Diószeghy László

Néma tánc

    A megállóhelyet megszüntették, így a domb alatt lépett le a vonatról, ahol az országutat keresztezte a vonal. A helyiérdekű olyan lassan kaptat a dombra, hogy a falubeliek is rendszeresen itt szálltak le, menet közben. Három éve nem járt már erre, és nem tudta, változott-e a szokás. Az egyik éjszakai váltásból hazatérő ingázót kérdezte meg, az egy pillanatig ránézett, s bólintott. Nem volt kedve ismerőssel találkozni, átvágott a patakpartra, és megkerülte a temetőt. Mészszag áradt és keveredett a tó vizének párájával a korai hűvös reggelen. Tatarozzák a temetőszéli romos kis templomot, gondolta.
    A domb füvét lekaszálták egészen a tó partjáig, még a nádat is érte néhány suhintás. Felfordított és kötegbe fogott néhány marék sást, arra ült, kissé feljebb a parton.
    …Először jó kamasz korában ült itt. A Kerekdomb mögötti tóhoz mentek. Tavasz volt, horgászati tilalom, s a vadőrök, egy ikerpár, engedték, hogy cipelje a puskát. Ő akkor csak parittyából, összekalapált ólomcsődarabkákkal lőtte az ürgét meg a fa tetején vedlő erdei aranyhasúakat. A kígyót nehezebb volt meglőni, mert folyton tekergőzött.
    A vadőrök ismerték a lány szokásait. Tavasztól késő vénasszony-nyárig minden hajnalban lejárt a hévízű tóra fürödni. Isteni szépség volt. Azt rebesgették, hogy cigányvér van benne, mindegy, fekete szeme meg szép hosszú, fekete haja másnak is van. Könnyedén lépegetett zsombékról zsombékra a nádas széléig. A túlsó partról figyelve, a párolgó meleg víz hajnali gőzén keresztül egész valószerűtlennek látszott. Főleg amikor a hajnal első vöröses sugarai is vibráló játékba kezdtek a magasba hullámzó-imbolygó párán. Eleinte, akkor még, a romos kápolna is kissé rejtélyesnek tűnt, állítólag valamikor a szűk kis sekrestyében hamis pénzt vertek.
    A hajnalpír, a lány úszkálása a tavirózsák között, a nádak hajladozása, a legkisebb szellőre is rögtön rebbenő gőzök mindig eszébe juttatták: panta rhei. Azt a jelenetet olvasta. Igaz, nem hajnali gőzről és fürdő leányalakról szólt. Abban egy lobogó tűz mögött, a félhomályban kígyózó mozdulatokkal néma táncot lejtő nőről volt szó. Mégis a két jelenetben sok volt a közös vonás…
    A melegvíz közeléből felvert szúnyogok szemtelen közelségben zúgtak. Rágyújtott, és a füstöt a lába közé, a gumicsizma szárára fújta, hogy lassan szálljon fel. Három-négy slukk után csend lett.
    A lány nem jött. Addig fújta a füstöt, amíg a nap a félkarú fűzfa ága mögül meg nem célozta első sugaraival. Azután hosszú léptekkel elindult a réten keresztül a város felé.
    Másnap reggel ismét az útnál lépett le a vonatról. Fordított egyet a tegnapi nádkévén, s leült a száraz oldalára.
    Előző nap mind bizonygatta magának, a puskát úgysem viszi magával. Azonban tudta, hogy reggel nem fog tudni ellenállni a kísértésnek. A bőrtokot felhúzott térde alá tett a kévére.
    Az első zümmögésre önkéntelenül a zsebébe nyúlt, de aztán mégsem vett elő cigarettát.
    A lány ezen a reggelen sem jött fürödni. Amikor az ismerős sugár ismét szembelőtte, fogta a puskát, és a faiskola mögötti bokrosban felkerült az erdészházhoz.
    Rögtön megismerte a kutyát. Csendesen nevén szólította. A kutya háttal állt a szélnek, bizalmatlan farkcsóválással, halkan morogva vizsgálgatta az új gumicsizmát. Akkor leengedte a puskát a tokban. A kutya rögtön felkapta a szagot, és hangos vakkantásokkal ugrált rá. Szinte azonnal megjelent a palánk felett egy zöld kalap. A vadászjelvény mellé két kisebb vaddisznóagyar volt felfogva. Nem ismerte a kalapot, megnézte alatta az arcot. Azt sem. Panta rhei, jutott eszébe. Megbökte kalapját, és befordult az erdővágásba. A fű csatakosan sikoltozott a csizmán. A kutya utánament, az agyaras kalap alól nem füttyentették vissza. Mikor felért az öreg erdő szélére, kettévágta a szalámit, s a nagyobbik darabot letette a kutya elé.
    A kutya megszagolta, megcsóválta a farkát, de nem nyúlt a húshoz. Rászólt gyorsan, erélyesen, kétszer egymás után: Nem szabad! Ne edd meg! A kutya felkapta a fejét, mereven ránézett, nyüszített egy rövidet, és enni kezdte a szalámit. Ő is. Mire a kutya befejezte az evést, levágott egy vékony kis bőrszilánkot a puskaszíjból, majd befeszítette a kutya örvén a két nittszeg közé. Megsimította az állat fejét, és hazaküldte.
    A kutya másodszor nézett vissza, amikor felállt. Egy pillanatig farkasszemet néztek, azután a férfi megadóan legyintve megfordult, és bevágott a dermedő, sárga leveleket pergető öreg erdőbe.