Tőzsér Árpád

Leltár

Őszi színüledékek az ablak mély poharában,
zöld meg kármin, sárga meg ében,
barna meg ónos szürke, s döbbent
kék cafatok – ez az ég volt egykor. A
mélyrétegben, az utcán, súlyos barnák
és feketék kavarognak. E kinti
színkeveréket az ablakon innen
néhány műszegfű tarkítja pirossal.

Már nem program az ősz, nem pezsgés.
Elzakatolt az idő, el a lázak.
Régi versekben hagyományos képek,
félretolt csillékben a múlt nyár lombja.
Ím, ez az ősz már józan leltár,
józan és keserű töprengés.

Hozza jelentését a felszín.
Fáradt villamosokról suttog a kármin,
kedvetlen házakról az ónos szürke,
s gyászról, önkívületről szól az ében.
Süllyed a költő vissza a mélybe,
négy fal közt gondozza a történelmet.

Elvetette a mély metaforákat, el a törvényt,
metrum és rím tartja a vers négy sarkát,
zöld jelzők és sárga igék markolnak
sápadt főneveket s földrészeket egybe.
Rend ez is. Véli magáról. Görcsös
okker ecetfa lóg be az ablak mély poharába.