Stanczik-Starecz Ervin: Ha elfáradnék, Szorozz! Tiszteee-legj! (versek)

Ha elfáradnék…

„Magyar az, akinek fáj Trianon!”
(Karinthy Frigyes)

Ismételd az ősi igét, barátom, mert a Kárpátok nem szorított soha,
védett minden magyart s ki magyarra volt szorulva – már pedig volt bőven.
De az igaz úr-magyar nem tartja számon jó cselekedetit gőgösen.
Jó polákon kívül harapott itt minden hússal tartott söndörgő,
Nem kapott ostort, mikor kellett vón, gazdája ellen vicsorgót.

Csetlesz-botlasz talpig vérben, az Úr kiegyenesít újra,
már Ujguriában is keresztet vetettünk a hősi kurgánra.
Át a Dzsungár-kapun, Turáni-alföldön, Kaukázuson.
Kárpátokba nem űzve jöttünk, hanem Árpáddal vezérelt úton.

Ha elfáradnék, emlékezz a rövid lábú, mokány lovakra;
a harcos nyakában ágkereszt, az Ősöreg hangtalanul meghallgat.
Babba Mária, rózsázó, napos-holdas életfánk, imával szól:
„A nevedet akarják legelébb elvenni, aztán zászlós hitedet,
majd kitépik magadból magadat! – Könyörtelen…”

1985/június 4. – Kurzus szamizdatban jelent meg

Szorozz! Tiszteee-legj!

Kisfiam, figyelj nagyapádra! Volt egyszer egy gárda, csapat.
Nem voltak sokan, csupán kilencszázkilencvenhatan.
Bakancsra, csukaszürke kabátra nem futotta,
csak egy-egy háborús karabélyra.
Az óriás, keleti turul karmaiban hozta nékik a fegyvert
s a tüzes lelket.
A hazát marcangolták keselyűk, sakálok,
szívták vérét piócák, fertős ázalékok.
Hol volt, nagypapa, híres hadseregünk, a dicső?
A hazug vörös báró elhitette vélük: vége, nincs harc több,
a haza megmenekült!
Most jól számolj kisunokám: ha kilencszázkilencvenhat rongyos
négyezernégyszáz négyzetkilométert visszaharcolt,
a nagy sereg mire lett volna képes, a harcedzett milliós?