highway (Útvesztőben) című filmje kreatív, különleges, izgalmas fordulatokkal teli, elrettentő és kellemesen borzongató film, amelyben egy törpe egyszerre két helyszínen van jelen, a főszereplők mások alakját öltik, majd ismét visszaváltoznak, mindezt viszonylag irreális helyszíneken. Ha belegondolunk a főszereplő világészlelési módjába, ha a helyébe képzeljük magunkat, evidens, hogy a fent említett hatások veszélye miben áll (tekintetbe véve, hogy a hallucinogének hatása fokozatosan, hosszabb időn át cseng le).
    Más szerek, például az extasy vagy a marihuána, súlyosabb esetben az opiátszármazékok élvezőjüket az ellazultság és boldogság állapotába, kiszámítható eufóriába juttatják, amelyet bármikor átélhet, ha a drogot ismét beveszi. Reális az a veszély is, hogy egy kiskorú, felelősségérzettel még nem rendelkező gyermek, ha könnyedén hozzájut a felnőttek világában már elfogadott drogokhoz, akkor sokkal hamarabb beleesik a szerabúzus poklába is. Lélekben rátanulhat, hogy saját boldogságának nem a cselekedetei, hanem a szer az irányítója – s a kóros életformát úgy „öltheti magára”, akár más fiatalok a természetes felnövést. Mindezt alátámasztják a statisztikák is: minél korábban nyúl valaki hozzá a droghoz, annál valószínűbb, hogy függővé válik.
    A drogokról általában sokat tudnak az emberek. A magyar társadalomban rendelkezésre álló népszerűsítő szakirodalom részletesen közli, hogy melyik szer milyen érzést okoz, melyiktől mit lehet várni. Ismert, hogy az alkalmi fogyasztás általában nem tesz függővé, aki keresi, az tudja, hogy miként is lehet megtalálni az igényelt drogfajtát és -mennyiséget. Beszédtéma a szerek ára, az hogy drogok acid-partyn élvezhetők nagyobb probléma nélkül. Tudjuk, hogy a droggal élők a személyiségfejlődés és/vagy boldogság eszközének tekintik e szereket.7 A médiumokban közlik, hogy ma Magyarországon körülbelül ötvenezer a rendszeres drogfogyasztók száma¹⁴, és hogy még óvodáskorúak is esetenként próbálkoznak ezzel.¹⁵ A drogambulanciák elérhetők, cikkek foglalkoznak a jogokkal, amelyekkel a szer fogyasztói élhetnek a mentőállomásra kerüléskor.14 Olvashatjuk a szinte „kötelező”, intellektualizáló mentségeket a rossz világról, az eltorzult életről, a drogos költőkről, művészekről, zenékről. Kedvvel – és némi irigységgel – mélyedhetünk el a drogos mítoszokban.
    Nem állnak azonban a nyilvánosság rendelkezésére olyan hatástanulmányok, amelyek az egyes kábítószerek általános hosszú és rövid távú fizikai, lelki és szellemi hatását rendszeresen, módszeresen vizsgálnák, és amelyekre a továbbiakban társadalmi-politikai intézkedések is építhetők lennének. Csak feltételezhető, hogy mely személyiségtípus az, amelynek súlyosan káros a szerfogyasztás, és melyek azok a rizikófaktorok, amelyek egyértelműen ellenjavalttá teszik a szerhez nyúlást, illetve melyik az a személyiségtípus, amelynek alkalmasint jótékony hatású lehet egy ilyen élmény (legalábbis egyes pszichológiai kezdeményezések, pl. az LSD-terápia következtetni engednek a hasonló befolyásra is10). Egyszerűbben fogalmazva: nem tisztázott, hogy mit nyerhetünk, mit veszíthetünk a kábítószer által, milyen helyzetekben fogadható el, ha egyáltalán elfogadható.
    Ami a legfontosabb, a társadalomban nem merül fel a kérdés, hogy miféle pozitív alternatívákat kínálhat a károsító drogfogyasztás meggátolására, mely olyan szociálisan pozitív lehetőségek állnak rendelkezésre, amelyek ki tudnának elégíteni hasonló igényeket. Szinte ugyanennyire lényeges, hogy a család szintjén egyes szülők későn jönnek rá, hogy meg kellett volna tanítaniuk gyermekeiket odafigyeléssel korai gyermekkortól természetes boldogság felé törekedni, életüket aktívan értelmessé, széppé tenni, és végül ténylegesen átélni a boldogságot.
    Magyar valóságunkban igen gyakran fordul elő, hogy a drogpárti vélemények a kábítószerek veszélyét semmibe veszik vagy minimalizálják, a drogellenes szervezetek pedig elmulasztják az enyhébb szerek veszélyeinek hangsúlyozását. Ugyanezekről a kábítószerekről egyéb, például amerikai információs források jóval több, részletesebb rövid és hosszú távú veszélyt írnak le. Így például a magyar népszerűsítő szakirodalomban – könyvekben és honlapokon egyaránt – ritkán tesznek említést a marihuána rendszeres használata által okozott koncentrációs, memória- és figyelemzavarokról11, a kokain rendszeres élvezői közt bizonyos idő elteltével szinte napirendszerűen fellépő agresszivitásról, szexuális zaklatásról és kritikátlanságról¹⁶ és az LSD rendszeres bevétele által eredményezett tolerancia következtében létrejövő kiszámíthatatlan veszélyekről11. Nyilvánvaló, hogy a részletesebb kutatási eredmények nyilvánosságra hozásának és általános evidenciaként kezelésének a jelenleginél nagyobb visszatartó hatása lenne az „enyhe” drogokat kóstolgatók részére. Nem tartom igazán helyénvalónak azokat az érveket, amelyek az alkohol és a cigaretta hatásait a drogfogyasztáshoz viszonyítják (noha bizonyos szempontból kétségkívül jogos az összehasonlítás). A két probléma azonos vonatkozásai miatt az egyik társadalmi nehézség kezelése bizonyos korlátok közt a másik szenvedélyre is érvényes lehet. Az egyik káros szenvedély iránti társadalmi engedékenység azonban nem szolgálhat mentségül a másikra.
    Sokan úgy érvelnek, hogy az enyhe drogok fogyasztása nem szükségképpen vezet el a kemény szerekig, és a statisztikák is alátámasztják ezt az álláspontot. A nézet azonban annak is betudható lehet, hogy az enyhébb kábítószer hatását elsődlegesen az erősebb szerek későbbi fogyasztásával vagy az „enyhe” drogok rövid távú hatásai által mérik. Jóval kevesebb figyelmet kapnak a droghatások hosszú és rövid távú élethelyzeti/pszichés szempontjai. Ha ugyanis adott fogyasztó pszichésen elfogadja a mesterséges hangulatjavítást mint a világ olyan általános szemléletét, amely őt egyedivé teszi, másoktól megkülönbözteti, számos rejtett hatásra van okunk következtetni. A tényleges pszichológiai kimenetel csak hosszú távú kutatásokkal, gondosan megválasztott pszichológiai módszerekkel és a beilleszkedés empirikus mérése által tisztázható.
    Amíg nem állnak rendelkezésre hasonló adatok, elfogadhatjuk egyes kábítószerek „ártalmatlanságát”, bár azonnal adódik az a kérdés, hogy milyen is egy passzív örömkereső, a transzcendenciából fogyasztási cikket kialakító, öncélú érzésekért élő nemzedék? Másrészt a „kemény” drogra átszokott fiatal vagy gyermek megrázó, szomorú beszámolóján „átsüt” az az érzés, hogy a hangulatjavítás és boldogság mint cél fokozatosan „vezetődik át” a minél felhőtlenebb pozitív érzések kívánásáig, tehát a minél erősebb drogok felé. Valóban lehet ezeket a szereket felelősségteljesen használni?

Hogyan másképp?

    Egyes vélemények szerint a droghasználat mai gyors terjedése kortünet: rámutat arra, hogy a XX. század végi társadalmak élete mennyire kicsúszott az emberre szabott kerékvágásból, hiányoznak az igazi embert nemesítő célok, a valós szellemi tartalommal rendelkező értékek, a megindító, megtisztító érzelmek, gondolatok, az őszinte kapcsolatok. Rutinból élünk. Megállás nélkül ismételgetjük ugyanazokat a sablonokat, naponta végigjárjuk a jól ismert gondolatösvényeket. Az egyén boldogtalanul éli sablonos mindennapi életét.
    E problémákat számos nagy filozófus, társadalomkutató áttekinti, de a drog mint megoldás legtöbbjüktől távol áll. Példájuk is bizonyítja: a társadalom nem mentheti fel személyes felelőssége alól az egyént. A társadalom romlásáról szóló drogpárti véleményekben a szemlélő passzív álláspontja jelenik meg (és egyfajta burkolt megideologizálás is). Annak, aki tud bízni, hinni, küzdeni, saját erejére támaszkodni, egyértelmű, hogy a jelenlegi – noha nem egészen jó – társadalmi rendszer valamely zugában életét aktívvá, hasznossá téve tud egyedüli értelmes módon élni. Ez kétségtelenül nem kényelmes, és időről időre egyáltalán nem boldogságot eredményező helyzet. Ha számba vesszük azonban azokat az ismérveket, amelyek a személyiségpszichológia nagy gondolkodói szerint emberré tesznek bennünket, azzal a véleménnyel kell találkoznunk, hogy minden életszakaszunk tapasztalatrendszerében helyet kap a boldogságon kívül a szenvedés, a magány, a kétségbeesés vagy a szégyen kínzó érzése is.¹⁷ Ezen ellentétek megtapasztalása és feloldása, és nem önmagában a boldogság építi a személyiséget.
    Egyéb szempontokkal is indokolható a kábítószer-fogyasztás. Egy fiatalember véleményét idézem:
    „Amikor Galilei felfedezte a távcsövet, és segítségével először vizsgálta át alaposabban az éjszakai égboltot, arra a következtetésre jutott, hogy a világ talán mégsem teljesen úgy működik, ahogy azt addig elképzelték.
    Mitől fél a társadalom? Attól, hogy elveszti az ellenőrzést polgárai felett, vagy attól, hogy a polgárok veszítik el az ellenőrzést önmaguk felett? Attól, hogy a társadalomnak kell vállalnia a felelősséget a drogosokért?
    A drogok nem kábítószerek, hanem olyan eszközök, amelyek felelősségteljes, elővigyázatos használatával az ember visszatalálhat gyökereihez, megismerheti önmagát, és segítséget kaphat mindennapi életének alakításához is.”7
    A vélemény egyik része a hallucinogén drogok önismerethez vezető/szorongásoldó hatására vonatkozik, míg a másik érve az élet jelentéséhez és a gyökerekhez visszatalálást emeli ki. Feltűnő azonban a sorokban rejlő beilleszkedési kudarc, amely esetleg a beilleszkedés visszautasítását is jelentheti. Kétségkívül igazat ír a tekintetben, hogy a drogfogyasztás veszélyezteti a társadalmat, és kontrollálhatatlanná teheti annak tagjait. Tegyük fel azonban az ellentétes irányú kérdést is: Miféle alternatívát kínál ezzel szemben egy általános drogfogyasztó társadalom? Az ösztönelven működő freudi társadalmat? Az anarchiát (amely drogos körökben a jelenben esetenként valóban működik)? „A dzsungel törvénye” elvet? A David Lynch-féle Lost Highway-világot? A huxleyi Szép új világot?
    A fenti idézet szerint a drogfogyasztás indokai nyilvánvalóan az emberi lét ősrégi kérdéseiből is adódnak: Az emberiség elvesztette kapcsolatát gyökereivel, nem tudjuk, honnan jöttünk, hová megyünk, sejtelmünk sincs arról, kik vagyunk, csak hányódunk egy olyan életben, amelynek az értelmét a ma elterjedt álláspont szerint egyedül mi adjuk – és talán az egész emberiség eddigi, jelenlegi élete értelmetlen, minőség nélküli eseménysor.
    Ha ez a kérdés valaki számára hirtelen nagyon nyomasztóvá válik, ennek a logoterápia megteremtője, Frankl¹⁸, valamint a transzperszonális pszichológia felfogása szerint két oka lehet. Egyrészt valamely más komoly pszichés problémája áll fenn, amelyből adódóan a személy egész élete céltalannak, üresnek tűnik, és egy kis önismerettel, aktív megküzdéssel, segítséggel előbb-utóbb kilábalhat a problémából. (Közben életének célja, értelme is felbukkanhat.) A másik lehetőség, amellyel viszont a transzperszonális pszichológia foglalkozik bővebben, a valódi „egzisztenciális patológia”¹⁹, amikor is egyéb probléma nincs. Ebben az esetben – vallják az irányzat követői – a meditációval és a jógával, de nem kevésbé a művészet és tudomány vagy éppen a vallás által lehetséges a kínzó érzések meghaladása és a transzcendens élmény, a spirituális fejlődés elérése.
    A – drog nélkül elért – transzcendencia iránti igény és a boldogság vágya, sőt bizonyos értelemben még az emberi szükségletek ismerete sem nőtt bele a társadalomba. Mi több, a nyugati világ emberképében a módosult tudatállapotok jelensége egyfajta hárítással találkozik (a keleti társadalmakban nem). Ezen belül az élet jelentésének kérdése – noha végső soron kevés ennél lényegesebb probléma van egy ember részére – napjainkban igen ritkán merül fel, s mindenki evidenciaként kezeli, hogy a személyes jelentés megteremtése mint cél és feladat valamennyiünk részére adott, szorosan egyéni probléma. A jelentés megtalálásának hogyanja szintén senkit sem érdekel, ezt példázzák a múltban megjelent hasonló kríziseket elfojtó szülők vagy azok a tanárok, akik ellentmondásos értékeket közvetítenek a fiataloknak, de nem törekednek arra, hogy életcélhoz segítsék őket. (Természetesen a társadalomban is „benne van”, hogy ez nem feladata egy tanárnak vagy szülőnek.)
    Tehát, mivel a személyes jelentés problémája széles körű társadalmi elfojtás alatt áll, a legvilágosabb út „az élet értelme és a nyomravezető spirituális élmények megszerzésére” a hallucinogén drogok irányában adott. Bekövetkezik tehát az az illúzió, miszerint az élet jelentését „be lehet venni”. Arra sincs igazán jó felelet, hogy valamely hasonló krízisben miért ne válasszunk egy ilyen megoldást. Az egzisztenciális, a személyes élet jelentésével kapcsolatos krízisek kezelésének alternatív módjai még a pszichológián belül is csak az újabb nemzedékek részére ismertek, a klasszikus terápiás módszerek mindezt nem képesek nyújtani, hiszen még fogalomrendszerükben sem szerepel „az élet jelentése”. (Nem is beszélve arról, hogy a pszichológia társadalmi értelemben nem mindig népszerű, és az ilyen gondokkal küzdők egyébként sem szívesen fordulnak szakemberhez.)
    A természetes, drogmentes transzcendencia szükségletéről először Abraham Maslow²⁰ írt, akinek ma általánosan elfogadott piramismodelljében a transzcendencia-szükséglet a szükségletek legmagasabb és legspecifikusabb típusát képezi. Elméletében kivételes örömmel és tapasztalattal járó „csúcsélmények” általánosan ismert jelenségéről olvashatunk. A droganalitikus modellek a transzcendens élményeket a tudattalanból származtatják, abból a szférából, ahol ösztöneink is gyökereznek.²¹ Ken Wilber, a transzperszonális pszichológia legnagyobb alakja – tetemes kultúrközi kutatási anyag és számos elmélet integrálása után – fejlődési modelljében a pszichológiai fejlődés három olyan spirituális/transzperszonális szintjét említi, amelyek csak meditációs technikák és más spirituális módszerek útján közelíthetők meg, érhetők el. Ezek közül valamennyi a belső és a világgal való harmónia megteremtésének egy-egy lépcsőfoka. Wilber modellje – amelynek ismertetése messzemenően meghaladja a jelen tanulmány kereteit – a kábítószerekkel élő csoportok élményeire és ennél jóval szélesebb körű jelenségekre egyaránt magyarázatot kínál (egyes parajelenségek, a testen kívüliség élménye, fejlettebb személyiségszinteken megjelenő pszichózisok stb.).
    „Wilber szerint transzperszonális élmény kíséri az énfejlődés fázisai közti átmeneti periódusokat, ahol az én korábbi definícióját revideálni kell, azaz ahol az én kognitív struktúrája összeomlik. Ezen túlmenően azonban Wilber olyan énfejlődési folyamatot feltételez, amely csúcsán az élet utolsó szakaszában »az identifikáció egoisztikus formáit« a »közös identitás tartós élménye váltja fel«: A személyiség fejlődésének e magas szintjein »az énközpontúság egyfajta kozmikus, univerzális tudatnak rendelődik alá«, és a személy életét egy gazdagabb, spirituális szinten folytatja.”²²
    A természetes úton átélt – és ahogy ezt Wilber modellje is mutatja, mindenki által természetes úton átélhető – transzállapot egyik legszebb formája a világ mélyebb, teljesebb átélését magasabb személyiségfejlődési szinteken lehetővé tevő kivételes tapasztalat. Nagyszerű példája a Borges egyik novellájában leírt élmény, amely egy rab életében következik be, aki igen fáradságos, több évtizedes keresés után szinte „látja” a világ működését.
    „Én egy igen magas Kereket láttam, amely nem előttem volt, de nem is mögöttem, nem is mellettem, hanem mindenütt és egyszerre. Ez a kerék vízből állt és tűzből is, és – habár látszott a pereme – végtelen volt. Összefonódva, mindaz a dolog alkotta, amely valaha lesz, van vagy volt, és én e tökéletes szövedék egyik fonala voltam, és Pedro de Alvarado, aki a kínokat mérte rám, egy másik fonál. Itt voltak az okok és az okozatok, s elég volt látnom azt a Kereket, hogy egészen megértsem a maga végtelenségében. Ó, a megértés boldogsága, amely nagyobb a képzeletnél, a megérzésénél! Láttam a mindenséget és láttam a mindenség rejtett szándékait.”²³
    A szokásostól eltérő tudatállapotok és az ezekre magyarázatot kereső Wilber-modell tanulsága, hogy az emberben van igény a lelki önismereten túl a természetes úton elérhető spirituális önmegismerésre, és a meditációs állapotok a drogos élmények és egyéb, ma még megmagyarázhatatlan jelenségek a racionális személyiségfejlődést meghaladó személyiségszintek elismerését és elfogadásának igényét hordozzák a társadalom felé.

Megküzdés

    Szükség van-e drogokra az egészséges, normális élethez? A válaszhoz nem szükséges életről, világról, problémákról, társadalmi ellentmondásokról beszélni. Számba vehetjük: Mi az, amit tehetünk problémáink ellen ahelyett, hogy droghoz nyúlnánk? Mi az, amit még megtehetnénk az áhított boldogság érdekében? Bizonyos jellemvonásaink gátolnak-e bennünket az aktív cselekvésben? Biztos, hogy a drog az, amitől fejlődhetnénk? Mely kevésbé népszerű, de egészségesebb utakat választhatunk a transzcendens élmény és/vagy boldogság felé vezető úton?
    Személyes véleményem az, hogy amíg nem tettünk meg mindent azért, hogy egy életet drog nélkül széppé, teljessé tegyünk – addig nincs ok arra, hogy bárki is megkívánja ezt az ismeretlen és veszélyes szépséget. Ha valaki kíváncsiságból csak kirándulást szeretne tenni a szerek világába – a transzélmények megtapasztalásának akkor is létezik más útja.
    Az emberi szükségletek részletesebb megismerésével,
    a transzcendencia igényének elfogadásával,
    a teljes emberkép szerinti nevelés megvalósításával,
    a társadalmi feszültségek társadalmi és egyéni kezelésének fejlesztésével,
    értékteremtéssel,
    empátiára neveléssel, valamint
    a „drogpótló” módszerek általános rendelkezésre állásával és hiteles helyettesítőkénti elismerésével véleményem szerint sokat tehetünk a szenvedélybetegségek visszaszorításáért.
    Ehhez fel kell ismernünk a társadalom számos frusztráló hatását – de saját emberi értékeinket is. Hinnünk kell abban, hogy egyes dolgok, élmények, lelki jelenségek, értékek nem fogyaszthatók és nem megfizethetők.

Személyes

    Baktatok az Aradi utcán. Visszhangoznak bennem a megszólító szavak, megérintenek valamit. Amit leírtam, az én értelmezésem. A saját rendszerem terméke. Emögött – üresség, lélek vagy bármi más. Múltam megmagyarázhatatlan emlékei zaklatnak, pillanatokra vissza-visszatérek egykori izzó, parázsló tudatomba, amely házakat és realitást elmozdítva gondolatban követte P.-t az ismeretlen felé. Szinte szíven szúr egy szürke, nehéz, áramló érzés, árad felém, mint egy nehéz, anyagtalan fénynyaláb. Talán én is szeretnék anyagtalan, éntelen lenni, hogy jobban megismerjem, mi vagyok valójában. Fáj, hogy a szürke, nehéz érzés tudatomba rendetlenséget, káoszt lop, és kusza vonalakká tesz engem.
    Nem hiszek abban, hogy már száz életet éltem, de szeretném. Nem hiszek abban sem, hogy a szellem, amely része vagyok, belengi a világot. Szeretném ezt hinni, szeretném elhinni, de félelmem, hogy nincsen így, néha elő-előbukkan a külvilág tapasztalatai közül, a hétköznapi sablonok közé ékelve ezt a sűrű, sötétszürke, fojtogató érzést.
    Itt van velem, de már nem gondolok rá. Remélem, a teljesség vár valahol.

 ¹ A transzállapotokról való ismereteim integrálását számomra dr. Bíró Gyula klinikai szakpszichológus a BME Munka– és Szervezetpszichológia Szakképzésen megtartott NLP tréningje és kurzusa tette lehetővé.
 ² Schroder–Harvey–Hunt tanulmánya alapján: dr. Komlósi Annamária, az ELTE Pszichológia Tanszék tanárának előadásából, valamint Wilber, lásd 20. lábjegyzet
 ³ Leary, T., Metzner R., Albert R.: The Psychedelic Experience – A manual based on the Tibetan Book of the Dead – megtalálható az interneten: http://www.lycaeum.org/books/
 ⁴ Számos forrás, többek között: Droglapok: Gondolatok, érvek, vélemények. Megtalálható az interneten: http://www.vekoll.vein.hu/droglapok/notes.htm
 ⁵ Christiane F.: A végállomás gyermekei, Kobra Könyvek, Szekszárd, 1995
 ⁶ További kritériumok: a szándékozottnál gyakoribb használat nagyobb adagokban, leszokási vágy és sikertelenség, a szer hatásainak feldolgozására fordított jelentős idő, a szer beszerzésére fordított jelentős idő, társadalmilag veszélyes helyzetben való intoxikáltság, markáns tolerancia (DSM III R, Magyar Pszichiátriai Társaság, 1991).
 ⁷ Lásd részletesen: a Veszprémi Egyetem Droglapjain szereplő LSD FAQ-ot az interneten, ez azonban csak példa, mert bármely más drogtípusnál megtalálhatunk fogyasztóira jellemző rítusokat.
 ⁸ elvonási tünet, rosszullét
 ⁹ Stafford, P. G., Golightly, B. H.: LSD: The Problem-Solving Psychedelic. Megtalálható az interneten: http://www.druglibrary.com/schaffer/lsd/staf2.htm
¹⁰ Stanislav Grof: LSD-pszichoterápia, Előszó. Megtalálható az interneten, a Veszprémi Egyetem Droglapjain.
¹¹ National Institute of Drug Abuse – A szervezet Internet címlapján a magyar honlapokat megszégyenítő részletességgel szerepelnek a drogok hosszú és rövid távú károsító hatásai, még az olyan szerek esetében is, mint például a marihuána.
¹² Oláh A.: A megküzdési eredményesség pszichológiai tényezői és vizsgálatuk lehetőségei. A coping potenciál és a pszichológiai immunrendszer (kézirat, 1996), illetve szintén e szerző kandidátusi értekezése.
¹³ Erre utal a transzperszonális pszichológia jelentős alakja, Frank Visser is: Transpersonal Psychology at Crossroads című írásában. Megtalálható az interneten: http://people.a2000.nl/fvisser/wilber/
¹⁴ A drogos nem gyógyul, ha bezárjuk. Népszabadság, 55. évfolyam, 225. szám
¹⁵ Novák Gábor: Becslések a drogfogyasztásról, Népszabadság, 55. évfolyam, 227. szám
¹⁶ Peter Cohen: Cocaine Use in Amsterdam in Non-Deviant Subcultures, University of Amsterdam, 1989
¹⁷ Például Erikson E. H.: The Life Cycle Completed: A review. New York, Norton., 1982
¹⁸ Frankl V. E.: The Man’s Search for Meaning, Beacon Press, Boston, 1962
¹⁹ Wilber, K., Engler J., Brown D. P. (eds.) Transformations of Consciousness, Shambhala, Boston, 1986
²⁰ Maslow A. H.: Motivation and Personality, New York, Harper and Row, 1970
²¹ Többek között: Stanislav Grof, M. D.: LSD Psychotherapy – Exploring the Frontiers of the Hidden Mind, Hunter House Inc. 1993
²² Kulcsár Zs. (1996): Korai személyiségfejlődés és énfunkciók. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996
²³ Borges J. L. Isten betűje. In: A titkos csoda, Európa, Budapest, 1998