Fa Ede

Egy fecske…

már csak egyetlen fecske maradt a tomboló emberi gonoszság és butaság
bolygóján  visszajött a szülőföldjére hogy nyarat csináljon  ele-
inte nyugtalanul sipákolt röpködött összevissza  magányát panaszol-
ta mint egy énjébe és a hagyományba hülyült illúzióköltő  de aztán
megemberelte magát és NAGYBETŰS FECSKE lett  ha nincs szerelme párja
jövője akkor is élni kell  ahogy lehet  a közmondásos tehetetlensé-
get szétcsicseregte  minden röptével szelíd fecskés évezredek képét
rajzolta a tájra  megjelentek  újra  a körforgás nyugalmától
értelmes nyarak  EMBEREKET láttunk ismét  a rohangáló géplények he-
lyett  nyugodt méltósággal dolgoztak ölelkeztek ünnepeltek és toroztak
  a mágikus fecskeszárnyak békés ereszű falucskákat  édesnyugalmú
kisvárosokat vázoltak a pusztulásra ítélt megalopoliszok földjére  a leg-
többen észre sem vették  a növekvő rohanás lendítette őket világvakon
és anyagsüketen  akiben „lélek” maradt még látta a varázslatot  de
csak sírni tudott  most késő ősz van  szél tépi szét a nyári nö-
vénylepel utolsó rongyait
                                                    siváran pőrén szemünkbe merednek a civilizá-
ció roncstelepei    a rozsdahegyek…

Várakozás

mindig valaminek a „küszöbén” álltunk  annak ami jobb vagy éppen
rosszabb lett annál mint ami megelőzte  életünk és fejünk lassan megtelt
küszöbökkel  sosem tudtuk kiküszöbölni őket…  s most itt állunk
a „halhatatlanság küszöbén”  ami koporsóinkból és sírköveinkből emel-
kedik reménytelen küszöbbé  most végre kimondhatjuk hogy MINDEN KÜ-
SZÖB  s küszöb is lesz  ámen  és a küszöb mögött is küszöbök
vannak
     ám ez annyira reménytelen  hogy zsongó halálos fáradtsá-
gunkban belefekszünk küszöb-koporsónkba  és eltűnünk egy sírkő kü-
szöbe mögött…