Bereti Gábor: Hangod folytatása (Két vers)
Látszódom
Látszódom a seb lélegzetében.
Az időmaradék domborzatán,
ahogy a felhős tájra árnyékomat
rávetíti a Nap. A pázsit zöldje
befogadja létem e furcsa alakját.
És el is nyeli, ha a nyílt idő világos,
kék lélegzetét a felhők eltakarják.
A park mélyén, a kimeríthetetlen,
gomolygó pára magához vonzza
arcom árnyakká szaggatott, hang-
talan vonásit. S míg táplálkoznak
belőlem szédülve, megittasodva,
figyelnek az ágyások virágai.
Látszódom a seb lélegzetében,
a madarak röptéből kihulló ének
csiszolatlan csillogásán, a dallamok
töretlen, gyöngyházszínű
villódzásain. A hangok
megszabadulnak talizmánszőrű
borostáiktól, s a föld repedéseiben rezgő
gyertyalángok megidézik az égen
lebegő hiábavalóság száraz, ernyős
virágját. Szemükben ott a hidegség.
És árnyék ez is. Lázbujtó, negatív fény.
Fehér cérnák lapátjain, a seb
lélegzetében élek, közel Október
borongó kedvéhez. Most az ősz
világító, vékony fényeiből köteleket
fon, erőseket, szívósakat, hogyha
ránk törnének mégis a világ-
szaggató, vad viharok, ahogy a
plakátokon is írva van, akkor
November atlanti köpenyét majd
jó erősen odakötözhessük Badacsony
szikláihoz.
Hangod folytatása
Isten folytatása a kék égen.
Lobog a pacsirták boldogsága.
Lényed leér a földig istenem,
de itt lenn csak űr vagy. S ez hibája
a teremtésnek. Mert a végtelen
időben magát sosem találja
végtelennek az ember. Bár szemben
mindig te állsz. A hang folytatása.
Arcod vagyok, mondom, s gúnyolódom
a pacsirták énekén. Dicsérik
sorsukat, s én mégis elhúzódom.
Mert ők vesztesek. Az égből mindig
kihullnak – s lenn összegyűl a sok tetem.
Hiszen fönn üres az ég, s végtelen.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
