Szerkesztői Archívum: Napút Online

Sári Edina: Az lenne jó, ha ma egy negyven évvel ezelőtti

november 10th, 2016 | by Napút Online

  július huszonegyediki vasárnapra ébrednék, amit már egy hete várok, azóta, hogy minden keserves zokogásom, kérlelésem és a nagymama vendégváró,


John Peck: Két vers

november 10th, 2016 | by Napút Online

  John Peck 1941-ben született Pittsburgh-ben, 11 verseskötetet adott ki, számos esszét publikált az angolszász költészetről, irodalomról; emellett jungiánus pszichológus (1992-ben


Csaba Lilla: Legbelül

november 10th, 2016 | by Napút Online

  Átér a virradat ahogy éltes, bölcs fák kérgén nyomasztva megtapad az idő s holtában is fordul egyet az alkony


Az Öntészetben (Poétai plener, 2.)

november 9th, 2016 | by Napút Online

  Poétai plener. Szerkesztőségünk szervezi: kigondol egy élményt ígérő helyszínt, előzőleg megállapodik három-négy költővel, akik – miután elfogadták a játékszabályokat


Csáji László Koppány: Egyszerű történet

november 8th, 2016 | by Napút Online

  Tudvalevő, hogy a minket kerülgető Nap és Hold egymást váltogatva halad az égbolton át. Ha össze is torlódnak néhanapján,


Vercsek Györgyi: 10 haiku

november 7th, 2016 | by Napút Online

  szerelmet ígérsz, de szemed nem cinkosa vallomásodnak * magad elé lépj, múltad csak kísérője botlásaidnak * reszketeg levél sárguló


Fazekas István: Egy könyv a kézírás szentségéről

november 6th, 2016 | by Napút Online

  (W. Barna Erika: A kézírás teremtő hatalma, Üveghegy Kiadó, 2016) „Én – az mindig valaki más!” – írta le


Inger-Mari Aikio-Arianaick: A világból ide vissza

november 5th, 2016 | by Napút Online

  Inger-Mari Aikio-Arianaick (sz. 1961) – A legsokoldalúbb számi/lapp művészek közé tartozik. Versírás mellett újságíróként, rádió és televízióadások szerkesztőjeként, filmek


Tamási Orosz János: „Az a csönd lett mit úgy hívnak halálos”

november 4th, 2016 | by Napút Online

  Illyés Gyula naplójegyzetei, 1956-1957   Egy leginkább a fiatalabb korosztálynak szóló, a könnyedebb témájú írásokból gyakran visszaköszönő mondatpárral kezdem;


Hegyi Zoltán Imre: Kosztolányi Dezső – Nero, a véres költő

november 3rd, 2016 | by Napút Online

  – Mi történt? – kérdezte Poppaea vádoló, számon kérő hangon. Nero rossz lelkiismerettel állott előtte. – Komédia – felelte



Back to Top ↑