Szeder Katalin: Ellopott rózsámhoz
Isten veled, feslő,
épp csak nyílni kezdő
mélyvörös virágom,
te, ki szépségeddel
tartottál víg kedvvel
száz szélben megállnom,
ki tövét locsoltam,
vak gyomtól horoltam –
eltűntöd ne fájjon.
Fogy a fény, fut az árny,
felhők gyülekeznek,
lombok színesülnek.
Októberi talány:
hová igyekezzek,
hol van igaz ünnep?
Bár apám vitt volna,
bús bimbóm, magával
az örökös házba!
Mért van a szépségnek,
magtermő békének
mindig túl nagy ára?
Mért nincs a szépségnek,
termő békességnek
nálam maradása?
Fenn a magas égen,
gyolcs felhők körében
holdsarló világít.
Oltalmába küldlek,
hajlatában ülj meg
új rügyfakadásig.
Szeder Katalin a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2017)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
