Novotny Gergely

Kaktuszlegelők

Szórványos esők. Hétévenként.
Egyiptomi szembetegség, homok, kaktusz.
Az a kérdés, hogy a bátor rohanó beduinok
lovai szeretik-e a kaktuszt,
mert akkor a finom kaktusszal meg tudják tömni a bendőjüket.
De ha becsaptak bennünket és hamisak voltak az értesülések
akkor vonuljunk föl égszínkék palatáblákkal
tiltakozásunk jeléül,
hogy érezzék az érzékeny és kisemmizett lovak
az együttérzésünket.
Milyen szép lesz a menet a sivatagban a homokdűnék között.
A pálmafákon másznak a sivítozó datolyadobozoló gépek,
és a csapszék hűvös oázisaiban távoli
hiénahangon nyitogatják a sörös konzerveket.
Meg tudtad már szokni ezt a világot?
Én még mindig bizonytalan vagyok, keresem az útjelző táblákat
és hálás vagyok, ha útbaigazítanak.
Egyszer lángoló útbaigazítók fáklyaként égtek az út szélén
ijedtemben a lámpagyújtogatóhoz fordultam
de ő a nagy recsegésben ropogásban nem értette,
hogy mit akarok és megkínált kolozsvári székelykáposztával.
El kellett fogadnom a szívességét,
mert hiszen udvariasságra tanítottak
édesanyám is jó nevelést kapott, olyan kórházban volt ápolónő
ahol finom embereket gyógyítottak.
Ettem a székelykáposztát, kenyeret is törtem hozzá,
a szálló, szitáló homokfüggönyön keresztül néztem,
hogy vöröslenek az égő fáklyák,
hogy durrognak az ismerős koponyák
és rémülten vettem észre,
hogy ízlik az a meleg étel, kényelmes a szék
és hogy ép képességekkel hasonlítom össze
a pusztán nemtörődömségből elém tálalt
megkorbácsolt elégetett keresztre feszített
színeket és segélykiáltásokat.
Az a kérdés, hogy merre van a farkasréti csárda.
Válaszolnék is rá készségesen a tágra nyílt
érdeklődő teveszemek között,
mert anyám mindig szerette volna,
ha megtanulom a tisztességes viselkedést,
ha büszke lehet rám, mert meg tudom mondani,
hogy hol is van a farkasréti csárda,
de engem a legutóbbi tatárjárások megmártottak
a kátránypatakban és azóta
vederszámra szállítom a vizet azoknak,
akik feldúlták a kalyibámat,
elégették a rokonokat, ismerősöket,
és azóta is alattomosan égetem a családi fényképeket.
Múltkor kapuőrségen álltam és egy nagy fekete
csillogó zománcú trójai falóból kiszállt egy hatalmasság.
Amúgy nem volt magasabb nálam és elpanaszolta,
hogy a felesége mindig nyugtalan,
szeretne biztonságot, olvasztott fémet, vásznat,
átlátszó üveget, pálmafát, lepkeszárnyakat,
az asszonyok titokzatosak, mint a varázslók,
én is megfigyeltem, hogy a pénztárosnők szemében távoli bánat,
befuthatatlan távolságok, segítségkérés,
ugyanakkor nem mindenkitől fogadják el az ajándékokat.
Vagy keveslik, vagy félnek, hogy adni kell érte valamit.
Láthatóan jól esett neki, megértette,
hajlott háttal újra visszamászott a falóba
és hidegen felcsattanó reflektoraival szomorúan tovaügetett.

Az a kérdés, hogy mért nem hallom egy idő óta a varjúkárogást
mert, ha nem vagy szőrös és erőszakos, ha nem félnek tőled,
a szerénységedet senki sem fogja megbecsülni.
Ezt a varjaktól tanultam, ugyanis
hivatalosan eltitkolták előlem,
de hol vannak a régi ökörnyálak, a fájdalmában
felszakadozott ég foszlott fonalai,
a régi szívhez szóló tömegkommunikációs eszközök,
hol van a puszta ég alatti mennydörgés,
a túlvilági telefonhívás, és hol vannak az érthető varjak
az égi boyszolgálat egyszerű feketeruhás alkalmazottai?
Hosszú szünet után újra kimentem a sivatagpartra,
éppen nyírták a kaktuszpázsitot,
a soha vissza nem térő lépéseket beszórták kaviccsal
és a tájékozódás kedvéért megkérdeztem a padon ülő beduinokat
hogy kitől kapták a megbízatást,
milyen parancsra nézik a sziklák fényreklámai mögött
lemenő napot, fogják egymás kezét
és hogy így ebben a megpörgetett világban megkapaszkodjanak
Azt válaszolták, hogy járjak csak gondtalanul
a fények tükrös felületén,
és, ha csúszni kezdek, ne álljak ellent,
mert az ég alján várnak már a tüskék,
a máglya ünnepélyes fénye és a neonbetűk.
MEGSEMMISÜLÉS,
vagyis megérkezés, beteljesülés, végítélet,
vendéglátás a túlvilágon, ragyogás,
családi találkozás, barátságos végső összejövetel.