Tanulmány

június 21st, 2017 |

0

Druzsin Ferenc: Kiadta – Arany János főtitkár

Ez az eredeti ügyirat, melyet Arany János indított el keze írásával azzal a főtitkári kérdéssel, megfelel-e a valóságnak az építész ’Számlája’ – legféltettebb kincseim közé tartozik. A korábbi években olykor megmutattam egy-egy szemináriumon magyar szakos hallgatóimnak, amikor a költő ’palotai’ éveit vettük számba. Ám arra nem gondoltam, hogy a nyilvánosság elé bocsátom: nem valamely remekmű kézirata, „csak” egy ügyirat a Magyar Tudományos Akadémia ügyviteléből. Hogy ne rongálódjék, bekereteztettem: kép lett íróasztalom fölött, gyönyörűségemre. Most azonban a 200. évforduló megmozdította, s ebben „segített” a Napút (szerencsére állhatatos) főszerkesztője is.

Ez a „képet” kísérő szöveg nem a százszor elmondott tényt akarja százegyedszer is leírni, hogy ti. mekkora nyűg volt Arany Jánoson a titoknokság, hát még a főtitkárság! Azt is sokszor elmondták már, hogy hány szépirodalmi alkotásra fordítható órát rabolt el az akadémiai robot. Mindez tudott és igaz. Nem erről szólnak ezek a sorok. Az építész számlájára sem mutogatok: lám akkoriban sem az ünnepélyes átadás napja (itt: 1865. december 11.) volt egyszersmind az építés teljes befejezésének dátuma; hogy esztendőkkel később (a ’Számla’ dátuma 1871. szeptember 23.) is volt még kisebb-nagyobb pótolni való…

Amire viszont szívesen kitérek, s a „képet” nézve magam is el-elidőzök íróasztalom „csendjében”: bármilyen nyűg és robot volt a hivatal a ’palotában’ is; ebben a hivatalban Arany János robotos társai olyan kitűnőségek voltak, mint az ügyirat „szereplői”: Tóth Lőrinc, Ybl Miklós és Csengery Antal.

A kor elitje!

Ráadás: egy kis szépirodalmi szemle.

A 200. évfordulón azzal egészíthetjük ki tisztelgésünket Arany János előtt, hogy feltesszük azt a „mégis-kérdést”: Mit alkotott a költő, amikor a hivatal fogságában „nem írt”? Valóban „üresek” ezek az 1870 körüli évek?

Nagy műveket írt.

Mindenek előtt ezekben az években sorjáztak a Toldi szerelme énekei (1879 a megjelenés éve). A hetvenes évek első felére esik „a múzsák neveletlen gyermekének”, Arisztophanész komédiáinak fordítása: A felhők, A darázsok (1871); A lovagok, A béke, Az Akharna-béliek, A madarak (72); A békák,a Lysistrate (73); A nők ünnepe, A nőuralom, a Plutos (74). A Bolond Istók második éneke (csaknem negyedszázaddal az első ének után) a Budapesti Szemle 1874. évi negyedik kötetében jelent meg, és jelentős teljesítmény ezekben az években a Burns-fordítás is, a Kóbor Tamás (Budapesti Szemle, 1873., II. k.).

És a „Forgácsok” és a „Mondacsok” apró pársorosai. Legalább az ilyen ünnepen, s legalább néhányat idézzünk fel teljes szöveggel:

Isten veled Karlsbad szép tája!  –
örökké az ember nem állja,
Rothad neki tüdeje-mája;  –
Így végződik a földi pálya.
Alás’ szolgája.        (Búcsú a fürdőtől, 1869)

Szép megtisztelés,
De nem bírok vele:
Nem vagyok már a kés,
Hanem csak a nyele.     (Főtitkárság, 1869)

Vándor megállj! Hó! bámuld e követ,
Mellyel magunknak szerzénk hírnevet;
Itt tornyosul a megkövült dagály:
Mind nagy szavak! bim! bum! Vándor megállj.    (Emlékre, 1869)

Férfi korom végefelé máris,
Hideg nekem a delelő nyár is,
Koravénség hava ül felettem:
Mind a világ „ura-bátyja” lettem.    („Uram-bátyám”, 1869)

Az élet rajtam egyre nehezűl;
Kivénültem kortársaim közűl.      (Ötvenhárom év, 1870)

Illusztráció: Druzsin Iván fényképfelvételei

Cimkék: emlékezés, tanulmány

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Dörgő Tibor: A Jane Eyre filmadaptációi →

Csontos Márta: Reményik-ellenpólusok →

Popovics Tibor Miklós: A ruszin migrációs folyamatokról →

Vitéz Ferenc: Angyaldekameron →