Fecske Csaba

Elég egyetlen fuvallat

roppant teher a vállamon
sajog a csont feszül az ín
senki se kérdezte vállalom
idegenek a kínjaim

odabent gyönge pisla fény
elég egyetlen fuvallat
hogy kioltsa nem nyúl felém
az Isten – egy szót se hallat

akinek fáj az én vagyok
mégis mintha más hallaná
amint agyamról a gondolatok
hüvös cseppjei hullanak alá