Erika Burkart

Augusztusban

A fénynek sötétje nő,
torlad erdőre, autóutakra,
egy felhőarcból zuhog elő
s tarlókat lep el szaladva.

Idegenül, akár tükörkép,
a tóparti út, a falak:
holtak hona az, mi előlép
a Nap pecsétje alatt.
Kórók és por. Nadragulya.
Mered, mi folyna; ing a szilárd.
Csöndvihar, kövek parazsa
s aláaknázó némaság.

Rángón-derengve a fa,
nyárutó, sötétedik.
Álomképekbe hasít
a fecskék vonulata.

Fehér

Otthonról kiránt a hóesés,
a hó mögül előtalállak.
Négyféle szelekbe vész
a hazaút, nem látni a házat.

Ott vagy, ahol legsűrűbb a hó,
bokrokból bújsz elő, alakod fatörzsbe tűnik;
lépted hol közelít, hol távolodó,
látom szemöldök-fenyőtűid.

Zizegéssel telve a lég,
nagyokat lélegzik a menny;
gallyat tár, oszlik a ködszakadék,
minden pehely egy-egy csillagtetem.

A havazás kettőnket megkötve-oldva
egész az ajkunkig ér.
Íze nincs. A sikkantást kioltja;
lángol a legősibb szín. A fehér.

Timár György fordításai

Erika Burkart 1922-ben született a svájci Aarauban, Althäusernben él. A századunk második felebéli egyetemes lírának egyik vezéralakja. Évtizedekig tanári pályán működött. Több mint húsz verseskötetet jelentetett meg. Életművét 1990-ben Mozart-díjjal jutalmazták.